4+1 tipp a pénzügyileg tudatos iskolakezdéshez
PénzügyVéget ért a nyár, ezzel pedig egy új tanév kezdődik több százezer általános- és középiskolásnak, felsőoktatásban tanulónak, valamint az ő szüleiknek is, akikre komoly terhet ró a tanévkezdés. Ugyanakkor néhány tanács megfogadásával csökkenthetőek a tanévkezdéshez kapcsolódó anyagi terhek és növelhető a szülők, a gyerekek és az osztályközösségek pénzügyi tudatossága is.
- Készítsünk költségvetést, illetve kövessük a család kiadásait!
A kiszámíthatóság és a tervezés különösen fontos az iskolakezdés időszakában, amikor a kiadások megnövekednek. Érdemes előre felmérni ezeket a tételeket – a ruhaneműktől az iskolaszereken át a lehetséges osztálypénzig – és betervezni a családi költségvetésbe. Így pontosabban kirajzolódik, meddig lehet nyújtózkodni és mire van valójában szükség.
Ez annak tükrében is fontos, hogy az OTP Bank kutatása szerint egy év alatt 20-ról 28 százalékra nőtt azok aránya, akik 16 éves koruk előtt nyitják meg első bankszámlájukat. A pénz beosztása pedig olyan képesség, ami nem mindenkinek megy ösztönösen, de tanulható, ahogy azt Knapek Éva klinikai szakpszichológus is kiemeli:
Elsőre nehéz lehet a tervezést beépíteni az életünkbe, de megéri ebbe energiát fektetni. Érdemes lehet havi rendszerességgel előre megtervezni és vezetni a kiadásainkat, megtakarításainkat és ezt a tervet utólag összevetni valósággal.
Az odafigyelésben és a tervezhetőségben az OTP MobilBank Kiadásfigyelő funkciója is segíthet.
- Nézzünk utána a támogatásoknak, kedvezményeknek!
A fiatalok számára elérhető bankszámlák segítségével komoly összegeket lehet faragni az iskolai kezdőcsomag összeállításakor akciókkal és állandó kedvezményekkel. Talán pont ebből lesz elég pénze a gyereknek a következő terve megvalósítására.
Az OTP Junior számlacsomag esetén például díjmentes a számlavezetés, a bankkártya, az internet- és mobilbank használata, sőt fizetési kérelemmel díjmentesen utalhatnak a szülők zsebpénzt a gyermeküknek. Emellett spórolhatnak is kártyás vásárlásaikkal.
Az OTP Junior Kedvezményprogramban akár 30 százalékos pénzvisszatérítést is el lehet érni kártyás vásárlások után. A programban ráadásul olyan, az iskolakezdésnél is hasznos partnerek is részt vesznek, mint a Pirex, a Líra, vagy a Notebook.hu. Emellett 2024. augusztus 26-tól egészen szeptember 22-ig az új Junior ügyfelek a promóciós feltételek teljesítése esetén 20 ezer forintos jóváírást is kaphatnak a Persely funkcióban, amely megtakarításra is ösztönzheti őket
– mondta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője. Hozzátette, hogy a bankszámlák mellett érdemes tájékozódni az egyéb lehetőségekről is, mint például az egészségpénztárak tanévkezdési támogatása az állami, önkormányzati és munkáltatói támogatások mellett.
Évről évre egyre többen és egyre nagyobb összegben használják ki az OTP Egészségpénztári tagságukat az iskolakezdés kapcsán: idén eddig 21 millió forintot költöttek a tagok iskolai célra, például ruhára, tanszerekre, vagy épp a 25 év alatti egyetemi és főiskolai hallgatók tandíjára, kollégiumi vagy albérleti költségeire Egészségpénztári számlájukról. Ez 2023 azonos időszakában 17 millió Ft volt.
- Legyünk elővigyázatosak az online piactereken!
Bár környezettudatos és költséghatékony módszer az iskolakezdéshez szükséges tanszereket, iskolatáskát, ruházatot az online piactereken használtan beszerezni, érdemes résen lenni ezeknél a tranzakcióknál is.
Akadhatnak csalók, akik kihasználják a felület adta anonimitást és visszaélhetnek az emberek jóhiszeműségével. Eladóként legyen gyanús, ha egy vevőjelölt sürget minket, ha személyes találkozás helyett csomagküldést, futárszolgálatot ajánlanak fel, vagy hivatkozást küldenek egy linkkel. Vevőként pedig ugyanezek mellett tartózkodjunk az irreálisan olcsó termékektől, vagy ha az eladó ragaszkodik az előre fizetéshez.
- Segítsünk a gyereknek, hogy pénzügyileg tudatos döntéseket hozzon!
Nem feltétlenül elég, ha a szülők pénzügyileg tudatosan, költséghatékonyan készülnek a tanévkezdésre. Fontos, hogy ezt a szemlélet át is tudják adni gyermekeiknek. Az OTP Bank említett kutatása szerint az első pénzügyi döntéseknél a többség igénybe veszi mások, elsősorban a szüleik segítségét.
A bevételek helyes beosztása csak az első lépés. Minden élethelyzetben azzal lehet a következő szintre lépni, ha valaki félre is tud lenni. Ez pedig sokkal könnyebben megy, ha vannak pénzügyi céljaink. Ki ne szeretne utazni vagy új konzolt venni, esetleg egy új bringát beszerezni, vagy a ruhatárra is ráférne egy frissítés? Ezekhez az extra kiadásokhoz a megtakarításon keresztül vezet az út. Ebben segítenek az OTP Junior Persely és a Kiadásfigyelő funkciói.
Knapek Éva szerint
A példamutatás a pénzügyek terén is fontos, mert hiába mondunk bármit erről a gyermekeinknek, a viselkedésünknek nagyobb a hatása. Ha mi jó példát mutatunk és egyébként is van köztünk egy érzelmi biztonság, kevésbé szükséges direktben kontrollálni, beleszólni a gyermek, kiskamasz döntéseibe. Ha jól megalapozzuk ezt kisgyermekkorban, gyermekkorban, az kihat arra, hogy a kamasz gyermek mennyire megfontolt vagy impulzív döntéseket hoz pénzügyi téren.
+1. Osztálypénz gyűjtése
A tanév kezdetén számos közösségi program, éves tervezés indul, amelyekhez a szülők anyagi hozzájárulása szükséges. Ma már ehhez is létezik megfelelő segítség. Az osztálypénz egyszerű és átlátható kezelése egy közös bankszámlán megkönnyíti ezt az időszakot.