Üzleti coaching: egy sikeres magyar nő, akire az arab világ is felfigyelt

Interjú2021. szept. 3.Devecsai János

Komócsin Laura egy nemzetközi tanácsadó cégnél több évet dolgozott Malajziától Norvégián át Hollandiáig és most már több mint 15 éve felsővezetői coachként dolgozik. Külföldi sikereiről és arról is beszélt a növekedés.hu-nak, hogy a kémiát és a coachingot miként lehet összeboronálni.

Az egyik coachingról szóló könyvét hamarosan arabra is lefordítják. Ilyen népszerű lenne a coaching az arab területeken?

Bár az arab világban számos nagyvállalat működik, a vezetői struktúráik elmaradottnak számítanak. Ám ezen változtatni akarnak, ezért elkezdtek nyitni a coaching felé. Engem tavaly egy kiadó keresett meg, hogy le akarják fordítani azt a könyvemet, melyben 150 coaching eszközt mutattam be.

A megkeresésük őszintén meglepett.

Mikor kérdeztem, hogy miért pont én, azt mondták azért választották az írásomat, mert nagyon strukturált és gyakorlatorientált a könyvem, amelyhez hasonló az elmondásuk szerint nincs még egy a piacon. Már csak azért is meglepett a megkeresés,

mert azt hittem, hogy ha felmerül egy ilyen igény, akkor az arab világban inkább egy férfi szerzőt fognak megkeresni.

Mégis hozzám fordultak. Nagyon kíváncsian várom a könyvbemutatót, melyre az Emirátusokban kerül majd sor.

Most a válság alatt, hogyan változott a coaching népszerűsége a cégvezetők körében?

Ellentmondásos helyzet állt elő, mivel voltak, akiknek nagy szüksége lett volna rá, de a krízis miatt nem volt pénzük coachingra. De olyanok is akadtak, akiknek ugyan anyagi problémáik nem voltak, viszont az üzletük annyira felpörgött, hogy nem volt idejük rá. Jellemzően gyógyszeripari és elektronikus kereskedelemben érintett cégek menedzserei estek az utóbbi kategóriába.

De az elfoglalt cégvezérek közt is volt jó pár, aki úgy döntött, hogy a mostani helyzetből a legjobbat akarja kihozni. Ezért akár napi 14 óra munka mellett is felkerestek egy coach-ot.

A járvány miatt eleve eltűntek a távolságok. Mivel megbeszéléseket csak az online lehetett tartani, immáron mindegy volt, hogy az ügyfél és a coach milyen messze vannak egymástól.  Ezért a budapesti szakemberek könnyedén tudtak foglalkozni a vidéki vagy a külföldi ügyfelekkel is. Nekünk is megnövekedtek a megkereséseink Nyugat-Európa több országából.

Jellemzően milyen problémáik vannak most a vezetőknek? Főleg a válság miatt keresik fel a coach-okat?

Nem feltétlenül. Megmaradtak az általános vezetői kihívások, amelyek függetlenek a COVID-tól: ilyen például a karrierváltás kérdése, a kiégés kezelése, illetve a vezetők továbbra is szeretnék tudni, miként lehet igazán jól motiválni a kollégákat.

De tény, hogy a pandémia miatt új kihívások is megjelentek a cégvezérek előtt: ilyen például a hibrid munkavégzés menedzselése.

Van olyan ügyfelünk, akinél eldőlt, hogy a dolgozók már 2021-ben nem fognak személyesen találkozni.

Vajon mitől lett ilyen általános gond a kiégés?

Rengeteg irodai dolgozó kénytelen volt átállni az otthoni munkára. A „home office” miatt kialakult elszigeteltség pedig nem csak az extrovertált embereket érintette rosszul.

Sok introvertált embernél problémát jelent, hogy nem jók az otthoni munkavégzés körülményei.

Sokaknál összemosódott a munka- és magánélet és ha egyiket sem tudták jól megélni, akkor egyikből sem tudtak töltekezni. Pszichiáterhez és pszichológushoz is többet járnak az emberek az elmúlt másfél évben.

Itthon érzésre úgy tűnik, hogy rengeteg a coach.

A piac felhígult az utóbbi időben, ami annak is köszönhető, hogy ez a terület nincs leszabályozva, ezért gyakorlatilag bárki nyomtattathat olyan névjegyet, hogy Ő már coach. Akkor is, ha csak hallott róla vagy olvasott egy könyvet, vagy részt vett egy egyhétvégés tanfolyamon.

Kicsit olyan ez, mint a foci edzősködés: rengetegen érzik úgy, hogy ezt ők is tudnák művelni.

Persze komoly sikereket itt is csak azok tudnak elérni, akik tényleg értik a szakmát és a jó hír az, hogy hazánkban is egyre több az igazán jól képzett, tapasztalt, nemzetközileg is elismert coach.

Készített egy periódusos rendszert a coachoknak. Ehhez, hogy jött az ötlet?

Idén, amikor megkaptam a Coach Szakmáért életműdíjat elgondolkodtam, hogy mi olyat lehetne letenni az asztalra, ami ebben a szakmában feltenné Magyarországot a térképre. Mivel annak idején kémia tanár akartam lenni, már többször foglalkoztatott az a kérdés is, hogy miként lehetne összeboronálni a coachingot és a kémiát.

Végül megszületett az ötlet: ahogy a Mengyelejev-féle periódusos rendszer segít a kémiát tanulóknak, úgy készülhetne egy olyan segédeszköz is, amely a coachoknak ad egy mankót.

Ezért azt a több, mint 100 coaching eszközt, amelyet a korábbi könyvemben összegyűjtöttem, egy periódusos rendszerbe foglaltam össze. Akár csak Mengyelejev-féle táblánál itt is jelentősége van a soroknak és az oszlopoknak.

Az oszlopoknak például mindegyike hasonló elemeket gyűjt össze.

Van, amelyik a vizuális eszközöket egy másik például azokat, amelyeket az üzleti életben gyakrabban használnak, illetve olyan is van, amelyben a verbális coaching eszközök vannak felsorolva.

Mik voltak a visszajelzések a periódusos rendszer kapcsán?

Először 50 önkéntes tesztelő segített finomítani a kész a művet. Azóta magyarul ingyenesen elérhetővé vált és azt hallottam vissza, hogy nem csak a tanulók forgatják szívesen. Tapasztalt coach kollégák között is voltak, akik azt mondták, hogy az ügyfél fogadása előtt szívesen ránéznek,

mert néha olyan coaching eszközök is az eszükbe jutnak ilyenkor, amiket alap esetben nem biztos, hogy használnának.

Már angolra is le lett fordítva és ennek kapcsán novemberben egy cikk is meg fog jelenni egy elismert nemzetközi coaching folyóiratban. De az arab fordítás is készül, amelyet az említett emirátusi könyvpremieren szeretnénk bemutatni.