Román Sándor: Az ExperiDance után újra kellett építeni mindent

Hogy állnak most az új táncakadémia létrehozásával, mennyire volt nehéz újrakezdeni az ExperiDance után?

Nagyon nehéz volt az újrakezdés, de a folyamatnak része volt egy nagy tanulóidőszak is. Minden eltűnt ami volt, és újra kellett építenünk mindent, nem a nulláról, hanem a mínuszból. Azóta eltelt három év. Ezalatt sikerült eljutnunk odáig, hogy van saját próbaterem kapacitásunk, van két állandó helyszínünk ahol játsszuk az elkészült repertoárt, ami három év alatt három új darabot jelent, az akadémia pedig nem szűnt meg, hanem tovább folytatódott, bár természetesen nem a korábbi 150 gyermekkel, hanem egy limitált csapattal. Most harmincan vannak, de ez részben azért van, mert a koronavírus járvány alatt és után nehéz volt olyan szülőket találni, akik elengedik a gyermeküket tánciskolába.

Jövőre szeretnénk bővíteni az akadémiát, fejleszteni a szerkezetét, a következő években pedig szeretnénk minél hatékonyabban megszólítani a gyermekeket, különösen a fiúkat. Ennek oka, hogy nagyon jó tapasztalataink vannak az akadémiával. A jelenlegi együttesben is 8 korábbi akadémistánk van és már utolérték azokat a hivatásos táncosokat, akik valamilyen más intézményben kaptak képzést.

Ez is megerősít bennünket abban, hogy az általam kialakított struktúra tovább tudott úgy fejlődni, hogy ma saját táncosokat képzünk.

Mekkora a verseny a táncképzésben?

Itthon alapvetően nem olyan éles a verseny, mint más országokban, ahol a kereskedelmi kultúra meghatározóbb. Ilyen szempontból a mi országunk kényelmesebb helyzetben van, hiszen rengeteg kulturális intézmény és társulat esetében nyújt segítséget az állam, nem csak a tánc, hanem más művészeti ágak esetében is. Ez az elmúlt 75 évben így volt, ez pedig egy védőhálót jelent igen sokak számára.

Emellett Magyarországon az állampolgárok is hozzá vannak szokva, hogy a kultúra él, a miénk és védeni kell. Ezen belül persze van valamekkora verseny, de máig van egy olyan szféra akiknek van védőburka más művészeti ágakhoz hasonlóan a tánc esetében is.

Készülnek külföldi produkciókat megvalósítani?

Igen, a következő lépésünk, hogy ezek a produkciók, főleg a Fun Fiction és a következő új darabunk már külföldre is eljusson.

A koreográfiai műsorszerkezet, a táncosok előadói bravúrja, technikai elemek eleve úgy vannak egymás mellé szőve, hogy az a nemzetközi versenyben is megállja a helyét.

Hány előadásuk van most egy hónapban? Mit terveznek a jövő évre?

Még mindig társulatépítéssel foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy kísérletezünk. Ez pedig rengeteg időt vesz igénybe, ezért a táncosoknak a színpadi jelenléte nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszik. Így havonta összesen három előadásunk van a Klebelsberg Kultúrkúriában és a Marczibányi téren és ezt a három előadást forgatjuk. Nyáron bővítjük több helyszínen is láthatóak vagyunk, mert olyankor vidéken is megmutatjuk a repertoárunkat.

Most az a fő cél, hogy eleget tudjunk tenni a külföldi meghívásainknak. Ez számomra azért is különösen fontos, mert népszerűsíteni szeretném nemzetközi szinten is a magyar néptáncot. Ezért is dolgoztam ki a saját stílusomat, mert azt gondolom, hogy a meglévő stílusok és a meglévő együttesi portfóliók már nagyon régen kialakultak és mindegyiknek megvan a maga bejáratott útja, én pedig nem akarom ezt a bejárt utat követni, hanem egy saját utat szeretnék kijárni.

Ehhez a saját úthoz pedig saját stílust, saját logikát, saját utánpótlási rendszert, társulati rendszert kell kifejlesztenünk.

Dolgoztam kint elég sokat az Egyesült Államokban is és tudom, hogy más országokban, hogy működnek a társulati rendszerek, illetve azt is tudom, hogy mi itt Közép-Európában hogy működünk.

Ebből alkottam egy olyan ötvözetet, ami megállja a helyét itthon és külföldön is.

Milyen különbségek vannak a táncakadémiák között külföldön és Magyarországon?

Az akadémiák rendszerint egyetemes anyagot oktatnak, én pedig az anyagot azért tanítom, hogy egyúttal az én repertoáromat is megtanulják. A klasszikus balettnél, vagy a néptáncnál vannak tagolt egységek, amelyeket meg kell tanulni, de azok általános dolgok. Természetesen ezt is megtanítjuk, de

én viszont azokból a tánc alapokból, amit tanulnak, a motívumokat, a stílusjegyeket közvetlenül beépítek egy koreográfiába, így a táncos látni fogja, hogy azokból mi születhet.

Megérzi azt a stílust, amit én szeretnék. Ez tudatossá teszi azt, amit tanulnak a növendékek.

Mennyi időt vesz igénybe összerakni egy koreográfiát?

Ha már meg van a dramaturgia és ki vannak választva a zenék, akkor ahhoz, hogy a közönség tetszését is elnyerje és valóban minőség születhessen meg hét hónapba telik egy egész estés darabot elkészíteni, ami legalább 24 koreográfiából áll.

A TAO pénzekkel kapcsolatban, hogy látja a mostani helyzetet?

Az ExperiDance egyik drámája épp a TAO-val kapcsolatos volt. A tulajdonostársam inkább az anyagi oldalát nézte a TAO pénzeknek nem pedig a társulatot, az értéket, amit ezzel teremteni lehetne. Én ezt sajnos túl későn vettem észre, hogy Ő nem teremteni akart. Én úgy gondolom, nem minden a pénz.  A teremtés útját kell becsülettel végig járni, ennyi a titok.

Azt gondolom, hogy tudatosan oda fognak figyelni a TAO-politikára és nem fogják engedni, hogy az a rendszer visszaálljon, ami korábban volt.

A jövő évre nézve a színházak állapotát és a jegyárakat figyelembe véve mire számítanak?

Mi azért épp az említett két helyen játszunk, mert ezen a két játszóhelyen előrelátóan, jó szerződéseket kötöttek az energetikai cégekkel. Azt azonban nem láthatjuk előre, hogy januártól mi fog még begyűrűzni ebbe a szakmába. Azt fogjuk tenni, amit a változó környezet megkíván, ezt tettük az elmúlt években is. Mindemellett persze van egy szigorú ütemtervünk, amit tartani szeretnénk. Eközben az akadémiával is készülünk a következő szeptemberi bővítésre. Kis lépésekkel, óvatosan haladunk, de mindig igyekszünk fejlődni és valóban minőséget teremteni.