Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Leküzdötték a válságot a BÉT vezető cégei

Pénzügy2020. nov. 7.Fellegi Tamás

A héten mind a négy nagy tőzsdei társaság jelentett, az eredményeket a Concorde Befektetési Zrt. elemzői kommentálták a Trend FM Prémium kategória műsorában.

Kedden a Telekom, pénteken az OTP, a Mol és a Richter hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményét, mindegyik jobb lett a várakozásoknál.

Mol

Gál Gellért, a Concorde részvényelemzője szerint a Mol okozta a legnagyobb meglepetést. Remek a negyedév, 184 milliárd forintos EBITDA adattal, ez csak 9 százalék csökkenés egy év alatt, noha akkor 63 dollár volt az olaj ára, most 40, és a finomítói marzs is a töredékére esett, mindez azt mutatja, hogy remekül alkalmazkodott a társaság a válsághoz. Különösen jól mennek a Fresh Cornerek, a legnagyobb növekedést a fogyasztói szolgáltatások szegmens hozta, az alacsony finomítói marzsot pedig jó nagykereskedelmi árral tudta kompenzálni a Mol.

A menedzsment az előző negyedévben 1,7-1,9 milliárd dolláros EBITDA eredményt tűzött ki az idei évre, ennek most úgy látják, hogy a felső széle teljesülhet. Mindezek alapján hosszabb távon 2000 forint fölött lenne az elemző szerint a részvény fair ára, vélhetően azért alacsonyabb ennél, mert a befektetők abban bizonytalanok, hogy milyen távon rendeződnek a külső körülmények.

Telekom

A Magyar Telekom esetében 9 hónap szintjén az EBITDA nem változott, cash-flow szempontból stabil a cég, a harmadik negyedév a vártnál jobb lett. Az elemző szerint a befektetőket azonban érdemi növekedés híján csak az osztalék érdekli, arról pedig egyelőre semmit nem lehet tudni. A menedzsmentnek egyre kevésbé lesz érve arra, hogy alacsony osztalékot fizessen, még akkor is, ha nőtt az eladósodottság. A jelenlegi stabil cash flow mellett akár 30 forint osztalékot is fizethetne, 30-35 még mindig maradna adósságcsökkentésre.

Még egy frekvencia aukció van, amire most kell beadni a pályázatot, aztán 10 évig semmilyen hasonló nagyobb költség nem jelentkezik. A cég tervezi, hogy részt vesz a növekedési kötvényprogramban, az fedezheti is az aukció költségét. A lakosságnak sehogy sem vonzó a jelenlegi osztalékhozam, amíg magasabb kamattal MÁP Pluszt vehetnek, az intézményeknek azonban igen.

OTP

Le Phuong Hai Thanh, a Concorde vezető elemzője szerint az OTP brutálisan jó számokat tett közzé, mindezt úgy, hogy már eleve magas értékeket vártak az elemzők. A hitelezési veszteség, azaz a kockázati költségek minimálisak voltak (5 milliárd forint), kétségkívül az első negyedévben óriási céltartalékot képeztek, így most még visszaírásra is lehetőség volt.

A kamatmarzsokban ugyan romló tendencia van, és ez most már Ukrajnában és Oroszországban is így van, a magas kamatok kora egyre inkább véget ér náluk is, de az összbevétel, a volumen növekedése ezt kompenzálja: s harmadik negyedévben erős volt a hitelnövekedés. Év per év alapon ugyan 14 százalékos visszaesést mutat az eredmény, viszont az minden idők legjobb eredménye volt, a mostani pedig minden idők második legjobb adata, ez válsághelyzetben igen kedvező.

A moratórium egy darabig még elfedi a kockázatokat itthon és Szerbiában, a többi helyen kevésbé széleskörű és hosszú a moratórium, ott kevésbé van hatása. Az elemző szerint nem lesznek súlyos hitelbedőlések, de a befektetők érthetően óvatosak, amíg ez ki nem derül.

Richter

Vágó Attila a Concorde Zrt. vezető elemzője szerint a Richter a várt fölötti eredményeket közölt, de ez a legkevésbé meglepő a négy cég közül. A fő tényező továbbra is a Vraylar a jó eredményszámokban, de voltak egyéb tényezők is. A devizahatás is jelentős a forint gyengülése miatt, a rubel viszont ugyancsak gyengült, így az orosz piacon ez a hatás már nem érvényesült.

A Richternek 7 százalékkal sikerült csökkenteni az operatív költségeket, így növekvő árbevétel mellett csökkenő költségek hatására növekszik az eredmény, ezt a formulát szeretik a befektetők. Az egyetlen negatívum továbbra is a túlzott függőség egy terméktől, ezt azonban kompenzálja az, hogy a Vraylart kiterjeszthetik az eddigiekhez képest más betegségre is. Összességében rekord teljesítményű év várható és a jövő év is hasonló lehet, így jók a cég és a részvény kilátásai.

A teljes adást itt lehet meghallgatni.