A francia elnök 2022. február 7-én Moszkvába utazott, hogy Vladimir Putyinnal tárgyaljon, a rákövetkező napon pedig Kijevben folytatta diplomáciai misszióját, annak érdekében, hogy az egyre feszültebb orosz-ukrán konfliktus eszkalálódását meg lehessen akadályozni.
Macron látogatásának jelentőséget adott az a tény, hogy Franciaország látja el az Európai Unió Tanácsának elnökségét ebben a félévben, még akkor is, ha a lisszaboni szerződés hatályba lépése óta nincsen az államfőnek olyan szerepe az európai kül- és biztonságpolitika területén, mint a legutóbbi francia elnökség idején 2008-ban, amikor Nicolas Sarkozy volt az államfő, és szintén Moszkvával kényszerült tárgyalásra a grúz-orosz konfliktus kapcsán.
A találkozó súlyát növelte továbbá az is, hogy 2014 óta Franciaország Németországgal karöltve az ún. „Normandiai Formátum” keretei között az orosz-ukrán szembenállás diplomáciai úton történő rendezésében különösen is elkötelezett. Megjegyzendő, hogy elnöki diplomáciai tanácsadók szintjén az utóbbi napokban intenzív egyeztetés zajlott ezen keretek között.
Macron moszkvai tárgyalásának tanulsága
Macron útjával alá kívánta húzni továbbá azt is, hogy Európa az Egyesült Államoktól függetlenül is aktívan részt kíván venni a válság rendezésében, különösen, hogy a fenyegetés közvetlen az Unió határán zajlik. Ebből a szempontból szimbolikus volt, hogy európai és orosz zászlók előtt zajlott Macron és Putyin elnök sajtótájékoztatója. Szintén érdemes szem előtt tartani, hogy a látogatás az elnökválasztásokra készülődő Macron elnöknek személyesen is fontos volt mind a nemzetközi láthatóság mind pedig belpolitikai szempontból is.
Macron moszkvai és kijevi megbeszélései kapcsán mindenekelőtt megállapítható, hogy áttörés nem történt az orosz-ukrán konfliktust illetően, de ki lehet jelenteni, hogy a feszültséget sikerült, ha más nem átmenetileg csökkenteni és ezzel párhuzamosan megerősítést nyert, hogy Moszkva nem zárkózik el a párbeszédtől.
A Kreml urával szemben francia elnök határozott álláspontot képviselt, többek között hangsúlyozta, hogy az orosz fellépés destabilizáló és normasértő, de elismerte azt is, hogy közösen kell a megoldásokat keresni, mert Európa biztonsága Oroszország nélkül nem valósítható meg.
Szintén hangoztatta, hogy külön kell választani az orosz–ukrán konfliktust és a NATO bővítése kapcsán a Nyugat és Moszkva között fellépő feszültségeket. Macron kompromisszumkeresést fontosnak tartva nem zárta ki, hogy új, a szemben álló felek szempontjait jobban ötvöző megközelítés felé, kell el mozdulni, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden ilyen lépés kizárólag az államok szuverenitásának, területi integritásának valamint a jognak a tiszteletben tartásán alapulhat.
A lengyelek szerepe a Weimari hármasban
Többször is aláhúzta, hogy mindenekelőtt alkalmazni kell a 2014-ben megkötött Minszki megállapodásokat - például be kell szüntetni orosz részről a fegyverszállítást a szakadár csoportoknak Ukrajnába - és ezzel párhuzamosan innovatív párbeszédet kell folytatni, nyugatnak is nagyobb megértést kell mutatni a moszkvai követelésekkel szemben.
A francia kommentárokból felsejlik az az elképzelés is, hogy Párizs nem tartja mindenáron megvalósítandó célnak, hogy Ukrajna NATO tag legyen.
Macron jó lehet cáfolta, hogy erről beszélt volna, mégis Putyinnal tartott sajtótájékoztatón tett utalása Svédországra és Finnországra, felvetette annak a kérdését, hogy nem lehetne-e Ukrajna esetében is, megfelelő biztonsági garanciák mellett hosszú távon ebbe az irányba lépni. Ez az elképzelés egyáltalán nem új, de Washington mellett, különösen Lengyelország és a Balti Államok éles szembeállásába ütközik.
Macron elnök hangsúlyozta, hogy minden fórumot fel kíván használni arra, hogy a párbeszédet fenn lehessen tartani és egy fegyveres konfliktus el lehessen kerülni. A francia államfő ennek fényében, a látogatás után négy nappal, február 12-én telefonon is folytatta az egyeztetés az orosz elnökkel. Macron szintén rendszeresen beszél Joe Biden, amerikai elnökkel is.
Franciaország továbbá fontosnak tartja az európai szintű állandó egyeztetését ebben a kérdésben, különös tekintettel a francia, a német és a lengyel együttműködést.
A francia haderő szerepe
Nem véletlen, hogy moszkvai és kijevi látogatást követen Macron Berlinen keresztül tért vissza Párizsba. A német fővárosban nem csak Olaf Scholz kancellárral, hanem a lengyel elnökkel is tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatót is tartottak.
A február 8-i berlini esemény abból a szempontból is fontos volt, hogy újra láthatóságot és lendületet adott az 1991-ben útjára indított francia, német, lengyel konzultációs fórumnak az ún. Weimari Háromszögnek is, hiszen több, mint egy évtizede a három érintett ország vezetői ilyen magas szinten ennek a platformnak a keretei között, nem találkoztak.
Francia részről nem annyira ennek a fórumnak a fontosságát hangsúlyozták, hanem azt, hogy miközben Franciaország Európai Unió Tanácsának elnökségét látja el Németország a G7-ek elnöke, és Lengyelország pedig EBESZ elnöke, így jelentős felelősség hárul ezekre az országokra az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódásának megakadályozásában.
Miközben Macron a provokációk elkerülésének fontosságát hangoztatja és az Oroszországgal történő dialógus fenntartása mellett foglal állást, fontosnak tartja a megfelelő erődemonstrációt is. Párizs többek között támogatja a háború kirobbanásának esetére bevezetni kívánt orosz ellenes szankciók előkészítését. Mindezek mellett katonai erődemonstrációt is célravezetőnek tartja.
A francia elnök január 19-én bejelentette, hogy Franciaország Európa keleti felére eFP típusú, azaz előretolt harciegységeket küldhet, többek között Romániában. Mindenekelőtt a Fekete-tenger térségében kívánja megerősíteni a francia jelenlétet. A balti országokban már 300 francia katona tartózkodik ugyan ezzel a céllal.
Macron demonstrálni szeretné, hogy nem csak a szavak szintjén, hanem konkrétan, nem csupán a francia, hanem az európai szinten is kézbe kívánják venni az Öreg Kontinens biztonságával kapcsolatos kérdéseket. A Maliból történő kivonulás, a francia hadsereg számára lehetővé teszi, hogy nagyobb kontingenst mozgósítsanak akár Kelet-Európában.
Mindazonáltal alá kell húzni, hogy Franciaország nem kíván Oroszországgal éles szembenállást, és a meglévő Ukrajnán túlmutató súlyos konfliktusok (Maliban és Líbiában a Wagner csoport megjelenése, Navalny-ügy, kibertámadások, stb.) ellenére kitart a párbeszéd mellett.
Bejátszik az elnökválasztás
Macron elnök számára a dialógus iránti elkötelezettségét az is magyarázza, hogy a belpolitikai térben így az oroszpárti ellenfeleinek sem ad jelentős támadási felületet. Franciaországban a jelenlegi államfő legfőbb kihívói között Marine Le Pen kifejezetten Oroszország által támogatott politikusként van elkönyvelve. Eric Zemmour szintén többek szerint Moszkva legkedveltebb francia jelöltje a 2022-es választásokon. Jean-Luc Mélenchon szélsőbaloldali jelölt közismerten hirdeti, hogy Oroszországot partnerként kell kezelni és nem ellenségként.
A Republikánusok pártjának jelöltje, Valérie Pécresse szintén számos alkalommal fejezte ki oroszbarátságát, többek között fiatalon Moszkvában volt gyakornok, jól beszéli a nyelvet is. A 2022-es franciaországi választások vonatkozásában, ha nem is elsődleges szempont, de nem teljesen elhanyagolható elem francia-orosz viszonnyal kapcsolatos álláspont.
Mindehhez még hozzá tartozik, hogy egy nemzetközi szintű siker, mindig népszerűvé teszi az elnököt, így amennyiben sikerül elkerülni az ukrán-orosz konfliktus eszkalálódását, az Macron támogatottságát növelheti és hozzájárulhat ahhoz újabb öt éves mandátumra kapjon felhatalmazást.
Macron elődjei nyomában jár, amikor Oroszország kapcsán a párbeszéd híve, amely a jelen válság idején különösen is előtérbe kerül. Franciaország mindig fontosnak tartotta az Egyesült Államoktól való függetlenségének hangoztatását és egyfajta nemzetközi hatalmi pozíció fenntartását, ami ez esetben is érvényesíteni kíván, ez azonban nem jelent szembenállást.
Párizs ezt függetlenségi törekvést, saját érdekvédelmet, európai szinten is elvárná, hiszen az Uniót a francia külpolitika egyfajta kinyújtott karjaként, „hatalom multiplikátorként” tartja számon. Franciaország párbeszéd iránti elkötelezettsége nem jelenti azt, hogy nem szabna komoly feltételeket Moszkvának, de bizonyos fokig nyitottabb a kompromisszumkeresésre, mint az angolszász hatalmak, mert úgy véli ez a francia, európai, sőt orosz érdek is. Ezt a német támogatás különösen is felerősíti, Berlinnek ugyanis szintén a dialógus fenntartása az érdeke.
Miben tudnak közvetíteni a franciák?
Alá kell húzni, hogy Macron elnök orosz-ukrán konfliktusban vállalt aktív közvetítőszerepe egyáltalán nem garancia a háború kirobbanásának megakadályozására. Párizs egyáltalán nem állítja, hogy sikerült elhárítania a háborús veszélyt.
Fontos megjegyezni, hogy a francia külügyminisztérium a francia állampolgárok számára nem javasolja Ukrajnába való utazást. Ráadásul a dialógus szempontjából történtek nem kívánatos események is az elmúlt napokban, mint például az a tény, hogy Jean-Yves Le Drian külügyminiszter február 16-án a szenátus külügyi bizottsága előtt néhány apróbb részletet elárult Macron és Putyin tárgyalásáról, ami felháborította Moszkvát.
Párizs ezzel párhuzamosan kételkedik az oroszok által bejelentett csapatkivonások valóságában. Ráadásul a tűzszünet február 17-diki megszegése a Donbaszban szintén aggodalmat kelt Franciaországban. Az eseményeknek továbbá konkrét hatása van a francia elnökválasztásokra is.
Minden jel arra utalt, hogy Macron elnök február utolsó hetében kívánta hivatalosan bejelenteni indulási szándékát a francia elnökválasztásokon, de egyelőre az ukrán-orosz konfliktus alakulásától teszi függővé, hogy erre mikor kerülhet sor.
Fejérdy Gergely a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.
