Most lehet jól megtanulni a tőzsdei befektetést

Pénzügy2020. ápr. 25.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

A kockázatok a jelenlegi helyzetben igen nagyok a piacokon, mindenkit óvatosságra int Virág Ferenc a Random Capital egyik tulajdonosa, ellenben szerinte kis összeggel remekül tanulható most a tőzsdézés. A negatív olajárról is szó volt a Trend FM Prémium kategória műsorában.

Negatív olajár

A napokban az olajpiac történetében először fordult elő, hogy az olaj ára, mégha ez egy kifutás előtt álló határidős ár volt is, negatív értéken álljon. A műsorvezető, Túrós-Bense Levente feltette a kérdést: hogyan lehet ez?

Virág Ferenc szerint ezzel elemzők már régóta riogattak, de most bekövetkezett: az alacsony felhasználási kereslet miatt a tárolók megteltek, illetve a maradék helyen nagyon drága a tárolás, emellett a tankerhajók is megteltek. Így hiába értékes nyersanyag az olaj, ha a gazdaság nem megy, és nagy a túlkínálat, akkor előáll egy ilyen probléma. Ráadásul a kitermelést nem lehet hirtelen leállítani, hisz ez károkat okozhat a berendezésekben, a finomítók leállása is felvet technikai problémákat, vagyis nehéz gyorsan reagálni egy ilyen helyzetre.

Emellett nem elhanyagolható a spekuláció szerepe: aki áremelkedésre veszi meg a határidős pozíciót, amely végső soron fizikai olajra szól, az ilyenkor le kell, hogy zárja, és olyan valaki kell, hogy megvegye, aki át is veszi az olajat. Eddig ezzel nem is volt gond, most azonban a spekuláció mértéke annyira eltért a tényleges kereslet-kínálattól, hogy ez extrém helyzetet eredményezett. Most nem volt kinek eladni az olajat: nem tudta hová tenni a felhasználó, hiába tetszett volna neki, hogy ingyen veszi, így lett negatív az ár lejárat előtt.

Káros a túl alacsony ár

Autósként és általában felhasználóként jó az olcsó olaj, az ár teljes összeomlása azonban kedvezőtlen mindenkinek, mivel a világgazdaság sokkját jelzi. Virág Ferenc szerint így az a megfelelő, ha stabil az olajár, nem túl magasan, nem túl alacsonyan. Persze nem környezetvédelmi okból, hisz ott jó lenne, ha nem lenne olajfelhasználás, de az csak akkor kerül szóba, ha más energiaforrások kiváltják az olajat, ami Virág szerint hosszú idő lesz.

Olajvállalatok

Felmerült a kérdés, hogy miért venne valaki olajrészvényt ilyenkor? Virág szerint egy olajvállalat sokkal komplexebb, mint régebben: van upstream és downstream iparág, esetleg egyéb tevékenységek (vegyipar, benzinkúti kiskereskedelem). Ha nagyon mélyre esik a nyersolaj, akkor a finomítói marzsok rendszerint tágulnak (még ha most kisebb is a volumen). Ez a helyzet úgysem maradhat fenn, a gazdaság nem állhat, elkerülhetetlen a nyitás, így mindenképpen élénkülni fog az olaj iránti kereslet.

Óvatosság

Általában a befektetésekkel kapcsolatban viszont azt hangsúlyozta a szakember, hogy a mostani értékeltségek és kockázatok mellett nagyon óvatosan szabad részvényeket vásárolni, pláne, hogy nincsenek alacsonyan a piacok. Az első nagy esés után nagy volt a felpattanás, miközben még nem látszik a járvány teljes lefutása és a gazdasági helyzet, a fogyasztói szokások normalizálódása. Ez a magyar tőzsdei blue chipekre is érvényes: Virág felhívja a figyelmet arra, hogy a 2008-as válságnál akár rosszabb is lehet most a helyzet, miközben akkor sokkal mélyebbre estek a részvények.

Tanulóidő

Végül Virág Ferenc hozzáteszi: hogy ha egyértelműen látszani fog, hogy legyőztük a járványt, akár oltással, akár megfelelő gyógyítással, és helyreállhat a normális korábbi gazdasági és társadalmi élet, akkor érdemes lehet nyugodtabban bevásárolni. Most viszont óvatosságra, megfontoltságra int mindenkit a szakember: nagy összeget ne fektessenek be, ugyanakkor kisebb összegekkel, pár százezer forinttal lehet próbálkozni, volatilis piac várható, remek lehetőség a tanulásra, a trendek, piaci mozgások megismerésére.

A telje adás itt hallgatható meg.