A világon egyedül Magyarországon használnak hamarosan nyolcféle Covid-vakcinát

Életmód2021. márc. 23.Haiman Éva

A világban eddig 10 koronavírus-ellenes vakcinával folynak tömeges oltások, és hamarosan hazánk lesz a világon az egyetlen ország, ahol ebből 8 használatban lesz.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hétfői közleménye szerint ideglenes gyógyszeralkalmazási engedélyt adott ki az CoviShield vakcinára. Ez az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által kifejlesztett készítmény Indiában készülő megfelelője, amelynek gyártásához a technológiát az AstraZeneca adta át a Serum Institute of India részére.

Globálisan az „eredeti” AstraZeneca vakcinát, illetve ezt az indiai változatát használják a legszélesebb körben, a világ 86 országában.

A másik vakcina, amelynek a sürgősségi felhasználására az OGYÉI most engedélyt adott, a kínai CanSino oltóanyaga, a Convidecia. Ez – CoviShieldhez hasonló elven működő – adenovírus-alapú vírus-vektor vakcina, amelyből azonban, azzal ellentétben, egyetlen dózis is elegendő. Magyarországot megelőzően csak Kínában, Mexikóban és Pakisztánban engedélyezték.

A CoviShield és a Convidecia oltóanyagokkal hétre emelkedett a Magyarországon engedéllyel rendelkező koronavírus elleni vakcinák száma. Legelsőként az uniós jóváhagyással is rendelkező Pfizer/BioNTech és Moderna oltóanyagok kaptak idehaza is zöld lámpát, majd az Oxford/AstraZeneca vakcinája. Ezután következett az orosz Szputnyik V. és a kínai Sinopharm oltóanyagának jóváhagyása, majd a mostani újabb két részben-egészében keleti származású vakcina engedélyeztetése. Nemrég az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte az amerikai Johnson & Johnson leányvállalatának, a Janssennek a koronavírus-vakcináját is, amely szintén elérhető lesz hazánkban. Így elvileg összesen nyolcféle oltóanyag lesz használatban hazánkban, ami példa nélküli.
Jelenleg világszerte egyébként összesen tízféle Covid-ellenes otást használnak, de az AstraZeneca esetében nem választják külön a hazai és az Indiában gyártott változatot.

A legtöbb országban az AstraZeneca/Oxford és a Pfizer/BioNTech készítményével oltanak, ezt követi a Moderna oltóanyaga, majd valamelyik Sinopharm készítmény (a pekingi, illetve a wuhani intézette közös fejlesztés), az orosz Szputnyik V., a Sinovac, majd a Covaxin, amit „szülőföldje”, India mellett eddig csak Iránban és Zimbabwéban vettek használatba. A Johnson & Johnson leányvállalatának, a Janssennek a vakcináját először Dél-Afrikában jegyezték be, az óta többek között az Egyesült Államokban, Kanadában és az Európai Unióban is jóváhagyták a sürgősségi felhasználását. A CanSino oltóanyag jelenleg négy országban használható.

A WHO adatbázisa szerint jelen állás szerint 82 Covid-vakcinát tesztelnek már embereken, és további 182 vakcina van úgynevezett preklinikai fázisban.

A koronavírus elleni védőoltások beadását világszerte 145 országban kezdték meg, és már több mint 448 millió dózist adtak be. 

A legtöbb helyen azonban a lakosságnak még csak nagyon kis hányada védett, népességarányosan továbbra is Izrael áll, ott az emberek majdnem 60 százaléka már legalább egy dózist megkapott az oltásból. A második helyre több mint 40 százalékos átoltottsággal Nagy-Britannia került. Magyarországon az adatok szerint a lakosság 16,5 százaléka részesült legalább egy adag vakcinából, ez majdnem kétszerese a német, spanyol, a francia vagy a lengyel arányoknak.