Mely országok kerülhetnek csapdahelyzetbe? 

Olyan témákat vitatnak a szakértők, mint például a lezárások időzítésének helyessége, a gazdaságösztönzésre fordított összegek GDP arányos nagysága, illetve az ezen összegek felhasználásának hatékonysága, a támogatandó célok jó kiválasztása, illetve a pandémia hosszabb távú társadalmi, egészségügyi hatásainak kezelése.

Végsősoron arra keresnek választ, hogy a rosszul megválasztott megoldások következtében tartósan nehéz, csapdahelyzetbe kerülhetnek egyes gazdaságok, és ha igen, annak milyen általánosabb hatásai lesznek a világgazdaságra.

A január 17-21 között tartott davosi konferencián több előadó is arra hívta fel a figyelmet, hogy a pandémia és annak gazdasági hatásai következtében több ország helyzete is drámaian romlott.

Az IMF igazgatója például arra figyelmeztetett, hogy 70 millióval nőtt meg a válság következtében a szegények száma a világban, ami nehezen kezelhető helyzetet teremthet. A Világbank pedig azt vetette fel, hogy az úgynevezett törékeny, instabil államokban már ma is több, mint egy milliárd ember él, és 2030-ra ezekben az országokban lehet a világ szegényeinek körülbelül 60 százaléka.

Továbbá az USA-ban várható kamatemelések csődhullámokat indíthatnak el azokban az alacsony jövedelmű országokban, amelyek dollárban vannak eladósodva.

Valószínűleg piaci alapon nehezen jutnak majd új hitelekhez, ezért kénytelenek lesznek az IMF-hez fordulni segítségéért.

Az IMF pedig, az egyensúly helyreállítására hivatkozva, általában megszorításokat vár el, amelyek növelik a szegények terheit és ezzel rontják a hosszú távú megoldások megtalálásának esélyeit.

Eközben zajlik az új technológiai forradalom, amelybe sikeresen az erős gazdaságú országok tudnak leginkább bekapcsolódni. A digitális és technológiai szakadék szélesedése tovább rontja a kevéssé fejlett országok felzárkózási esélyeit. Mindez pedig a világgazdaság teljesítményét is rontani fogja.

Az IMF éppen most csökkentette 4,4 százalékra a világgazdaság 2022 évi, és 3,8 százalékra a 2023 évi várható növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Említsük meg, hogy az elemzők a felzárkózási esélyeket továbbra is az egy főre jutó GDP alakulásával mérik, és a közepes jövedelmi csapdába esés veszélyeinek fennállását elemzik.

Ezt teszi figyelemfelkeltő írásában a Nobel-díjas amerikai közgazdász Michael Spence is, aki a Project Syndicate 2022 január 14-i számában nagyívű elemzést közöl a fejlődés és modernizáció esélyeiről és a csapdahelyzetbe kerülés veszélyeiről.

„Rendszerváltás a globális gazdaságban” című írásában (Regime Change in the Global Economy) arra figyelmeztet, hogy a világgazdaság óriási bizonytalanságokkal néz szembe.

Ahhoz, hogy a bizonytalanságok közepette az országok elkerüljék a csapdaveszélyt, jelentős strukturális változtatásokat kell véghez vinniük.

Például nem lehet hosszabb távon is a betelepülő tőkére alapozni a gazdasági növekedés fenntartását. A betelepülő tőke költségelőnyei ugyanis a növekvő bérek, a növekvő foglalkoztatás és a munkaerőhiány miatt csökkenek.

Erre a problémára nem megoldás a fizikai befektetések növelése sem. Spence szerint ezért azok a fejlődő, közepes jövedelmi helyzetben vagy annak közelében lévő országok, amelyek eddig az alacsony bérköltséggel bevonzott külföldi tőkére támaszkodva bővítették gazdaságukat, az eddigi növekedési modellel a gyors technológiai változások és a növekvő bizonytalanságok közepette csapdaveszélybe kerülhetnek.

A feladat a növekedés termelékenység javulásra támaszkodó modelljére való átállás.

Spence is növekedésről és közepes jövedelmi csapdáról beszél, és nem tér ki arra, a jövedelmi csapdaveszélyt valójában fejlődési csapdaveszély idézi elő, ezért egy lépéssel vissza kell lépni, és meg kell vizsgálni az országok legfontosabb fejlettségi mutatóit, amelyek a valós jövedelemtermelés feltételeit meghatározzák.

Ilyen mutatók például innovációs képességek, az innovatív cégek aránya, a tudás- és képességszint, amelyek alapvetően határozzák meg a termelékenységi szint növelhetőségét is.

A világban zajló változások, amelyek Spence szerint „gazdasági rendszerváltást” tesznek szükségessé, csak azokban az országokban teszik lehetővé a csapdaveszély elkerülését, amelyek a következményként megjelenő, egy főre jutó GDP érték alakulásának okait, feltételeit is vizsgálják, vagyis keresik a fejlettségi mutatókban lévő lemaradásuk okait is.

A strukturális változások minőségi változásokat tesznek szükségessé, amelyek hatással vannak a verseny természetére, vagyis arra, hogy egy ország mikor lép át az olcsó bérrel való versenyzésről a saját tudással, helyi fejlesztéssel, helyben létrehozott új értékkel való versenyzésre, vagyis mikor lép át a mennyiségi szemléletről a minőségire.

Ez teszi lehetővé a termelékenység jelentős emelését, és ez lehet a csapdaveszély elkerülésének kulcskérdése is, mutat rá Michael Spence.

Tegyük hozzá, hogy nem mindegy, hogy a hozzáadott új érték előállítás hogyan oszlik meg a hazai és külföldi cégek között.

A helyi gazdaság gyenge versenyképességére utal, ha a külföldi cégek részesedése sokkal nagyobb a hozzáadott értékteremtésből, mint a helyieké.

2018-ban a KSH számításai szerint Magyarországon 47,5 százalék volt a külföldi cégek részesedése a bruttó hozzáadott értékből. Ez az érték Csehoszágban 42,8, Lengyelországban 37, 0 és Szlovákiában 47,0 százalék, vagyis a magyar érték a legmagasabb.

A versenyképességi listákon jóval előttünk lévő Ausztriában viszont csak 28,0, Dániában 20,9, Finnországban 23,7 és Svédországban 27,2 százalék.

Megjegyzendő, hogy ezek az országok élen vannak a fejlettséget mutató innovációs teljesítményben is, például az innovatív cégek aránya vagy az összes foglalkoztatottból innovatív feladatokat végzők aránya tekintetében is.

Éppen ezek azok a fejlettségi mutatók, amelyek sokkal jobban előrejelzik a várható csapdahelyzetet, mint az egy főre jutó GDP, amely tartalmazza a külföldi cégek által helyben létrehozott, de nem helyben felhasznált, hanem repatriált profitot is.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár