Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nő a pesszimizmus nyugdíjfronton: a lakosság 41 százalékának nincs félretehető jövedelme

Biztosítás2022. nov. 3.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A hazai lakosság szerint havi 76 000 forint lenne az az ideális összeg, amit fontos lenne megtakarítani a nyugdíjas éveikre, ehhez képest a valóságban átlagosan 28 000 forintot tudnak félretenni - derül ki a Generali Biztosító friss reprezentatív kutatásából. Már aki egyáltalán tud takarékoskodni: a 2021-ben mért 35%-hoz képest, idén már 41% nyilatkozott úgy, hogy még kisebb összeget sem tud a jövőjére szánni jelenleg. Azok aránya viszont kisebb mértékben nőtt, akik 150 000 forintnál is többet tudnak félretenni.

Baljós tendenciák rajzolódnak ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából, mely a hazai 18-65 éves lakosság általános tudatosságával, valamint megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival foglalkozik. Ráadásul mivel 2021-ben is készült hasonló felmérés, még mellbevágóbb az egyre növekvő pesszimizmus a lakosság körében, a 12 hónap leforgása alatt ugyanis sokat romlottak a magyarok jövedelmi lehetőségei és jövőbeli kilátásai.

A megkérdezettek 41%-a egyáltalán nem rendelkezik havonta félretehető összeggel, de azok aránya is csökkent, akik maximum 20 000 (23%-ról 18%-ra), illetve 20 001-50 000 forintot (18%-ról 15%-ra) tudnak megtakarítani.

Az érem másik oldalát vizsgálva viszont azonnal látszik, hogy egyre nagyobbak a jövedelmi különbségek hazánkban: a 150 000 forintnál is nagyobb plusz havi összeggel gazdálkodók száma ugyanis még nőtt is a tavalyi eredményekkel összehasonlítva.

Öngondoskodás: megfordulni látszik a pozitív tendencia

Miközben a felmérés résztvevőinek 42%-a már kifejezetten odafigyel arra, hogy valamekkora összeget rendszeresen elkülönítsen a nyugdíjas éveire, sajnos úgy tűnik, a tudatosság ellenére a kitűzött célokat viszonylag kevesen tudják elérni.

A válaszokból kiderül, hogy a többség szerint 76 000 forint lenne az az összeg, melyet havonta megtakarítva megfelelő életszínvonalat tudnának fenntartani idős korukban, ugyanakkor ennek alig több mint harmadát, átlagosan 28 000 forintot tudnak félretenni a valóságban. 53%-uk ráadásul meglehetősen távolinak érzi lehetőségeitől az ideálisnak vélt összeget, tehát úgy látja, hogy a közeljövőben nem lesz képes javítani az öngondoskodással kapcsolatos kilátásain. Ez azért is jelent negatív fordulatot, mert a 2017-ben mért adatokhoz képes 2021-re a kisebb és nagyobb összegű megtakarítással rendelkezők aránya is nőtt – most azonban egyértelműen megtorpanni látszik a lendület.

Az átlagos magyar „megtakarító” egyébként a nagyobb vidéki városokban élő, középfokú végzettséggel rendelkező 50-56 éves férfi.

Viszont a kifejezetten magas havi félretehető jövedelemmel rendelkezők jellemzően a 40 év alatti, felsőfokú végzettségű budapesti férfiak – mindebből jól látszik, hogy a nők egyik kategóriában sem rúgnak igazán labdába. Emellett fontos meglátni egy másik összefüggést is: érdemes mihamarabb, lehetőség szerint legalább a 30-as évek elején elkezdeni a tudatos öngondoskodást, és addig ütni a vasat, amíg forró. A nyugdíjbiztosítások ideális megoldást nyújthatnak minden élethelyzetben, mert hosszabb távú, választható összegű megtakarításra ösztönzik az embereket. A szerződők az állam által nyújtott adójóváírás lehetőségével is élhetnek, melyet rendszeres és a rendkívüli/eseti befizetés után is igényelhetnek, évente maximum 130 000 forintig.

Állami nyugdíjra nem számítanak, de dolgos öregkort várnak magyarok

A nyugdíjbiztosítások mellett szól az is, hogy jelenleg ez az egyetlen elérhető előtakarékossági forma, melyet nem érint a mindenkori nyugdíjkorhatár alakulása, ez pedig kifejezetten fontos előny, ha figyelembe vesszük, mennyire pesszimistán gondolkodnak a magyarok az állami ellátórendszerről.

A lakosság körében régóta elfogadott álláspont, hogy mire elérik az öregkort, a központi költségvetésből már nem számíthatnak elegendő anyagi támogatásra, de az elmúlt egy évben különösen sokat romlott a közvélekedés: a 2017-ben mért 64%-hoz képes 2021-re már jóval kevesebben, a megkérdezettek 54%-a jósolta az állami nyugdíjrendszer összeomlását, idén viszont 59%-ra ugrott vissza ez az arány.

Ráadásul a magyarok fele arra számít, hogy idős korában is munkát kell vállalnia ahhoz, hogy megfelelő életszínvonalat biztosíthasson magának.

Most fontosabb a pénzügyi tudatosság, mint valaha

A Generali kutatása a magyarok jövővel kapcsolatos általános attitűdjeire is kíváncsi volt: a válaszadók közel harmada (28%) szerint az aktív korúak sokkal rosszabbul fognak élni néhány évtized múlva, mint most – szemben az egy éve mért 17%-kal. A 2050-es évek nyugdíjasai számára még inkább romló kilátásokat jósoltak a megkérdezettek (38%), természetesen minél kevesebbet tudnak jelenleg megtakarítani az emberek, annál borúlátóbbak jövőbeli boldogulásuk kapcsán.

Összességében nézve szinte minden területen pesszimistább visszajelzések érkeztek a felmérés résztvevőitől 2021-hez képest. A nyugdíjcélra félretett átlagos összeg idén és tavaly is 28 000 forint volt, most mégis jóval borúsabbnak ítéli a lakosság a kilátásait. Jól látható azonban, hogy a magyarok többsége továbbra is fontosnak tartja az öngondoskodást, és foglalkoztatja őket a jövőjük. Bármekkora összeget is tud megtakarítani az ember, lényeges, hogy azt tudatosan és rendszeresen tegye félre, és megfelelően tájékozódjon a számára legmegfelelőbb, személyre szabott pénzügyi megoldásokról

– mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.