Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthet
BiztosításTavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság. A rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - olvasható a Magyar Nemzeti Bank közleményében.
Idén márciusban az ügyfelek – szerződéses évfordulójuktól függetlenül – ismét ingyenesen köthetik újra lakásbiztosításukat eddigi biztosítójuknál, illetve társaságot is válthatnak, ha jobb minőségű szolgáltatást és/vagy kedvezőbb díjakat találnak. Az eligazodásban segítenek a biztosítók, illetve a biztosításközvetítők is.
A biztosítóknak a lehetőségről február 15-ig az eddig megszokott kommunikációs csatornákon (levélben, emailen stb.) kellett értesíteniük saját ügyfeleiket. Aki felmondaná szerződését, ezt biztosítójánál írásban – neve, a biztosított ingatlan címe és kötvényszáma megadásával – indoklási kötelezettség nélkül teheti meg március 1. és 31. között. Ilyen esetben szerződése április 30-ával szűnik meg, és az újrakötött szerződésének fordulónapja május 1-je lesz. A kampány célja a piaci verseny erősítése, a szolgáltatások átláthatóbbá és kedvezőbb ár-érték arányúvá tételének ösztönzése, illetve az alulbiztosítottság csökkentése.
A lakott, teljeskörűen fedezett otthonok (ingóság és ingatlan) átlagos éves díja országosan 64,4 ezer forintra rúgott 2025 IV. negyedévében, ami 0,1 százalékos negyedéves csökkenést jelent
– derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss Lakásbiztosítás-indexéből. Ezen belül a Budapesten kívüliek átlagosan 65 ezer, a (jellemzően kisebb ingatlanokkal, ám négyzetméterenként 25 százalékkal magasabb átlagos biztosított négyzetméterárral rendelkező) budapestiek 61,5 ezer forint éves díjat fizettek.
A lakásbiztosítási díjak éves emelkedése – a lakásbiztosítási kampány és a piaci szereplők önkéntes díjkorlátozásának is köszönhetően – mindössze 1,8 százalék volt. Eközben az átlagos biztosított négyzetméterár 2025-ben 11 százalékkal nőtt, így tovább javult az ügyfélszerződések ár-érték aránya.
A 70 millió forintos rögzített biztosítási összegre számított díj egy év alatt változatlanul 7 százalékos csökkenést mutat.
Az ügyfelek így érdemben magasabb fedezethez jutottak, és az alulbiztosítottság is csökkenhetett. A tavaly júliusi viharkárok hatására jelentősen, 17 százalékkal nőtt az egy szerződésre jutó kárösszeg az egy évvel korábbihoz képest. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) átlagdíja 19 százalékkal, a kárráfordítással együtt számított szolgáltatási szintje pedig 13 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci ajánlatokhoz képest.
A 3 millió hazai lakott otthonra kötött egyedi lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt az ingatlanra és ingóságokra is szóló fedezetet.
A társasházbiztosítások bő 1,7 millió albetétet védenek, országosan 26,3 ezer, Budapesten 29,6 ezer forint éves díjért. A csak ingóságokra kötött 379 ezer biztosítás éves átlagdíja 25 ezer forint. A nem lakott, jellemzően Budapesten kívüli ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 209 ezer darab.
Az MNB negyedévente teszi közzé honlapján a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató Lakásbiztosítás-indexét. Ez a 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását. A mutató a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és jelzi az MFO díjváltozásait.

