Elmaradt a káosz, minden Volán-járat elindult
UtazásA tömegközlekedési cég nehéz helyzete ellenére minden buszjárat elindul az iskolakezdés napján - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon.
A tárcavezető bejezése szerint nyár elején még maga is bizonytalan volt benne, hogy mit hozhat szeptember 1., az iskolakezdés napja. Ugyanakkor ma reggel minden járatot el tudtak indítani.

Vitézy Dávid bejegyzésében felidézi, hogy a közlekedés minden területén, így a Volánbusznál is súlyos örökséget kapta a leköszönő kormánytól. Májusban 290 autóbusz állt alkatrészhiány miatt. Lejárt szerződéseket, el sem indított tendereket, akadozó alkatrészellátást és egy működésképtelenül központosított rendszert örököltünk. Július végén még 170 busz állt, és akkor azt mondtam a fóti járműjavító üzemben járva: az a célunk, hogy szeptemberre egyetlen járat se maradjon ki alkatrészhiány miatt.
Ma szeptember 1. van, kezdődik az iskola és
a Volánbusz teljes országos hálózatán minden tervezett buszt, összesen 4969 járművet forgalomba tudtunk állítani. A budapesti agglomerációban is rendben elindult a közlekedés, a BKK-val minden szükséges intézkedést előre egyeztettünk.
Nem állítom, hogy minden problémát megoldottunk. Vannak még nehézségeink egyes busztípusok üzemkészségével és a következő időszakban is rengeteg munka vár ránk a folyamatos alkatrészellátás biztosítására - és persze új buszokat is venni kell. De az első és legfontosabb vizsgán ma reggel átment a MÁV-Volán-csoport:
az ország buszközlekedése és vasúti közlekedése rendben elindult a tanév első napján.
Ehhez elképesztő munka kellett az elmúlt hónapokban. Köszönöm a MÁV-csoport minden kollégájának, különösen azoknak, akik a nyáron sokszor éjjel-nappal dolgoztak azért, hogy szeptemberre minél több busz visszakerüljön az utakra.
Sok sikert az új tanévhez annak a több mint egymillió diáknak, aki ma reggel útnak indul!
