Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kisbefektetők fektették két vállra a felelőtlen alapokat

Pénzügy2021. jan. 30.Fellegi Tamás

A hét különlegességéről Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője beszélt a Trend FM Prémium kategória műsorának vendégeként. A szakember a hazai blue chip részvényeket is értékelte.

A short lényege

Soha nem látott jelenség a GameStop őrület: kisbefektetők próbálnak shortokat kiszorítani. A short pozíció lényege, hogy a befektető a részvény árfolyamának esésére fogad. Gyakorlatilag kölcsönkéri az adott részvényt, azt eladja, majd visszavásárolja és visszaadja. Ha jól működik a dolog, akkor olcsóbban veszi vissza, nyer az ügyleten, ha emelkedik az árfolyam, veszít. Ezekből naponta több millió tranzakció adódik, alapesetben nincs is semmi probléma.

Anomáliák

Baj akkor van, ha túl sokan shortolnak, a történelem leghíresebb esete a Volkswagen volt, ahol kevés szabad részvény volt, miközben sok short pozíció, így csak úgy tudták visszavenni a papírokat, hogy az árfolyam az égbe ment: 1-2 napra a VW lett a világ legnagyobb cége. A GameStop egy kisebb cég, üzleteik vannak, számítógépes játékokat adnak-vesznek. Néhány alap úgy gondolta, hogy túl drága a részvény, elkezdték shortolni, és túl magas lett a short állomány (nagyjából annyi, ahány részvény van, ami úgy lehetséges, hogy egy részvényt többször is kölcsönadnak). 

Ha túl sok short pozíció van, akkor óhatatlanul könnyű őket kiszorítani, ezt általában erre figyelő alapok szokták megtenni, most azonban az volt az újdonság, hogy ezt a kisbefektetők milliói tették meg. Az internet révén könnyen lehet emberek millióival kommunikálni, így ha jelzik, mit érdemes tenni, több millióan mozdulnak: megvették a részvényt, a shortosok vesztesége olyan nagy lett, hogy muszáj volt zárniuk, azaz visszavásárolni a részvényt, ami rakétaszerű áremelkedéshez vezetett.

Különös korlátozások

Ami különösen extrém jelenség, hogy egyes platformok, brókercégek korlátozni kezdték a részvény vásárlását, amire még nemigen volt példa, és súlyos kérdéseket vet föl. A probléma abból adódik, hogy az alapok, amelyek túl nagy veszteségbe futottak, esetleg nem tudtak volna fizetni, ettől pedig megijedtek a brókercégek, hisz az övék lett volna a veszteség. Feltehetően szabályozási módosításokra lesz szükség, az ilyen extrém short állományok nem normális dolgok, a kisbefektetőket okolni pedig elfogadhatatlannak tűnik, emberek millióit egyszerre nem lehet piacbefolyásolással vádolni.

Az látszik, hogy ebben az esetben az alapkezelők voltak kóklerek, akik extrém kockázatú short pozíciókat nyitottak, és róluk nem lehet elmondani, hogy nincsenek tisztában a kockázattal, mint egy-egy tapasztalatlanabb kisbefektető esetén. Ennek felelősségét a kisbefektetőkre hárítani Török Lajos szerint elfogadhatatlan.

Hazai blue chipek

A Telekom bejelentette, hogy frekvenciákat vásárolt reális áron, így egy kockázati tényező megszűnt. Ettől nem tudni, változik-e az osztalékpolitika, az inkább pozitív lehet Török Lajos szerint, hogy a Deutsche Telekom eladhatja holland leányvállalatát, és ha esetleg a Magyar Telekom esetében is sor kerülni akárcsak részleges eladásra, jót tenne a részvény piacának. Nőne a magyar menedzsment mozgástere, az eladósodás is diverzifikálódik a növekedési kötvényprogramban való részvétel által, jobban lehetne kedvezni a kisbefektetőknek magasabb osztalékkal.

AZ OTP-nek valószínűleg tartósan alkalmazkodni kell az alacsony kamatkörnyezethez, hisz az államok olyan mértékben eladósodtak, hogy egyelőre nem finanszírozható az adósságuk magasabb kamatszintek mellett, igaz, hogy az OTP-nek vannak olyan piacai is, ahol ez nem így van (Oroszország, Ukrajna).

A Richtert nem tartja drágának az elemző európai gyógyszergyártókkal összevetve, még akkor sem, ha az eredmény jórészt egy terméknek köszönhető. Ezt igazolja a részvény most látott emelkedése is, mégpedig új történelmi csúcsokra.

Török Lajos nem számol egyelőre az olajszektor hanyatlásával, amit az amerikai olajcégek hosszabb lejáratú kötvényeinek árfolyamai is mutatnak. Mindamellett pozitívum, ha a cég diverzifikálja tevékenységét. A Mol most még olajrészvény, de hosszabb távon már nem feltétlenül így kell tekintenünk rá.

A teljes műsor itt hallgatható meg.