A BÉTEN IS ÉREZTETTE HATÁSÁT A MÁSODIK HULLÁM

Pénzügy2020. okt. 1.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A tőzsdei kereskedés sem tudta kivonni magát a járvány második hulláma alól: csökkenő árakat, de növekvő forgalmat hozott a BÉT-en a szeptember. A hónap során a világ főbb piacain is jelentősebb visszaesések zajlottak, bár ezeket rendszerint korrekciók követték, így többnyire mérsékelt maradt a korábbi csúcsokhoz viszonyított gyengülés. A BUX a hónap során 34 851 pontról 32 924 pontig esett vissza, a három legnagyobb papírból kettő ára egyaránt csökkent. Az azonnali részvényszekció 220 milliárdos forgalmat bonyolított, ami napi szinten átlag 10 milliárd forintot jelent: ez lényegesen magasabb, mint az előző két hónap forgalmi adata. A brókercégek közül a Wood érte el a legnagyobb forgalmat, őt követte az Erste, a harmadik helyre a Concorde került.

A nemzetközi piacokon szeptember első napjaiban kifejezetten jó hangulat volt, némelyik index új éves csúcsra kapaszkodott, míg mások, mint a talán legfontosabbnak tekinthető amerikai S&P 500, egyenesen új történelmi csúcsot értek el. Ezt követően azonban hamar elromlott a hangulat, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Európa legtöbb országában a nyári, viszonylag kedvező adatok után újra meredek emelkedést mutat a koronavírusban megbetegedettek száma, és általában világszerte is folytatódik a járvány.

Az indexek meredek esésbe váltottak, különösen az emelkedésben élen járó nagy technológiai cégek ára zuhant nagyot. A hónap második felében végül újra felfelé indultak az árfolyamok, ledolgozva az esés nem kis hányadát.

A Budapesti Értéktőzsdén is estek az árak, a hónap végén azonban nálunk is megjelentek a nagyobb vevők, a BUX értéke 34 851 pontról 32 924 pontig csökkent.

A három legnagyobb részvény közül, az OTP, és a Richter ára a hónap folyamán egyaránt csökkent, bár az eleinte nagyot zuhanó OTP esetében, melyet a járvány gazdasági hatásai komolyabban érintenek, jelentős felpattanás zajlott a hónap végén.

A MOL árfolyama enyhén pozitív tartományban zárta a szeptembert. A Richter árfolyammozgása érdekesen alakult: a hónap közepén még mindenkori legmagasabb árán forgott 7400 forint közelében, majd pár nap alatt nagyjából 15 százalékot zuhant egy, az amerikai piacon várhatóan megjelenő konkurens termékről szóló hírre.

A legnagyobb forgalmat az OTP bonyolította: a bankpapír adta a teljes részvénykereskedés 59 százalékát. Ugyancsak nagy forgalma volt a Richternek a forgalom 21 százalékával, megelőzve a rendszerint nagyobb fogalmú Molt, amely most a teljes forgalom 16 százalékát adta.

A részvénypiac 220 milliárd forintos összforgalma meghaladta az előző hónapokét, szeptemberben kifejezetten megélénkült a kereskedés. Ezt a 10 milliárd forintos átlagos napi kereskedési érték is jól mutatja, ami az egy évvel korábbi bázishoz képest is 19 százalékos növekedést jelent.

A brókercégek kereskedési rangsorában a Wood végzett az élen 121,7 milliárd forintos duplikált forgalommal, az összforgalom 27,7 százalékát adva. A második legnagyobb forgalmú cég az Erste lett 105,7 milliárdos forgalommal, ami az összforgalom 24 százaléka, őt követte a Concorde 93,7 milliárdos forgalommal, ami az összforgalom 21,3 százalékát adta.