Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megugrott az állampapírhozam

Befektetés2024. ápr. 17.F. P.

Hosszú idő után újra hét százalék fölötti a 10 éves magyar piaci államkötvényhozam. Januárban már 5,5 százalék is volt az érték, azóta fegfordult a korábbi csökkenő trend.

Hétfőn ismét 7,16 százalék lett a piaci, tehát intézmények által is vásárolható 10 éves állampapír hozama, amire utoljára tavaly novemberben volt példa. Ezt nem indokolja az infláció alakulása, hisz annak értéke 4 százalék alatt van, és az év során a várakozások szerint 5 százalékig is felpattanhat, de az adat még mindig jobb, mint amit novemberben vártak.

10 éves állampapírhozam10 éves állampapír hozama. Forrás: stooq.com

Magas dollárhozam

A mozgás oka lehet részben az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatcsökkentési ciklusa csúszik, ennek megfelelően a 10 éves amerikai állmpapírhozam is felszaladt 4,60 százalékig. Ugyanakkor az Európai Központi Bank az utóbbi időben többször is utalást tett rá, hogy júniusban megkezdi a kamatcsökkentést, és az eurózóna országainak 10 éves hozamai viszonylag alacsonyak: 2 és 4 százalék között szóródnak, közülük a szlovák hozam 3,50 százalék.

Régiós összevetés

A régióban a cseh 10 éves hozam 4,46 százalék, a lengyel hozam 5,84 százalék, a román adat pedig 6,86 százalék: utóbbi annyiban érdekes, hogy hosszú idő után a magyar hozam a román alá került tavaly év végén, de időközben ismét drágább lett a magyar államdósság finanszírozása 10 éves szinten. Ugyancsak érdekes a szerb adat, ami már 6 százalék alatt van, noha ezt is sikerült néhány hónapig alulmúlnia a hazai szintnek.

Költségvetés, államadósság

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a külső tényezők mellett egyedi, hazai okai is vannak a folyamatnak. Ebben fontos szerepe lehet az idei költségvetés hiánynak, ami a tavaly év végi tervekhez képest jelentősen megemelkedett, de még ennek tartásához is egyes beruházások befagyasztása szükséges. A jövő évi költségvetést ugyanakkor nem dolgozták ki és fogadták el a tavaszi időszakban, mint máskor szokták, hanem év végére halasztották.

Így a piac nagy bizonytalanságot lát a költségvetési pályában és nem zárja ki az adósság növekedését, ami fokozott finanszírozási igényt jelent. Ez mutatkozhat a hosszabb hozamokban: a nagyobb pénzek bevonásához magasabb, vonzóbb hozam szükséges.