Ezért élt meg rekordidőt a ma születésnapos Mária Terézia pénzrendszere

Megjelennek a bankjegyek

Azon kevesek közé tartozott Mária Terézia, aki felismerte: a stabil pénz az uralkodó iránti bizalom elengedhetetlen kelléke, egyúttal pedig a sikeres nemzetközi kereskedelem záloga.

A kiváló pénzügyi szakemberek által kidolgozott pénzrendszer a tallértól a 3 krajcár értékű garasig szabályozta az ezüstpénzek – és csak az ezüstpénzek – címletét, értékét, súlyát, nemesfémtartalmát, az éremképeket azonban a kibocsátó szabadon határozhatta meg.

Nem terjedt ki a szerződés hatálya sem az aranypénzekre, sem a nem nemesfém – réz – váltópénzekre, sem a később, az 1762-től megjelenő a papírpénzekre.

Az értékpénzek leértékelése helyett kiadott papírpénzeket ideiglenesnek szánták, az akkor zajló hétéves háború kiadásait akarták vele fedezni.

A tervek szerint a háború után a papírpénzekre ezüstpénzre, korabeli szóval élve ércpénzre váltás, majd megsemmisítés várt volna. Ez nagyon kis százalékban történt meg. A bankjegyek azóta is folyamatosan fizetőeszközeink szerves részét képezik.

Ezüst- és rézpénzek

A garasnál kisebb értékű ezüstpénzek és a rézpénzek helyi pénznek minősültek,

a kibocsátó egyedül rendelkezett felettük,

míg az értékpénzek kibocsátása például Magyarországon uralkodó kizárólagos felségjoga volt.

Az arany és az ezüst értékének arányát azonban rögzítették, mégpedig 1 : 14 11/71 arányban. Az ezüst ára ingadozott, így ezt időnként módosítani kellett. Az ezüstpénzek 833 ezrelék színezüstöt tartalmaztak.

Az egyezmény alapján vert pénzek a szerződő felek területén szabadon foroghattak.

A pénzeket 20 forintos pénzláb alapján verték.

Ez annyit jelentett, hogy egy kölni márka színezüstből (233,856 gramm) 20 guldent, magyarul forintot kellett verni. 1 tallér 2 forinttal volt egyenlő, így 20 forintból 10 tallért vertek.

1 forint 60 krajcárral volt egyenlő.

A konvenciós pénzeket az éremképen a verési évszám utáni X, azaz András-kereszt jelzi 1804-ig, amikor Napóleon megszüntette a Német-római Birodalmat.

A X római 10-es számjegy, ami itt azt jelölte, hogy az 1 tallér érme ezüstértéke a pénzrendszer alapsúlyának, a kölni márkának a tizede, másképp fogalmazva: az alapsúlyból 10 tallér értékű ezüstpénzt vertek. 

Bécsi érték

Akadt mégis egy intermezzo a konvenciós pénzek történetében.

A napóleoni háborúk idején a pénz olyan mértékű értékvesztést szenvedett el, amit 80%-os devalválással zártak le 1811-ben.

Ez egyúttal egy új pénzügyi rendszert,

a bécsi érték

bevezetését jelentette.

A háború azonban még tartott, újabb pénzügyi manőverekre volt szükség. A békekötést követően 1816-ban stabilizálták a valutát, amely a bécsi érték felszámolásával és további 40%-os leértékeléssel járt.

Tehát ha valakinek volt 100 forintja 1811. március 14-én, akkor az másnaptól 20 forintot, 1816-tól csak 8 forintot ért. Öt év megszakítás után tértek vissza a konvenciós pénzekhez.

Konvenciós értékre szólnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc pénzei, sőt még a Kossuth-emigrációs pénzkibocsátási kísérleteinek jegyei is. Még Kossuth sem akarta megváltoztatni a valutarendszert, annál inkább a német nyelvű feliratokat és a Habsburgok által elrendelt birodalmi verdejegyeket a hagyományos magyar jelek helyett.

Mária Terézia tallérja

Mária Terézia tallérja

az egyik legismertebb, legkedveltebb széles körben használt kereskedelmi pénz.

Az első tallérok 1741-es évszámmal jelentek meg a Habsburg Birodalomban, s készültek a császárnő négy évtizedes uralkodása alatt rendszeresen a konvenciós pénzlábnak megfelelően 833 ezrelék ezüstöt tartalmazva.

Hogy ki tudják elégíteni a nemzetközi kereskedelmi partnerek igényeit, az uralkodónő halála után utódja, fia, II. József engedélyezte az osztrák verdének, hogy tovább verjék a tallérokat 1780-as évszámmal, azaz Mária Terézia utolsó uralkodási évének, egyúttal halálának évszámával.

A verőmesterek nevére utaló SF (Tobias Schöbel, Josef Faby) betűkről ezt a tallértípust

SF tallérokként

ismerik. Bécsen kívül készültek utánveretek kereskedelmi céllal Velencében, Günzburgban, Rómában, Londonban, Párizsban, Brüsszelben, Birminghamban és Bombayban (Mumbai).

Nemcsak a Habsburg Birodalom területén, hanem azon messze túl is elterjedt és kedvelt pénz volt.

Nemzetközi pénz szerepét töltötte be a levantei kereskedelemben (Törökország, Libanon, Szíria), a Közel-Keleten, Ázsia és Afrika egyes részein, például Szudánban, Kenyában, Etiópiában, Szomáliában, Tanzániában a második világháborúig törvényes eszközök voltak, utánveretek. Etiópiában mintegy nemzeti fizetőeszközként is szolgált, csak 1945 májusában vonták ki hivatalosan a forgalomból. Az arab térségben ez volt az egyetlen olyan ezüstpénz, amelyben megbíztak és amit elfogadtak.

Még a világháború után is használatos volt, mint

„kereskedelmi ezüst dollár”

néhány arab bazárban. Becslések szerint 3,5 millió lehet az SF tallérok száma a világban, amelyek az éremgyűjtők között is kedvelt darabok.

Bár az 1753-as pénzegyezményt a másik szerződő fél, Bajoroszág formálisan hamar felmondta, a Habsburg Birodalom – benne Magyarország – valutarendszere, a Mária Terézia nevével fémjelzett ún. konvenciós pénzrendszer 1858-ban szűnt meg, s adta át a helyét az új valutának, az osztrák értékű forintnak.