Az akasztói sikersztori: sportitalgyártással értek a révbe

Siker2020. júl. 21.D.J.

Akasztón, a dél-alföldi régióban működik az ország egyik legnagyobb sportitaltermelő üzeme. Az évi több mint 5 millió legyártott termék túlnyomó részét Magyarországon értékesítik, de áruikból exportra is jut. A készítményeiket részben Szlovákiában, Romániában, Ausztriában és Szlovéniában értékesítik.

Az R-Water Kft. története a 90-es évek hajnalán kezdődött. Ebben az időben azok a nagy állami gyárak, amelyek hazánkban üdítőgyártással foglalkoztak szinte mind leálltak vagy tönkrementek. Kis kapacitással működő üzemek pedig nem voltak az országban, mivel a 60-as években a BAMBI gyártó szikvizeseket a nagyüzemi gyártás kiszorította a piacról. A helyzet viszont alaposan megváltozott, azután, hogy kitört a délszláv háború. A harcok elől, Jugoszlávia magyarlakta területeiről sokan menekültek hazánkba. Közöttük voltak olyanok is, akik korábban a déli szomszédunkban kisüzemű üdítőitalgyártással foglalkoztak. Ők Kecskemét környékén telepedtek le és új hazájukban tovább űzték a mesterségüket.

Az R-Water vezetője Nagy Ervin 1993-ban főleg a bevándorolt új termelők italait kezdte el árusítani.

Ez a terület neki egyébként se volt ismeretlen, hisz az édesapja is szódakészítő kisiparosként dolgozott a községben. Hamar kiderült, hogy a kereslet annyira nagy, hogy önmagában ezt a kis gyártók akkori kapacitásai nem tudják kiszolgálni. A nemzetközi multinacionális gyártók hiába voltak jelen már ekkor is Magyarországon, ezek a társaságok csak 4 állandó ízzel szerepeltek a piacon, ami a hazai fogyasztók sajátos igényeit nem elégítette ki. Itthon az emberek ugyanis hozzá voltak szokva az akkor hiánycikk barack, meggy, szőlő, málna vagy épp alma ízű üdítőitalokhoz is. Nagy Ervin le is csapott erre a piaci résre és belevágott az üdítőitalgyártásba.

A vállalkozás gyors növekedési pályára állt. A szekér jól futott egész a 2000-es évek elejéig. Ekkor jelentek meg hazánkban a nagy kiskereskedelmi hálózatok.

A terebélyesedő üzletláncokba nem volt könnyű bekerülni.

Alacsony áron nagy mennyiséget vártak el. Erre az akasztói cégnek nem volt kapacitása. A régi partnereik, a független kisboltok pedig elkezdtek fogyatkozni, mivel a hiper- és a szupermarketek mellett egyre kevesebben tudtak labdába rúgni. A vállalkozás ugyan nem ment tönkre, viszont nem volt elég forgalmuk ahhoz, hogy új, kapacitásbővítő beruházásokba tudjanak fogni. Ahogy telt az idő egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a profilt újra kell gondolni. Nagy Ervin ekkor ásta bele magát a nemzetközi trendekbe.

„Látszott, hogy az üdítő italok piaca a világon évről évre zsugorodik pár százalékkal. Közben a sportital ágazat ugyan alacsonyabb bázisról, de folyamatosan növekszik méghozzá évi 16-17 százalékot”

– meséli a cégvezető. Ekkor jött az elhatározás, hogy az R-Water Kft. teljesen új irányba fog elindulni. A váltást 2008-ra sikerült lemenedzselni. Ekkorra az üdítők termelését teljesen leállították és azóta már csak és kizárólag sportitalokkal foglalkoznak. Vagyis olyan speciálisabb hozzáadott értékkel bíró és folyadék-pótló nedűkkel, amelyek főleg a sportolók körében népszerűek.

Az értékesítési csatornákat megint a nulláról kellett kiépíteni: konditeremtől konditeremre és forgalmazótól forgalmazóra jártak, míg végül sikerült létrehozni egy országos értékesítési hálózatot. Hiába jött a válság, az eladásaik úgy meglódultak az induláskor, hogy meg se érezték. Bő 10 éven át folyamatosan növekedtek.

Jellemző, hogy míg a forgalmuk 2008-ban még 10 millió forinton állt addig 2018-ban az árbevétel már a 762 millió forintot is elérte.

„Az egyik legnagyobb kihívást az új hatóanyagok megtalálása és liquid formátumú megvalósítása jelenti. Ezen a téren is folyamatosan követni kell, hogy épp mi a sláger a nagyvilágban. Például hogy az aminosav származékok közül épp melyek a legnépszerűbbek”

– meséli a cégvezető. Most például a BCAA van felkapva: ez a hozzávaló többek között segít az izom regeneráció felgyorsításában és csökkenti a tejsav képződést. Mint Nagy Ervin hozzátette: azt látják, hogy a hazai konkurensek főleg őket követik. Ha valamit változtatnak, akkor azt általában követi a piac. Ami jól jel, mert mutatja, hogy az Absolute Live márka tulajdonosaként az R-Water itthon már meghatározó szereplővé vált. Pont azért, hogy a pozíciójukat megerősítsék még 2018-ban belefogtak egy új palackozó üzem építésébe. A tavaly átadott 2500 négyzetméteres gyár termékei már a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelnek. Mint annyi más cégnél a koronavírus-járvány persze náluk is komoly gondokat okozott.

Most, hogy a sportlétesítmények bezártak, kénytelenek voltak két és fél hónapra leállni.

De a jövőt illetően így is bizakodóak. Úgy tűnik, hogy a RETAIL hálózatok egyre nyitottabbak, ha sportitalokról van szó. Az Intersparral már el is indult egy partneri kapcsolat. A következő éveket illetően az is jó jel, hogy itthon egyre szélesebb tömegek hódolnak valamilyen sportnak vagy mozgásformának. A reményeik szerint az export is bővülni fog, főleg a környező országokban. Jelenleg a kivitel a forgalmuk 6-8 százalékát teszi ki. Külpiaci terjeszkedésük fejlesztését is elkezdték. Első körben főleg Romániában és Szlovákiában szeretnének megerősödni.