Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

BELEFULLAD A DIÁKHITELBE AMERIKA, PEDIG 17 ÉVES MÉLYPONTON A MUNKANÉLKÜLISÉG

Egyéb2018. márc. 6.Növekedés.hu

Az elmúlt év harmadik negyedében 4,6 millió amerikai esett késedelembe diákhitelei fizetésében. Ez a duplája az egy évvel korábbi szintnek. A tendencia több, mint aggasztó, főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy az amerikai gazdaság fellendülő fázisban van, stabil a gazdasági növekedés és folyamatosan jönnek létre az új munkahelyek, a munkanélküliség 17 éves mélyponton van. Még riasztóbb a helyzet, ha nem fizetni nem tudókat nézzük. Az amerikai állampolgárok 22 százalékát tették ki a tavalyi harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 17 százalék után. A ki nem fizetett diákhitelek összege 84 milliárd dollárra rúgott a negyedév végén, a teljes esedékes összeg 631 milliárd dollár volt.  Az Egyesült Államokban a teljes diákhitel állomány 1,37 ezer milliárd dollár. Ebben benne van a már esedékes, vagyis törlesztendő összeg is, valamint az a rész is, amit a jelenleg tanuló diákoknak nem kell törleszteniük még. A 2008-as pénzügyi válságot követő recesszióban a fogyasztói hitelek nem teljesítésének aránya megugrott. A konszolidáció éveiben a hitelkártya-, a jelzálog és az autó adósságok aránya ugyanakkor értelemszerűen elkezdett mérséklődni - egyre több embernek lett munkája. A diákhitelekkel azonban ez nem így történt.  A helyzet nem csak az önmagában is magas nemfizetési ráta miatt robbanásveszélyes. Aki ugyanis nem, vagy késedelmesen fizet, annak hitelképessége a bankoknál romlik. Így az ingatlan, vagy az autóhitelezésnél is megtagadhatják tőle a pénzintézetek a kölcsönt. Márpedig ez jelentős hatással lesz az amerikai gazdasági növekedésre, amelynek a háromnegyedét a lakossági fogyasztás adja. A diákhitelek aggasztó mértékű nem-fizetése az amerikai költségvetést is kedvezőtlenül érinti.

A diákhitelek nagy részét ugyanis az állam garantálja, s nemfizetés esetén neki kell helytállnia az adósok helyett a bankoknál. Ezt értelemszerűen az adófizetők pénzéből kénytelen megtenni.
Az amerikai diákhitel rendszer úgy van kitalálva, hogy nyereséget garantál az államnak, amely azt aztán további hitelekbe forgatja vissza. Az elmúlt években azonban a nemfizetések miatt a program képtelen volt hozni a nyereségcélokat. Mindez annak ellenére következett be, hogy a késve fizetők számára számos könnyítést tettek lehetővé. Így például a havonta esedékes törlesztőrészleteket a havi fizetéshez igazítják, vagy ha az adós esetleg elvesztette a munkáját, ideiglenesen fel is függesztették a törlesztési kötelezettséget. A kormányzat próbál cselekedni - egyelőre kevés sikerrel. Az amerikai törvényhozás alsóházának oktatási bizottsága például tárgyal egy kormánypárti, republikánus javaslatot. Ez azt irányozza elő, hogy a diákhitelek felvételénél vegyék figyelembe a szülők anyagi helyzetét, teherviselési képességét. Az oktatási tárca tárgyalásokat folytat a nagy pénzügyi és technológiai cégekkel, a helyzet rendezéséről. Ezzel párhuzamosan Wayne Johnson, akit Betsy DeVos oktatási miniszter bízott meg a probléma kezelésével, azt javasolja, hogy írjanak ki pályázatot a magánszektor vállalatai számára - ösztönözzék őket arra, hogy részt vegyenek az állami programok finanszírozásában.