Így alakította át a járvány a legkedveltebb európai úticélok rangsorát

Utazás2020. júl. 23.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Európában megkezdődött a korlátozások fokozatos feloldása, egyre több a szállásfoglalás is. Június első felében a legtöbben Lisszabonba, Párizsba és Amszterdamba foglaltak, Nagy-Britanniában pedig nagy visszaesés volt.

Idén június első felében az európai országok közül Lisszabonba foglaltak a legtöbben, ez azért is érdekes, mert a város a tavalyi rangsorban elég hátul szerepelt. Az Utazási és Turisztikai Világtanács (World Travel and Tourism Council) is kiemelte egyébként, hogy

Portugália volt az egyik első ország, amely egészségvédelmi és biztonsági protokollt vezetett be.

Érdekesség még, hogy míg Görögország tavaly nem volt a tíz legnépszerűbb ország között, idén a negyedik helyre jött fel – derül ki a Forwardkeys és a WTTC által készített felmérésből, amelyet a CEOWORLD globális menedzsermagazin szemlézett.

A kutatás szerint az is megfigyelhető, hogy az utazási korlátozások és a karantén Londont érintette az egyik legrosszabbul, egy éve júniusban ugyanis itt volt a legtöbb foglalás az európai városok közül, majd Párizsban és Rómában.

Ha azt nézzük, hogy idén június első felében melyik európai országba foglaltak a legtöbben, akkor London csak a ranglista 10. helyét szerezte meg, így a visszaesés jelentős. Tavaly egyébként az Egyesült Királyságba csaknem 40 millió külföldi utazott.

Június első felében ezekbe az európai országba foglaltak a legtöbben:

1.

Lisszabon

Portugália

2.

Párizs

Franciaország

3.

Amszterdam

Hollandia

4.

Athén

Görögország

5.

Róma

Olaszország

6.

Madrid

Spanyolország

7.

Frankfurt

Németország

8.

Bécs

Ausztria

9.

Barcelona

Spanyolország

10.

London

Egyesült Királyság