Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

A nettó mediánkereset elég lehet a 0 forintos számlavezetéshez, de az éves költségek jelentősen eltérhetnek

Pénzügy18 órájaNövekedés.hu

A nettó mediánkeresetből ma már számos bankszámla tartható fenn 0 forintos számlavezetési díj mellett, de az „ingyenes” bankszámla nem feltétlenül jelent teljes díjmentességet. A money.hu legfrissebb elemzésében szereplő konstrukciók éves költsége a második évtől 0 és közel 11 ezer forint között alakulhat, elsősorban a bankkártya éves díja miatt.

A magyarországi nettó mediánkereset 436 200 forint volt 2026 májusában a KSH friss kereseti adatai szerint. Ez az összeg a legtöbb vizsgált bankszámlánál bőven elegendő a 0 forintos számlavezetéshez szükséges jövedelmi feltétel teljesítéséhez.

A konstrukciók közül a Gránit Plusz esetében a számlavezetés és a bankkártya díja is 0 forint lehet havi 150 ezer forintos jóváírás mellett.

A többi számlacsomagnál azonban fontos különbséget tenni a 0 forintos számlavezetés és a teljesen díjmentes bankszámla között. A második évtől ugyanis a bankkártya éves díja önmagában is több ezer forintos költséget jelenthet.

0 forinttól közel 11 ezer forintig terjedhet a „díjmentes” számlák éves költsége

A második évtől fizetendő bankkártyadíj alapján jelentős különbségek vannak az egyes számlacsomagok között:

Gránit Plusz: 0 Ft évente\
OTP Smart: 3792 Ft évente\
MagNet Nova HUF: 4500 Ft évente\
CIB ECO: 7060 Ft évente\
Erste Bank Privilégium 2.0: 7798 Ft évente\
K&H Bank Minimum Plusz: 9418 Ft évente\
MBH Fix Nulla: 10 203 Ft évente\
Raiffeisen Aktív: 10 440 Ft évente\
UniCredit Mobil Aktív Plusz: 10 958 Ft évente

Vagyis ugyanaz a 0 forintos számlavezetési díj a gyakorlatban évi 0 és közel 11 ezer forint közötti teljes fenntartási költséget jelenthet – még akkor is, ha az ügyfél egyetlen tranzakciót sem végez.

Az ingyenes bankszámla kifejezés könnyen félrevezető lehet. A fogyasztó számára nem az a legfontosabb kérdés, hogy a számlavezetési díj 0 forint-e, hanem az, hogy a számlacsomag teljes éves költsége mennyi. Egy 0 forintos számlavezetésű bankszámla ugyanis a bankkártya díja miatt még több ezer forintba kerülhet évente

– figyelmeztet Richter Ádám, a money.hu szakértője.

A 436 200 forintos nettó mediánkereset mellett a legtöbb konstrukciónál már a 2026-ban érvényes, 214 662 forintos nettó minimálbér is elegendő a 0 forintos számlavezetéshez szükséges jövedelmi feltétel teljesítéséhez.

A bankok feltételei között ugyanakkor fontos különbségek vannak. A legtöbb pénzintézet számára bármilyen beérkező jóváírás megfelelhet, míg egyes számláknál kifejezetten munkabér- vagy nyugdíjjóváírás szükséges. Ez különösen fontos lehet azok számára, akik készpénzben kapják a jövedelmüket, majd azt befizetik a bankszámlájukra: ez ugyanis nem minden esetben minősül munkabér jellegű jóváírásnak.

A bankszámlastop megszűnése után érdemes újraszámolni a költségeket

2026. július 1-jétől megszűnt az a korlátozás, amely átmenetileg megakadályozta a bankokat a meglévő bankszámlák díjainak emelésében. A pénzintézetek így az elmaradt inflációs korrekciókat is érvényesíthetik, bár a gyakorlatban nem minden számlánál jelentkezik az elméletileg lehetséges maximális emelés.

Aki ugyanakkor évek óta ugyanazt a számlacsomagot használja, könnyen lehet, hogy ma már lényegesen olcsóbb konstrukciót is találhat a saját jövedelmi és számlahasználati szokásaihoz.

A teljes összehasonlítás során nemcsak a számlavezetési díjat, hanem a jövedelmi feltételeket, a bankkártya éves díját és az akciók időtartamát is érdemes figyelembe venni. Egyes számlák csak néhány hónapig vagy évig kínálnak díjmentességet, ezt követően pedig más feltételek léphetnek életbe.

A részletes összehasonlítás és az aktuális feltételek a money.hu ingyenes bankszámlákról szóló útmutatójában érhetők el.