Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Soha nem láttunk még ekkora légi parádét a Duna felett - fotógalériával

Utazás2021. aug. 20.Dajkó Ferenc Dániel
A rovat támogatója:

Nemzeti színű füstcsíkot húzó vadászgépek, Falcon csapatszállító repülő, ezer fokon izzó infracsapdák, óriási helikopterflotta, és 1000 méter magasból ugró ejtőernyősök, ilyen látványosságokkal készült a Honvédség az augusztus 20-i légi parádéra. Fotógalériánkban láthatóak a légierő nagyvasai.

Augusztus 20-a, Magyarország születésnapja, az államalapítás ünnepe. Minden évben szép ez a nap, de a mostani egy kicsit különlegesebb az átlagosnál a tavalyi kihagyás után. 

Az ünnepi programsorozat része volt a szokásos Duna fölötti légiparádé is, ám idéngyakorlatilag az egész magyar légiflottát felvonultatták a folyó felett, alig maradt ki néhány gép, és még egy meglepetéssel, illetve egy ejtőernyős számmal is kedveskedtek a közönségnek.

Vadászgépek a főváros felett

A növekedés.hu-tól mi is ellátogattunk, megnézni a magyar légtér ragadozó madarait. Nem sokkal miután megérkeztünk, három JAS 39 Gripen húzott el a fejünk felett. A griffek fenséges robajlása, amint 600 km/h sebességgel felszántották a főváros egét, szinte libabőröztető érzés volt.

Ezután megjelent a honvédség egyik kisebb csapat szállítója, a Dassault Falcon, a nála nagyobb Airbus otthon maradt.

Dassault FalconDassault Falcon csapatszállító

Később újabb három gépből álló Gripen kötelék zúgott el a felhők között, miközben látványos tűzijáték gyanánt 1000 oC-on izzó infracsapdákat szórtak a levegőbe. Ezek egyébként éles helyzetben az ellenséges rakétáktól hivatottak megvédeni a vadászgépeket.

GripenInfracsapdákat szórnak a Gripenek

Őket követték a Honvédség néhány éve beszerzett, modern, cseh gyártmányú, Zlin típusú kiképző repülőgépei, majd a helikopterek vonultak föl. 

ZlinZlin típusú kiképző repülőgépek

Forgószárnyasok lepték el az eget

Tiszteletüket tették a Mi24-es, a Mi17-es régebbi forgószárnyasok, az újabb Eurocopter AS-350B - Ecureuil, azaz mókus – kiképző, futár helikopterek, és a legújabb legmodernebb nagyvasak, az Airbus H145M többcélú katonai helikopterek.

helikopterekMegjelentek a forgószárnyasok

Ez utóbbiak, miután a helikopterflotta átrepült a Lánchíd és Margit híd felett elképesztő mutatványokat hajtottak végre. A műsor alatt megtudhattuk, hogy a H145M-ek valódi csúcstechnikát képviselnek. Intelligens számítógépes rendszer segíti bennük a pilótákat, ami még a kinti időjárási körülményeket is figyelembe veszi a gép irányítása során. Emellett mindegyik gép felszerelhető a lehető legmodernebb fegyver rendszerrel, de még olyan nyalánkságokra is odafigyelt a gyártó, hogy klimatizált legyen a forgószárnyas.

H145MAirbus H145M katonai helikopter

Az Airbusokat követően az AS-350B, majd a Mi24  pilótái is izgalmas kunsztokkal kedveskedtek a nézőknek. Az AS-350 igazi könnyed fürge gép, kevés elektronikával, állítólag igazi élvezet vezetni, korszerű eszköz a honvédek képzésére.

EcureuilEurocopter AS-350B - Ecureuil

A Mi24 viszont igazi égi nagyragadozó. Valódi nehézsúlyú versenyző ez az akár állig fegyverezhető harcihelikopter. Nemcsak átvitten nehézsúlyú amúgy, hiszen 11 tonnájával valóban nem könnyű darab. Ezek a gépek ugyan nem manapság készültek, de nemrég Oroszországban mindenre kiterjedő nagyjavításon estek át. Az utolsó csavarig szétszedték őket és szinte újjá varázsolták ezeket a repülő tankokat.

Mi24Mi24 harcihelikopter

A Honvédség meglepetése

A helikopterek bemutatói után két Gripen kikísérte a folyó légteréből a Falcon csapatszállítót. Az olyan gépeket is így fogják közre, amik, ha berepülnek az országba, elmulasztják a bejelentkezést a légiirányítóknál.

Két Gripen kikísérte a folyó légteréből a Falcon csapatszállítótKét Gripen kikísérte a folyó légteréből a Falcon csapatszállítót

Ekkor érkezett a meglepetés. Újabb három Jas 39-es jelent meg a horizonton. Sugárhajtóművükből sorrendben piros, fehér, zöld nemzeti színű füst csíkot húzva repültek el a Margit híd felett a messzeségbe.

Jas 39 GripenNemzeti színű csíkot húzó Gripenek
Nemzeti színű csíkot húzó GripenekNemzeti színű csíkot húzó Gripenek

Távozásuk után azt hitte mindenki vége van a légi parádénak, azonban ennél nagyobbat tévedni sem lehetett volna, ugyanis most következett csak az ejtőernyős bemutató. Egy Mi17-es helikopterből több mint 1000 méter magasból a legjobb ejtőernyősök ugrottak ki a folyó felet a gépből. Több ezer ugrással a hátuk mögött hajtották végre a laikus szemmel szinte lehetetlennek tűnő feladatot, ami nem más volt, mint hogy apró, a Dunán lebegő platformra kell leszállniuk, azon belül is egy meghatározott körbe, gyakorlatilag 2 cm pontossággal.

Ejtőernyős ugrás a Duna felettEjtőernyős ugrás a Duna felett

Így ért véget a nemzeti légierő valóban színvonalas ünnepi bemutatója. Bárki, aki látta valóban büszke lehet a hazánkat védő honvédekre.

Aki kíváncsi további haditechnikai eszközökre az vasárnapig megnézheti a magyar haderő egyik új Leopard A4HU harckocsiját, és egy Gidrán 4X4 MRAP-t a Városligetben.