Magyarországi euróbevezetés – mit hoz és mit visz?

Spontán euróbevezetés

Sőt, tulajdonképpen az euró bevezetése már Magyarországon is elkezdődött – és nem a parlamenti választások alkalmával.

A magyar gazdaság ugyanis az elmúlt években spontán elkezdett átállni az euróra

– a kereskedelmi ingatlanok piacán a forint már ismeretlen, de a vállalatok egymás közötti elszámolásában is egyre gyakoribb az euró. Euróért tudnak még a kisebb cégek is sok esetben gépet venni.

A spontán euronizáció nem egy egyik napról a másikra bekövetkező folyamat volt. A forint jelentős volatilitása és trendszerű leértékelődése ebben fontos szerepet játszott, hiszen nagymértékben csökkentette a fizetőeszközünk iránti bizalmat. A vállalatoknak ugyanis fontos, hogy tervezni tudjanak, áraikat a költségekhez tudják igazítani – márpedig ezt úgy nehéz, hogy a forint euróhoz képesti árfolyama jelentősen ingadozik. Ha megnézzük az elmúlt 10 év valutaárfolyamait, akkor sem a lengyel zloty, sem a cseh korona nem mutatott olyan ingadozást az euróval szemben, mint a forint. A forint esetében volt a legnagyobb terjedelme és relatív szórása is az árfolyamnak.

Ábra: Euróval szembeni árfolyamok – havi átlag

Forrás: Bloomberg, Gránit Alapkezelő

2016 elejétől napjainkig a havi árfolyamadatokat elemezve a forint relatív szórása 9,7, a cseh koronáé 3,9, a lengyel zlotyé pedig 3,6 százalék volt – persze a relatív szórás nem a legjobb mutatószám egy trendet mutató idősor esetében, de jól szemlélteti a különbségeket. Ha a terjedelem és az átlag arányát vizsgáljuk, akkor is hasonló következtetésre jutunk: a forint esetében ez 33,5 százalék, a zlotynál 15,9, a koronánál pedig 15,2 százalék.

A forintvolatilitás következményei

Azt nem tudhatjuk, hogy a jövőben mennyire lesz volatilis a forint árfolyama – ha csak az elmúlt néhány hónapot nézzük, akkor sem számíthatunk arra, hogy ez a változékonyság megszűnik. Ha viszont ez a helyzet fennáll, akkor a fenti gondolatot érdemes lehet továbbvinni.

Arról ugyanis sokat beszélünk, hogy mi van akkor, ha bevezetjük az eurót – de érdemes arra is gondolni, hogy mi van akkor, ha nem.

Ebben az esetben számíthatunk arra, hogy a vállalatok az egymás közötti elszámolásban egyre nagyobb mértékben fognak eurót használni. Vagy megfordíthatjuk: ha ez így folytatódik, akkor előbb-utóbb ahhoz fogunk közelíteni, hogy leginkább a lakosság használ majd forintot, a vállalatoknál pedig széles körben igaz lesz, hogy az egyetlen forintban megjelenő költségtényezőt a bérek jelentik majd. Ekkor tehát egy erősebb forintnál jobban spórolnak majd a bérköltséggel, míg egy gyengülő forintnál nem biztos, hogy továbbadják a növekményt. Az árakban viszont várhatóan gyorsabban megjelenik a leértékelődés, azaz végső soron

a lakosság kerülhet rosszabb helyzetbe.

A fent bemutatott jelentősebb volatilitás nyomán az is érthetővé válik, hogy a lakosság körében miért egyre nagyobb az euró támogatottsága. Az Eurobarometer idei felmérése szerint

a magyarok 80 százaléka támogatja az euró bevezetését,

míg ez az arány 10 éve még mindössze 57 százalékot tett ki – bár még ez is egyértelmű többséget jelöl. Ez a 80 százalék egyébként a még nem eurót használó tagországok közül messze a legmagasabb. Bár nyilván szólnak előnyök a forint megtartása mellett, a lakosság egy jelentős része az elmúlt években sokkal inkább a forint megtartásának hátrányait érzékelte: az önálló monetáris politika végül gyengébb forintot és magasabb inflációt eredményezett.

Kérdés persze, hogy az önálló monetáris politika mennyiben önálló és mennyiben jelent kényszerpályát – vélhetően valahol a kettő között félúton, hiszen a 18 százalékos effektív kamatláb sem azért alakult ki, mert a jegybank ezt szerette volna, hanem mert a piac erre kényszerítette rá.

Forrás: Eurobarometer, Gránit Alapkezelő

A kritériumok mint a gazdaságpolitika útvonala

Az eurót persze Magyarország korábban is bevezethette volna – a 2010-es években volt olyan időszak, amikor a csatlakozási kritériumokat teljesítettük – ám ekkor hiányzott a bevezetéshez szükséges akarat, ami most úgy tűnik, hogy megvan. Most „csak” a kritériumokat kellene teljesíteni.

Fontos persze látni, hogy a kritériumokat nemcsak az euró bevezetése miatt kell teljesíteni, ezek egyébként is jót tennének a gazdaságnak:

nem kell sokáig magyarázni, hogy miért jó egy gazdaságnak, ha rendben vannak a pénzügyei, ha alacsony az inflációja vagy éppen ha kisebb hozamok mellett tudja finanszírozni adósságát. Az euró bevezetése tehát nemcsak abban az értelemben jelent utat, ahogy az elemzés elején írtam, miszerint ez magától is elkezdődik, hanem azért is, mert a feltételek teljesítése is egy út. Út egy hitelesebb gazdaságpolitika felé. Pont ezt az utat díjazza a piac, amikor az euróbevezetés iránti elkötelezettség nyomán a kockázati megítélés javul és a forint erősödik.

Az euróbevezetés feltételeinek teljesítése ugyanis, tehát az alacsony hiány vagy infláció ma már egyáltalán nem magától értetődő, sőt a fegyelmezett fiskális politika az elmúlt években talán egyre inkább a fehér hollóhoz kezd hasonlítani – ebben ugyan van némi túlzás, de a régiós országok közül a lengyel és a román költségvetés is súlyos problémákkal küzd, 2025-ben GDP-arányos hiányuk 7,3, illetve 7,9 százalékot tett ki.

A céldátum szerepe és kockázatai: 2030

Ha tehát az euró bevezetése ennyivel javítja a kockázati megítélésünket és olcsóbbá teszi az adósság finanszírozását, akkor érdemes minél előbb bevezetni. Vagy mégsem? Nos, a helyzet nem ilyen egyszerű. Senki nem sürget. Az uniós csatlakozásunkkor vállaltuk az euró bevezetését, de mint látjuk ez 20 év alatt nem történt meg és ettől jogi értelemben legalábbis nem lett bajunk. Ha azt mondanám, hogy jövőre teljesítsük a kritériumokat, az óriási sokkterápiát jelentene – az idei legalább 6,5 százalékra várható hiányt kellene például 3 százalék alá szorítani, ami biztosan nem tenne jót a gazdaságnak. Persze gazdasági ára van annak is, ha az optimálisnál tovább húzzuk – látjuk az adósságfinanszírozás magas költségeit, látjuk a sokkoknak való nem túl erős ellenállóképességet.

Az tehát az ideális, ha olyan időpontot sikerül találni, ami a piac számára hihető, nincs se túl messze, se túl közel és egy közepesen szigorú költségvetési pályával meg is valósítható. A most kitűzött 2030-as dátum ilyen lehet

– ehhez kell a Pénzügyminisztériumnak bemutatnia azt a hiteles költségvetési pályát, amivel a 3 százalékos hiány elérhető.

De mi van akkor, ha a kitűzött céldátum mégis túl korai, ha nem teljesülnek addig a kritériumok?

Nos, ilyet már láttunk a 2000-es évtizedben, amikor a bevezetés ideje folyamatosan tolódott. Nem mindegy persze, hogy a kritériumok miért nem teljesülnek. Ez ugyanis nem csak a rossz gazdaságpolitika miatt lehet – egy koronavírus idején például senki nem fog a 3 százalékos hiánykorláttal törődni és ezt senki nem is fogja zokon venni, azaz a piac sem büntet. Ha viszont az látszik, hogy a hiány tartósan magasabb a kitűzöttnél, akkor az ahhoz vezet, hogy a felépült bizalom szépen lassan elolvad.

Inflációs várakozások és a belépési árfolyam

A bevezetés kapcsán örök félelem az egyszeri inflációs sokk

– noha az elmúlt években bevezetés nélkül is átéltünk hasonlót, sőt nagyobbat is. Az egyszeri inflációs hatáshoz több tényező hozzájárul: a kerekítések már önmagukban lehetőséget adnak a drágításra, de mivel az ár mindenképpen változik, ezért a devizaváltáson kívül ilyenkor lehet egy áremelést is végrehajtani. Az átállás költségei bár nem túl nagyok, de szintén meghozhatják az áremelési kedvet. Ez a sokk persze nem egy kívülről jövő valami – az árakról az adott gazdaság szereplői döntenek. Más országokban a bevezetés során láttunk kisebb és nagyobb inflációs sokkokat egyaránt – azért nagyon nagyot nem. Nagyobb hatást láttunk például a dél-európai országoknál (például Olaszország, Görögország), de a hatás itt sem érte el az 1 százalékpontot. A régiós országokban a hatás kisebb volt, Szlovákiában például a jegybank becslései szerint nem érte el a 0,2 százalékpontot. A mostani időszak viszont megtanít minket arra, hogy ha az inflációs várakozásokat sikerül lejjebb szorítani, akkor az infláció is tud alacsonyan maradni, még akkor is, ha nem minden feltétel kedvező ehhez.

Ami már érdekesebb kérdés lehet, hogy milyen árfolyamon vezessük be az eurót, amikor majd bevezetjük.

A magától értetődő válasz a se nem túl erős, se nem túl gyenge árfolyam – itt azért mindkettőnek megvan a maga esélye és veszélye az elmúlt évek árfolyamingadozásait látva. És ez az a kérdés, amire most még közelítőleg sem látszik a válasz. Az viszont biztosan nem szerencsés, ha erről nincs véleményünk, ha a piac majd valahogy alakítja, hiszen a hurráoptimizmusban könnyen lehet belőle egy túl erős árfolyam vagy egy sokkhatás esetén egy túl gyenge. Ebben a legnagyobb segítség persze az lenne, ha a piac megszokná, hogy az árfolyam stabil és ezen kívánt szint körül stabil valahol. Ez szintén a következő évek munkájának része lesz.

Az eddigiekben tehát bemutattam, hogy a piac miért díjazza, díjazná az euró bevezetését. Az euró bevezetésének persze nem csak előnyei vannak – de ez egy sokat bemutatott, sokszor elemzett téma. A bevezetés előnyeit és hátrányait a döntéshozók nyilvánvalóan politikai szempontokból is értékelik – ez viszont már pláne meghaladja jelen írás kereteit. Egy dolgot viszont mindenképp fontos leszögezni: az euró nem csodaszer, nem oldja meg a magyar gazdaság minden problémáját, bár sok mindenen segít. Összességében viszont más országok példáján azt látjuk, hogy lehet euróval és euró nélkül is rossz és jó gazdaságpolitikát folytatni.

Regős Gábor a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza, további elemzései a Grandio Blog-on olvashatóak.