Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A készpénzt emiatt is használják még mindig sokan

Pénzügy2023. nov. 14.Növekedés.hu

A magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek tavalyhoz képest. A jövedelmüket digitálisan elköltők aránya 23 százalékra nőtt – derült ki a Mastercard keddi sajtóeseményén, amelyen bemutatták a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatás eredményeit.

Nagy kihívást jelent a készpénz Magyarországon, továbbra is erős pozíciója miatt. A digitális fizetési módok ugyan egyre népszerűbbek itthon, de biztonsági szempontból a magyarok még mindig a készpénzben bíznak meg a legjobban. Valószínűleg ennek hátterében részben az áll, hogy az utóbbi időben viszonylag sok csalás került napvilágra.

Ráadásul az új fizetési megoldások használatára való hajlandóság itthon még mindig alacsony. Ugyanakkor az is látszik, hogy ha egy nagyobb kényelmet biztosító digitális megoldást már jól ismernek a fogyasztók, akkor azt előszeretettel használják és fizetési rutinjuk részévé válik.

Digitális Fizetési Index

A Mastercard 2020-ban vezette be a Digitális Fizetési Index-et, azt az iparági mérőszámot, amivel a hazai pénzintézeteket és döntéshozókat szeretné segíteni a hazai digitális fizetésekkel kapcsolatos helyzet objektív megítélésében.

A ma bejelentett adatok alapján 2022-ben Magyarországon tovább nőtt az index értéke, amely 61 pontot ért el a 100-ból.

Ez 3 pontos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az eredményt idén is az index három alappillérének pontjaiból számították ki: 76 pontot ért el az Infrastruktúra, 55-öt a Tudás és 52-t a Használat kategóriája.

A 2021-es sikeres magyarországi bemutatást követően az indexet három másik országban (Ausztriában, Horvátországban és Romániában) is bevezették. 2022-ben mind a négy országban összességében emelkedett az index pontszáma, így a 100-ból 56 és 64 pont közötti értéket értek el, átlagosan 61 pontot.

Infrastruktúra

Elsősorban a digitális fizetési me­goldások elterjedésének jelentős növekedése tette lehetővé az Infrastruktúra alappillérének 2022-es fejlődését.

Ahogy a helyi szereplők alkalmazkodnak az új fizetési megoldásokhoz, elősegítik a piac fejlődését, valamint a kereskedők és a kártyabirtokosok digitalizációját, amit a szabályozási törekvések is támogatnak.

Az elfogadói oldalt tekintve az új, innovatív elfog­adói megoldások - például az mPOS elterjedése - több digitális fizetési lehetőséget biztosítottak a fogyasztóknak.

Az érintésmentes technológia elérhetősége továbbra is magas; elfogadói oldalon meghaladja a 95%-ot, a Magyarországon kibocsátott kártyák 93%-a érintésmentes funkcióval ellátott.

A POS-ter­minállal rendelkező vállalkozások aránya 2020 óta jelentősen növekedett, de a potenciálisan elérhető vállalkozások még mindig több mint fele nem rendelkezik terminállal, vagyis van még hová fejlődni,

különösen a kisebb kereskedők, például civil szervezetek, egyéni vállalkozók és mikrovállalkozások esetében.

Tudás

A Tudás alappillérének 55-ös pontszáma 4 ponttal magasabb, mint 2021-ben volt. Ezt a növekedést a fogyasztók a digitális fizetési módokkal kapcsolatos nagyobb objektív tudása eredményezi.

Azonban az új fizetési megoldások használatára való hajlandóság még mindig alacsony, így ez jelenti a tudásszint növekedésének legnagyobb akadályát. A tájékozottság (46) és szándék (49) komponensek keveset változtak és hasonló pontszámot értek el 2022-ben, mint 2021-ben.

A teszttel mért objektív tudás pontszáma azonban jelentős növekedést mutat az előző évihez képest: 2022-ben a korábbi 54-ről 63-ra nőtt.

Azonban a válaszadók körülbelül kétharmada nem mutatott hajlandóságot arra, hogy többet tudjon meg az új digitális fizetési módokról.

Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a következő években nagy kihívás lesz a digitális fizetéssel kapcsolatos tudás és a digitális fizetési módok használatának további terjesztése, mert a helyi fogyasztók nem szívesen változtatják meg a fizetési szokásaikat.

A konkrét témákat tekintve a válaszadók a fizetési kártyákkal kapcsolatos kérdések esetében rendelkeznek a legmélyebb tudással, ezek a lehetőségek már hosszú ideje elérhetők a piacon.

Használat

A Használat alappillére 2021-hez képest 2022-re 3 ponttal növekedett, így 52 lett, de továbbra is elmarad a fogyasztók digitális fizetési módokkal kapcsolatos tudása mögött.

Számos tényező hat pozitívan a Használatra, köztük a digitális fizetési infrastruktúra fejlődése, a szabályozási törekvések,

valamint a kártyás fizetés elterjedése.

A Használat alindex pontszámai között jelentős eltérések voltak az egyes országok között: a pontszámok 44 és 57 pont között mozogtak, Horvátország (57 pont) átlagon felüli eredményt ért el a digitális fizetések elterjedtsége tekintetében.

Románia átlag alatti használati pontszáma (44 pont) ellenére a digitális fizetési megoldások elterjedtsége az országban pozitív tendenciát mutat. Magyarország és Ausztria egyaránt 52-es részindexpontszámot ért el ebben a kategóriában.