Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Új európai szuperalagút épül: a világ egyik leghosszabb tenger alatti útja lesz

Utazás2024. jún. 27.Sz.A.
A rovat támogatója:

Kétórányi utazást spórol meg az új európai szuperalagút Észak-Európában.

A világ leghosszabb tenger alatti autó- és vonatútja épül Németország és Dánia között: a Balti tenger alatti alagút az eddigi négy és fél óra autózást két és fél órára csökkenti le Hamburg és Koppenhága között.

A 18 kilométer hosszú alagút – mely jelenleg Európa egyik legnagyobb építkezése -  kiválthatja az eddigi repülős utakat is, hiszen jelenleg sokan repülővel teszik meg ezt a távolságot.

Negyven méter mélyen épül a világ egyik leghosszabb tenger alatti alagútja és az abban elhelyezkedő autó- és vonatút Németország és Dánia között. A szuperalagút 2029-re készül el a tervek szerint, és jelentősen lerövidíti az utazási időt Észak-Európában. Az alagutat több mint 10 évig tervezték, maga az építkezés 4 évvel ezelőtt kezdődött meg, ám most új szakasz kezdődött: az alagút első gigaeleme elkészült, a betonkolosszust pedig maga X.Frigyes dán király adta át június 17-én.

A Balti-tenger alatt 40 méterrel fut majd a 18 kilométeres új út (Fotó: Shutterstock)

Dániában és Németországban is kiemelt fontossággal kezelik az építkezést.

Dánia egy állami tulajdonú gyárat is létrehozott, ennek feladata az alagút vázát adó 89 óriás tömb elkészítése.

A tenger alatti alagút teljes hossza 18 kilométer, elkészítésére 7 milliárd eurót különítettek el, ez jelenleg Európa egyik legnagyobb építkezése. (Összehasonlításképp: a 31 évvel ezelőtt átadott, 50 km hosszú Csalagút 12 milliárd fontba került.)A tenger alatti alagút nemcsak a személyforgalomban, de az áruszállításban is jelentős pozitív változásokat hoz,  160 kilométerrel rövidíti le ugyanis a Svédország és Németország közötti utat - írja a CNN.

Jelenleg az áruforgalom teherkompokon zajlik valamint olyan hidakon, amelyek a Funen, a Jutland és a Zealand szigetet illetve félszigetet kötik össze.