Idegesíti az üvegvisszaváltás? Van egy rossz hírünk, ennél csak durvább dolgok jönnek 

“Finoman dobd be, de minél mélyebbre” - próbál segíteni egy kisfiú nagymamájának, ám a gyűlölt sárga automata makacsul visszaküldi az ásványvizes üveget. Az idős hölgy szinte bocsánatkérően mutatja föl a PET-palackot a sorban várakozóknak, hogy mindenki lássa, nem ok nélkül húzza az idejüket.

Csakugyan ott áll rajta a ma már jól ismert, 50 forintos logó, a REpont automata mégis vonakodik elfogadni, valamiért túl nehéznek találja, talán a benne maradt pár csepp vizet nehezményezi. Vagy nem.

Aki csak egyszer is próbálta már használni az új visszaváltó rendszert, tudja, hogy irdatlanul szerencsés az, aki minden palackot elsőre célba tud juttatni. A csontszáraz, tökéletesen ép terméket minden további nélkül letiltja, az esélytelennek ítélt gyakran gond nélkül átmegy.

Sőt, amit egyszer elutasított a gép, az egy következő próbálkozásnál már minden további nélkül átcsúszhat. Őrült dolog, és nincs benne rendszer, talán éppen  a kiszámíthatatlanság miatt gyűlölték meg sokan. 

A nagymama végül elengedi az 50 forintot és odébb áll, vélhetően a szúrós tekintetek, ökölbe szorult kezek hatására. De a várakozók idegessége is érthető, a visszaváltásra várók sora az üzlethelyiség bejáratánál túl is kígyózik, hatalmas szemeteszsákokban, nagy méretű szatyrokban hozza mindenki a portékát, a várakozási idő pedig csak nyúlik, mint a rétes, és még be is kellene vásárolni.

Péntek este van, mindenki siet. Alternatíva nincs, a Budapest-közeli, 6 ezer fős agglomerációs településre ez az egyetlen automata jutott, ami megmagyarázza a torlódást. Lehet próbálkozni a szomszédos nagyvárosban, oda telepítettek legalább három automatát, de persze a lakosság is nagyobb, így ott sem jobb a helyzet. Egyelőre tehát indokolt a rengeteg panasz, de vajon minden kritika jogos? Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, és megnéztük azt is, van-e rájuk megoldás.

Túl gyorsan megtelnek az automaták, az elszállítás lassú, amíg ez nem történik meg, áll a rendszer, nem lehet a palackokat visszaváltani. Sok a technikai probléma is, amelyek szintén leállásokat okoznak.

Jogos kritika, magunk is belefutottunk olyan helyzetbe, hogy négy! napig nem lehetett a település egyetlen a REpont automatáját használni. Egy hónap távlatából úgy tűnik, ez csak a kezdeti gépházzaj volt, egyre kevesebbszer hallunk ilyen esetekről. Vélhetően a munkát végző három szereplő elkezdett felnőni a feladathoz.

Az automaták kezelését, takarítását és ürítését ugyanis a kiskereskedelmi egységek végzik, természetesen nem ingyen, palackonként kezelési díjat kapnak. Az italcsomagolások összegyűjtése és elszállítása a MOHU feladata, a meghibásodott automatákkal pedig azok gyártói foglalkoznak.

Tény, hogy illett volna sokkal jobban felkészülniük a nyitásra, elvégre a számtalan bakival pont a rendszer azon szereplőinek okoztak feleslegesen sok bosszúságot, akik - egyedüliként - ingyen és bérmentve végzik el a munka egy igen jelentős részét, a palackok összegyűjtését és elszállítását a gyűjtőpontokhoz: a lakosságnak.

Arról nem is beszélve, hogy a felpaprikázott emberek egy jó része egyszerűen kihajította a legközelebbi kukába a visszaváltásra szánt termékeket, rosszabb esetben egyszerűen az automata mellé hajította a palackokat.

Az automaták száma ugyanakkor növekszik, ahogy a kézi visszaváltóhelyek is szaporodnak, minden jel arra utal, hogy belátható időn belül jóval kényelmesebb feladat lesz a visszaváltás.

Rajta van az 50 forintos logó a palackon, mégsem fogadja el az automata.

Ezzel a problémával jószerével mindenki találkozott már, aki megpróbált palackot visszaváltani.

A REpont automata képes visszadobni tökéletes állapotban lévő, csontszáraz palackot a legkülönfélébb indokokra hivatkozva, miközben egy perccel korábban gond nélkül benyelt olyan flakont, ami alatt finoman szólva is rezgett a léc.

Második, harmadik, sokadik próbálkozásra aztán elfogadja a korábban elutasított példányokat is. De képzeljük magunkat annak a helyébe, akinek visszadobott 20 palackot az automata, mögötte torlódik a sor, tele dühös, és türelmetlen emberekkel, vajon hány próbálkozást kockáztat meg? Az esetek többségében inkább mennek a palackok az automata mellé.

Proaktívabb üzletekben eleve kihelyeznek egy szelektív kukát az automata mellé, hogy inkább abba dobálják a rendszer által negligált flakonokat.

Nyilván nem kevesen vannak, akik a Görögországból nosztalgiázni hazahozott Mythos sör palackját, vagy a régi rendszerből megmaradt ásványvizes palackot is be akarják csempészni az automatába, az ő felháborodásuk természetesen nem jogos.

Ám nem lehet mindent a potyázók nyakába varrni, az érvényes palackok 10-15 százalékát is legalább egyszer visszadobja a gép. Kezdetben rosszabb volt az arány, okkal reméljük hát, hogy a jövőben tovább finomhangolják a rendszert. 

Felesleges macera az új betétdíjas rendszer, vissza kellene térni a sárga kukákhoz, azokba legalább összepréselve lehetett betenni a palackokat, ami sokkal környezettudatosabb a mostani megoldásnál.

Ez részben igaz. A legkevésbé sem környezetbarát és fenntartható, érthetetlen kritérium, hogy a palackokat, aludobozokat nem lehet összepréselni. Egyszerűen azért, mert azt a mennyiséget, amit egy bevásárlószatyorban el tudnánk juttatni a célterületre akár gyalog, vagy biciklivel, emiatt három nagyméretű szemeteszsákban tudunk odacipelni- nyilván autóval-  az automatához, amely Örkényt megszégyenítő abszurditással az orrunk előtt préseli össze a palackokat.

Erre a böszmeségre egyetlen magyarázat van: véletlenül sem akarnak olyan palackért betétdíjat fizetni, amiért nem kapnak ellentételezést a piaci szereplők. Nyilván fontos, hogy a rendszer piaci alapon is működőképes legyen, enélkül aligha lenne hosszútávon fenntartható.

De nem lett volna hasznosabb, ha rögtön az elején begyűjtenek minden kóbor palackot? A nem betétdíjasok egy idő után úgyis kikoptak volna a rendszerből.

A sárga kuka más kérdés. Ebbe  a lakosság zöme beledobált mindent tisztítás nélkül, amit belevalónak vélt, amivel nem is volt baj egészen 2018-ig. Addig ugyanis a nyugati világban úgy nézett ki a szelektív hulladék feldolgozása, hogy amit begyűjtöttek a lakosságtól, hajóra rakták, és elvitték Kínába, ahol szorgos munkások szétválogatták, megtisztították és újrahasznosították, az olcsó kínai munkaerőnek köszönhetően mindenki jól járt.

A hulladékkezelő cégek helyet, ahol lerakhatták a szemetet, sőt még pénzt is kaptak érte, Kína pedig nyersanyagot, amelyre iparának nagy szüksége volt.

Csakhogy ma már a kínai munkás ma már lakást vásárol, és elektromos autó-katalógusokat böngész, a bérigénye is lényegesen magasabb, másfelől a fogyasztása is megnőtt, így hulladékból is kitermeli azt a mennyiséget, amire az iparnak szüksége van. Ezért az ázsiai nagyhatalom hat éve brutálisan megemelte az átvehető szemét minőségére vonatkozó minimumkövetelményeket, azaz gyakorlatilag lezárta a sorompót a nyugatról érkező hulladék előtt.

Ettől kezdve csak idő kérdése volt, hogy mi is megérezzük a változások hatását, azaz többet kell foglalkoznuk az általunk megtermelt hulladékkal. Ez viszont egy kérdést biztosan kinyit: éves szinten egymilliárd műanyag palack és több mint 300 millió italos doboz kerül a magyar piacra.

Ki fizesse meg a fenntartható világ megteremtésének az árát. A gyártó, a forgalmazó, vagy a fogyasztó? Erre ma még nincs értékelhető válasz, nem hogy a jogi keretek, még az elvi döntések is hiányoznak, és nem csak nálunk, ez világszerte probléma. Az viszont biztos, hogy a Repont automaták, és a velük járó macera csupán a kezdet, ennél csak kényelmetlenebb lépések jönnek majd.

Az EU újrahasznosíthatósági és csomagolásminimalizálási intézkedései egyre szaporodnak, így hamarosan kisebb bajunk is nagyobb lesz annál, hogy a palackoknak tömörítetlenül és kupakkal együtt kell az automatába kerülnie.