Somody Imre: Rá kell jönni, mi a szükséges, és mi az elégséges 

Az Ön által korábban, sikeres vállalkozóként elindított programok, fejlesztések közül melyeket tart ma igazán fontosnak?

Amikor az ember egy gazdasági vállalkozást elindít, azt szeretné, hogy valami maradandót alkosson. Annak idején, amikor kezdőként elindultam a Chinoin Gyógyszergyárban, számomra nagyon fontos volt a fejlődés. Aztán a Pharmavit pezsgőtablettával olyan komplett fejlesztés indult, amely ugyan egy csapattal együtt, de azért mégis csak az enyém volt. Erős kételyeim vannak, hogy a mai világban képesek lehetnénk erre. Ma ugyanis sokkal kiszámíthatatlanabb minden. Ha valaki akkor megtanulta, elsajátította az üzleti élet alapszabályait, akkor bízhatott benne, hogy ezek működnek itthon, Németországban és Amerikában egyaránt. A verseny az mindenütt verseny volt, és nem machinált, mint ma. Hihetetlen nagy volt a bizalom.

Mondana erre példákat korábbról?

Elmondok egy példát. Amikor a Plussszt gyártani kezdtük, német csomagolóanyagra volt szükségünk. Felhívtam a német partner által ajánlott céget, elmondtam, hogy mire lenne szükség, és azt a választ kaptam, pénteken érkezik a kamion. Majd hanyatt estem, hiszen nem ismertük egymást, nem volt még szerződés köztünk, de természetes volt számára, hogy ő szállít, én pedig fizetni fogok. Próbáljuk megtenni ezt ma! Vagyis akkor normálisan működő, kiismerhető volt a gazdasági élet. Vagy egy másik példa. Az osztrák partnerem azt mondta, tíz százalék haszon számára elfogadható. Mi hat százalékos kamat mellett 15 százalékos hasznot termeltünk. Ezzel szemben ma minden végtelenül bizonytalan. Azon versenyeznek a piaci szereplők, hogy ki hány év alatt hányszorosára emeli a cég értékét. Aztán lehet számolni, hogy esetleg mennyit buknak a részvényesek, ha nem jön be a számítás.

Mi, akik a kilencvenes években belevágtak az üzleti életbe – különösen Közép-Kelet-Európában – rendkívül érdekes kihívásokkal szembesültünk, és azoknak megfeleltünk. Ha például most a feleségem bemegy egy patikába, és hazahoz Septofortot, C 1000-t, Kalcium 500-t, akkor nekem nagy élmény, hogy azt mondhatom a gyerekeimnek, hogy ezt mind az én csapatom fejlesztette ki. De ezek a gyógyszerek ugyanígy megtalálhatók a prágai, pozsonyi gyógyszertárak polcain is. Ugyanígy nagy élmény volt az Central Kávéházat létrehozni, vagy a Misszió Veresegyház Egészségügyi Intézményt, amely ma is működik. De akár a mezőgazdasági termelést is említhetem, kézzelfogható és számunkra hasznos dolgokat hoz létre a gazdaság. Ez lenne fontos a mai világban is. Óriási tévedés, ha egy vállalkozás pénzből pénzt akar csinálni. Ez nagyon idegen tőlem, soha nem is vágtam bele ilyesmibe. Ezért persze sokat is veszítettem, de ennek ellenére úgy vélem, nekünk, vállalkozóknak terméket kell gyártanunk, illetve szolgáltatni, ami más számára hasznot vagy élvezetet hoz.

Ma már a cégek társadalmi felelősségvállalási programjai is pénzre válthatók, vagy nem?

Valóban, de a klímakvóták esetében ugyanez a helyzet. Az a világ nagy problémája, hogy mindent a pénz, a pénzvilág irányít. Ha igazán korrektek akarunk lenni, ma már nem mondhatjuk azt, hogy gazdaság, csak azt, hogy pénzvilág. Például a magyar kormány is azt méri, mennyi a bruttó nemzeti termék (GDP), mennyi az adósság, mennyi a haszon. Mert mindent tőzsdévé, részvénnyé konvertálnak, azaz olyan játékot játszik az emberiség, mintha egy kaszinóban lenne. Ha közgazdaságilag akarom megfogalmazni, akkor azt mondhatom, a huszadik században lefektetett közgazdasági törvények a huszonegyedik században nem érvényesek. Új törvények pedig nincsenek, így legfeljebb okoskodni lehet, hogy mi az, ami jó, és ami az, ami nem. Azért nincs normalitás, mert nincs norma. Amikor például a házunkat felújítottuk, akkor dönteni kellett, hogy egy hagyományos tartós szivattyút veszünk, vagy egy hipermodern, számítógépvezérlésűt, amiről tudni lehet, hogy néhány éven belül tönkre fog menni.  Mert ma sajnos senki nem gyárt tartós eszközöket, a tönkremenetel előre betervezett. Úgy tűnik, ez senkit nem zavar, hiába látja kárát mindenki ennek a hozzáállásnak. 

A koronavírus-járvány ezen azért sokat változtatott. A régi normák szertefoszlanak. Ön is arról beszélt, hogy most a birtokán gazdálkodik?

Én is, mint minden üzletember, úgy gondoltam, hogy mindig nyerni kell. Sorsfordító élmény volt az életemben, amikor rájöttem, hogy nem kell így élni. Vagyis, hogy nem az számít, mekkora a vagyonom, hányadik vagyok a listán, fogad-e a miniszter és így tovább. Azt tanultam meg, hogy ezt lehet fordítva is nézni. Vagyis hogy azt kell nézni, mi az a feltétlenül szükséges anyagi fedezet, amelyből normálisan tudunk élni. Feleségemmel arra jutottunk, hogy a korábbi kiadásainkhoz viszonyítva nagyon kevés jövedelem is elég a minőségi élethez. És hogy mi a normalitás? Hogy nem márkás, hanem kényelmes ruhában vagyok, hogy nem eldobható, hanem jól funkcionáló és tartós eszközöket használok. Így telepítettünk napelemet, hogy alacsonyabb legyen a rezsi, így telepítettünk ültetvényt a földünkön, hogy ne maradjon parlagon. De az ültetvényt csak addig növeljük, amíg szükségünk van a jövedelemre. A feleségem által vezetett veresegyházi kávézó a növénytermesztés és az állattenyésztés által termelt jövedelem elegendő számunkra, nem akarunk tovább nőni. A szabadidőnkben pedig foglalkozunk a gyerekekkel, igyekszünk megélni az életet. A végkövetkeztetés, hogy mennyire betegek voltunk az állandó rohangálásban, ezért úgy döntöttünk, rohangáltunk mi már eleget. Rá kell jönni, hogy mi a szükséges és az elégséges. Annál netovább, mert elszalad mellettünk az élet.