Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot

Pénzügy2022. dec. 13.Növekedés.hu

A tavaly szeptemberben aláírt szándéknyilatkozat után az Ipoteka Bank privatizációjáról szóló adás-vételi szerződést az OTP Bank részéről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter írta alá Taskentben. aAz aláíráson jelen voltShavkat Mirziyoyev üzbég köztársasági elnök is. Az OTP Bank az Üzbég Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100%-át (közel 97%-os teljes részesedés) két lépésben vásárolja meg: a részvények 75%-át most, a fennmaradó 25%-ot pedig három évvel az első tranzakció pénzügyi zárása után. Az első tranzakció pénzügyi lezárására várhatóan 2023 első felében kerül sor. Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, közel 8,5 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1,6 milliós lakossági ügyfélkörrel.

Az OTP Bank már 2020 vége óta tárgyalásokat folytatott az üzbég kormánnyal az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A tárgyalások eredményeként a felek tavaly ősszel írták alá az Ipoteka Bank értékesítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot, ma pedig a tranzakció feltételeit rögzítő adás-vételi szerződés aláírására is sor került. A dokumentumot az OTP Bank részéről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, valamint az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter írta alá Taskentben.

Ezen felül az OTP Bank és az International Financial Corporation (IFC) megállapodott arról, hogy a jövőben együttműködnek az Ipoteka Bankkal kapcsolatban. Az IFC több éve nyújt finanszírozási és átalakítási támogatást az Ipoteka Banknak, és megerősítette, hogy elkötelezett a támogatás további folytatása és az OTP Bankkal, mint új többségi tulajdonossal való együttműködés mellett.

Nagy lehetőségnek tartjuk részvételünket az üzbég bankrendszer privatizációjában. Célunk, hogy hosszútávon az OTP Csoport az üzbég bankpiac meghatározó szereplője legyen. Az Üzbegisztánban megkezdett reformok remek alkalmat kínálnak arra, hogy egy új fejezetet nyissunk az OTP Bank történetében. Az elmúlt években számos eltérő mérettel, működési modellel, eredményességi mutatóval és hagyományokkal rendelkező csoporttagból kovácsoltunk össze egy jól működő, európai szinten is jegyzett, jelentős nemzetközi vállalatot. Az OTP Csoport jelenleg 11 európai országban van jelen, az akvizíciók során rendkívüli értéket jelentő tapasztalatokra tettünk szert. Az üzbég tranzakcióval folytatjuk a bővülést egy 36 millió lakosú piacon. Ez az akvizíció számunkra is egy új és kihívásokkal teli feladat. Biztos vagyok benne, hogy innovatív termékeinkkel és szolgáltatásainkkal elő tudjuk segíteni az üzbég gazdaság további dinamikus fejlődését, valamint komoly értéket tudunk teremteni az OTP Bank részvényesei számára is

nyilatkozta az aláírást követően Taskentben Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 8,5 százalékos, több mint 1,6 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal, valamint 193 ügyfélkapcsolati ponttal és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. 

elmúlt három évben - a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban - a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 20%-os, a betétállomány 24%-os átlagos éves ütemmel. A bank adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években. Az Ipoteka Banknak két kisebb leánycége van, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing, valamint a biztosítással foglalkozó Imkon Sugurta - amelyek szintén a tranzakció részét képezik. Az első tranzakció pénzügyi zárására várhatóan 2023 első félévében sor kerülhet.

Az OTP Bankkal kötött adás-vételi szerződés aláírása teljes mértékben összhangban van Üzbegisztán stratégiai kezdeményezéseivel, amely alapján a vonatkozó elnöki rendeletnek megfelelően lépésről lépésre kerül sor a nagy állami bankok stratégiai befektetők általi privatizációjára.Egy olyan nagy külföldi bank, mint az OTP Bank érkezése a helyi piacra hozzájárul a verseny erősödéséhez, a vállalatirányítás színvonalának javulásához és a banki szolgáltatások minőségének javításához

szögezte le az aláírást követően Timur Ishmetov, az Üzbég Köztársaság pénzügyminisztere.

Ez egy jelentős mérföldkő az Ipoteka Bank fejlesztésében és átalakításában, rendkívül nagy lehetőségnek látjuk kollégáink és ügyfeleink számára

mondta Elyor Inomjonov, az Ipoteka Bank Igazgatóságának elnöke. 

Úgy gondolom, hogy az OTP Bank új és egyedi perspektívákat, szakértelmet és technológiákat kínál majd ügyfeleink jobb kiszolgálásához, munkatársainknak pedig a karrierépítéshez.

Az OTP Csoport a kelet-közép-európai régió egyik vezető pénzügyi csoportja, amely kivételes növekedési eredményekkel, kiemelkedő nyereségességgel, valamint szilárd tőke- és likviditási pozícióval rendelkezik. A bankcsoport 11 országban közel 36 000 munkavállalóval kb. 16 millió ügyfélnek nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat.

A bankszektor legaktívabb konszolidátoraként a régióban, a Csoport a 2000-es évek eleje óta 23 bankot vásárolt meg és integrált sikeresen. Jelenleg a bank Magyarország mellett piacvezető pozíciót tölt be a bolgár, szerb és montenegrói piacokon is, és várhatóan – a tranzakció záráshoz szükséges versenyhatósági engedély megszerzése után - hamarosan Szlovéniában is. Az OTP Csoport székhelye Magyarországon található, diverzifikált és átlátható tulajdonosi struktúrával rendelkezik. A bankcsoportot 1995 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén.

Üzbegisztánban a pénzügyi szektor fejlődésével párhuzamosan jelentős tér nyílik a Csoport számára a további növekedésre. Az üzbég bankpiac számos új üzleti lehetőséget rejt, mind az ügyfélbázis, mind az ügyféligények erőteljes bővülése várható a dinamikusan fejlődő, az elmúlt időszak reformjainak köszönhetően egyre nyitottabbá váló gazdaságban.