A tél ilyen szép is lehet Budapesten – Gyönyörű úticélok a fővárosban
UtazásA belvárosi forgatagtól nem is olyan messze több szemrevaló hely is akad Budán és Pesten. Összegyűjtöttünk néhány helyet, amelyet érdemes lehet felkeresni.
Városliget
Tudta, hogy a Drakulát is eljátszó Lugosi Béla egyik német hódolója titokban egy mellszobrot helyezett el a színészről a Vajdahunyad várában? A szobor több mint 20 év ott áll. A tél beköszöntével ezt és még sok minden mást is érdemes megnézni a város legnépszerűbb parkjában. Az állatkert is vonzó lehet, már csak a fűtött házak miatt is. De persze ilyenkor a ligetben igazán a Városligeti Műjégpálya vonzza legjobban a kikapcsolódásra vágyókat. A fagyos időben naponta több mint 10 ezren húznak jégkorit. Nem csoda: a látvány bizony képeslapra kívánkozik.
Forrás: Shutterstock
Merzse-mocsár
A ferihegyi reptér szomszédságában bújik meg a főváros utolsó megmaradt mocsara, amely mellett egy túraútvonal is fut. Ahhoz, hogy felkeressük nem kell hétpróbás túrázóknak lennünk. Az ösvények jól járhatóak. A 40 hektáros védett terület madarak egész seregét vonzza. De a Merzse még a mocsári teknősökből is egész soknak ad otthont.
A vízfelület hosszú évtizedekig egyre jobban zsugorodott, viszont egy végrehajtott rehabilitációnak hála, a terület rendezve lett, az élővilág pedig már nincs veszélyben.
Erzsébet-kilátó
A közkedvelt kilátót, amely a főváros legmagasabb pontján fekszik, egy kiadósabb havazás után kifejezetten érdemes felkeresni. Budapest olyan arcát mutatja ilyenkor a magasból, amit egyébként ritkán látni.
Magát a kilátót az a Schulek Frigyes tervezte, akinek a Mátyás-templomot is köszönhetjük. Az 1841-ben született építészt a gimnáziumi évek alatt lenyűgözték a budapesti építkezések. A Lánchíd, az Alagút és a főváros palotái láttán az önéletrajzában azt írta:
Eltökéltem magamat, hogy arra a pályára lépek, amely alkalmat nyújt ily szép és nagyszerű művek alkotására.
Amikor az általa tervezett kilátót átadták 1910-ben, a kontinensen ez volt az egyik legnagyobb ilyen épület. Ami pedig a névadót, vagyis Erzsébet királynőt illeti: korábban Sissi valóban járt a János-hegyen.
Forrás: Shutterstock
Pál-völgyi-barlang
Télen a föld alán menni talán nem tűnik magától értetődő ötletnek, pedig van egy komoly érv mellette: a Pál-völgyi-barlangban nyáron és télen is folyamatosan 11 fok van. Ilyenkor a nagy hidegben egész kellemesnek hat odalent a bóklászás. A látvány pedig ha esik, ha fúj, mindig pazar. A hely felfedezése pedig nem fogja elvinni az egész napunkat, hisz a vezetett túrák úgy egy óráig tartanak. Menetközben létrát is kell majd mászni, de megéri: az ország egyik legszebb cseppkőformációi bújnak meg a föld alatt. Két évet felújították az egykori bányaőrházat is, ahol most látogatóközpont üzemel.
Forrás: Shutterstock
Magdolna-torony
Buda egyik legszebb kilátója pont a központban található, méghozzá a Vár barokkos utcái mentén, amelyek egyébként is minden évszakban úgy mutatnak, mintha egy mesekönyvből kerültek volna elő. A Mária Magdolna-templom eredetileg a középkorban épült. Még királyt is koronáztak benne. Viszont ma már csak a harangtornya áll. Ez a megmaradt épületrész 2017 óta látogatható. A legfelső szinten az érdeklődőket panoráma-kilátás várja. Bár feljutni nem a legegyszerűbb: mielőtt nekivágunk érdemes tudatosítani magunkban, hogy a tetejére 170 lépcső visz fel.