Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A legtöbben egyetlen megtakarítási formát választanak

Pénzügy11 órájaNövekedés.hu

A lakosság többsége nem kér tanácsot megtakarítási döntéseihez, miközben sokszor egyetlen termékbe fekteti pénzét – derül ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből. A pénzintézet szakértői szerint ugyanakkor fontos a diverzifikáció a megtakarításoknál, részben azért, mert így – a kockázat mérséklése mellett – magasabb hozamok elérése is lehetővé válik: ezt a tanácsot a most kifizetett, összesen több mint ezer milliárd forintnyi állampapírhozam újrabefektetésénél is érdemes megfogadni.

Az általános célok a legjellemzőbbek a magyar lakosság megtakarításainál: a felnőtt lakosság 57 százaléka biztonsági tartalék képzése, 48 százaléka pedig nagyobb kiadásokra való felkészülés érdekében tesz félre pénzt – derül ki a CIB Bank megbízásából készült felmérésből*. A célok között viszonylag előkelő helyen szerepel a nyugdíjra való felkészülés (ezt a megtakarítással rendelkező válaszadók 23 százaléka említette), illetve az egészségügyi kiadások fedezése (28 százalék) is. A felmérés szerint a felnőtt lakosság 53 százaléka rendelkezik megtakarítással. Ezen belül a legtöbben bankbetétben tartják a pénzüket – ezt a válaszadók 17 százaléka említette –, míg kötvénybe, állampapírba 12 százalék, egyéb értékpapírba pedig további 10 százalék fektet pénzt. Kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással a magyarok 12 százaléka rendelkezik.

Az emberek átlagosan mindössze 1,4 megtakarítási formában tartják a pénzüket, vagyis viszonylag magas azoknak az aránya, akik egyetlen terméket vesznek igénybe.Az egyes pénzügyi termékek kiválasztása viszont nagyban függ a társadalmi, demográfiai helyzettől: az értékpapír-megtakarítások megléte elsősorban a diplomásokra és a fővárosban, a vármegyeszékhelyeken élőkre jellemző. 

A felmérés különösen figyelemre méltó megállapítása emellett, hogy a válaszadók többsége – 62 százaléka – senkitől sem kér tanácsot a megtakarításait illetően; a rendszeresen pénzt félretevők körében viszont már jóval alacsonyabb, 41 százalékos ez az arány. Azok körében, akik külső forrásból is tájékozódnak előzetesen, az egyik jellemző csatorna az internet – ezt a válaszadók 11 százaléka említette – de jellemző a családtagok megkérdezése is (10 százalék). A bankjához a válaszadók 6 százaléka szokott fordulni, és további 3 százalék saját pénzügyi tanácsadóval is konzultál.A megtakarítás két legfőbb motivációja a biztonságérzet (ez a válaszadók 42 százalékának fontos mozgatórugó) és valamilyen konkrét cél elérése (ezt 31 százalék választotta). Ezeknél jóval kevésbé fontos, de a lakosság 12 százalékát érintő hívószó a nyugdíjcélú megtakarítás.

A megtakarításoknál különösen fontos, hogy portfólióban, több termékben gondolkodjunk, hiszen ezzel egyszerre csökkenthetjük a kockázatot és növelhetjük a magasabb hozam elérésének az esélyét

– hívta fel a figyelmet a felmérés eredményei kapcsán Vasas Norbert, a CIB Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője, aki szerint az igényeinknek leginkább megfelelő portfólió összeállításához mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérni.

A CIB Bank Magnifica szolgáltatásánál például dedikált tanácsadó segítségével hozhatnak döntéseket az ügyfelek, miközben a befektetési termékek széles köréből választhatnak

– tette hozzá.

A szakértő szerint a portfólióban való gondolkodásnak most különösen nagy a jelentősége, hiszen csak az első félévben hozzávetőleg 1200 milliárd forintnyi kamatot fizet ki az állam a lakossági állampapírok után.

Az állampapír-hozamok kifizetésével jelentős szabad tőke keletkezik a lakosságnál, amelyet érdemes több eszközbe allokálni, annál is inkább, mert ma már jóval alacsonyabbak a kockázatmentes eszközökkel elérhető hozamok, mint egy-két évvel ezelőtt. A portfoliónk kialakításában a CIB Bank tanácsadói szakértő segítséget tudnak adni

– emlékeztetett Vasas Norbert.

Fontosnak tarjuk, hogy az ügyfeleink portfóliói diverzifikáltak legyenek, ami lehetőséget ad arra, hogy a befektetéseik egy része akár több éves futamidejű és akár részvénypiaci teljesítményekhez kapcsolódó, ezáltal magasabb hozampotenciálú eszközökbe kerüljön. A hazai piacon az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. (korábbi CIB Alapkezelő) mintegy két évtizede következetesen fejleszt határozott futamidejű tőkevédett, származtatott alapokat, folyamatosan gazdagítva ezzel a befektetésialap-kínálatunkat

– mutatott rá a diverzifikált portfólió előnyeire a szakértő.

*A reprezentatív felmérést a CIB Bank megbízásából a Magyar Target Pulzus Média Kutató Kft. 2024 novemberében készítette 1000 fő részvételével.