Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bezuhant a számítógép eladások száma, az Apple a legnagyobb vesztes

Tech2023. ápr. 11.MTI

A világon 29 százalékkal zuhantak a PC-kiszállítások az idei első negyedéven éves összevetésben.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatok szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte 56,9 millióra esett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 80,2 millióról.

Az IDC magyarázata szerint a visszaesésben szerepet játszott a gyenge kereslet, az eladatlan készletek magas szintje, illetve a romló makrógazdasági mutatók.

Az amerikai cég szerint a kiskereskedők készletei ugyan némileg csökkentek az elmúlt hónapokban, de továbbra is jóval meghaladták a szokásos szintet és úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzet nem változik a folyó második és valószínűleg a harmadik negyedévben sem annak ellenére, hogy az eladók különböző kedvezményekkel próbálják majd élénkíteni a forgalmat.

A PC-kiszállítások valószínűleg csak az utolsó negyedévben bővülnek.

Az első negyedévben a Lenovónak volt a legtöbb kiszállított PC-je, de így is 30,3 százalékkal, 12,7 millióra esett a kiszállított készülékei száma, míg a piaci részesedése 22,4 százalékra mérséklődött a tavalyi első negyedévi 22,8 százalékról.

A listán második HP Inc. kiszállításai 24,2 százalékkal estek, piaci részesedése 19,7 százalékról 21,1 százalékra nőtt. A harmadik Dell Technologies kiszállításai 31 százalékkal csökkentek a negyedévben éves összevetésben, a piaci részesedése 17,1 százalékról 16,7 százalékra mérséklődött.

A negyedik helyen álló Apple kiszállított készülékei száma esett a legnagyobb mértékben éves szinten, 40,5 százalékkal, 4,1 millióra, míg a piaci részesedése 8,6 százalékról 7,2 százalékra zuhant az idei első negyedévben.