100 éve az egyik leggazdagabb ország volt, most képtelen kijutni a válságból
ElemzésekMiközben a világgazdaság remek formában, az országok nagy része szép növekedési pályán van, addig Argentína már évtizedek óta gyengélkedik, és most ismét mentésre szorul. Ráadásul 100 éve az egyik leggazdagabb ország volt, mostanra azonban jócskán hátrébb szorult. Van-e kiút?
Félrecsúsztak
Ismerős jelenség: zuhanó valuta, hiábavaló kamatemelés, fogyó devizatartalékuk, segítségkérés az IMF-től. Válságok idején gyakori szituáció, de mindez most a lehető legjobb világgazdasági környezetben történik, amikor igazán nem illene csődbe menni. Argentína évtizedek óta ezen az úton jár, sokszor félresiklott a gazdaságpolitika, sokszor lett nagy elszegényedés, az elégedetlenség még lázadásokba is torkollott. Mindez azok után, hogy az ország 1910-ben még az első 10 leggazdagabb ország közé tartozott. Mi történhetett, és hol csúsznak félre a dolgok újra és újra?Argentin csoda – a 19. században
Az egykori spanyol gyarmat a 19. század végén viharos gazdasági fejlődésen esett át, leginkább a mezőgazdaságnak köszönhetően. Az ország hatalmas, mezőgazdálkodásra alkalmas területtel rendelkezett, lakosságszáma ehhez képest még viszonylag kicsi volt. A mezőgazdasági export felfutott, az ország jól élt: miközben lakossága nagyjából Kanadáéval és Ausztráliáéval egyezett meg, gazdasága nagyobb volt náluk. Az egy főre jutó GDP alapján az ország a múlt század elejére a 10. helyre emelkedett a világranglistán. 1870-ben, amikor a gyors növekedés megindult, a jövedelmek reálértékben az akkori brit szint 76 százalékát érték el, a 20. század első évtizedében már 96 százalék volt az érték.Ugyanezen időszak alatt az argentin egy főre jutó GDP az amerikai érték 35 százalékáról 80 százalékára nőtt, megközelítve az akkori francia és német értéket.Úgy tűnt, hogy Argentína lesz Dél-Amerikában az, ami északon az Egyesült Államok.
Brit tőke és bevándorlás
A gyorsan fejlődő mezőgazdaság magával hozta a vasútépítést, majd az ipar fejlődését. Megindult a külföldi tőke beáramlása: ennek kétharmada brit tőke volt. A dübörgő gazdaság munkaerőhiánnyal küzdött, így támogatni kezdték az európai bevándorlást: olaszok, spanyolok, németek és franciák érkeztek. Érdekes módon közben megvolt az első pénzügyi válság is: az ország bankrendszere, monetáris-, és fiskális politikája rendkívül kezdetleges volt, így 1889-1990-ban megrendült a pénzügyi rendszer, aminek hatásait csak 1898-ra heverte ki a gazdaság. A fejlődés aztán az első világháborúig zavartalanul folytatódott: 1903-1913 között évi 7,7 százalék volt a gazdasági növekedés, az ipar pedig közel 10 százalékkal bővült évente. 1913-ra az egy főre jutó jövedelem jóval megelőzte az akkori olasz és spanyol szintet. Az első világháborút követően már nem volt ilyen gyors a növekedés: elapadt a brit tőkebeáramlás, a Panama-csatorna megnyitása pedig mérsékelte Argentína kereskedelmi szerepét. Ezzel együtt 1930-ig az ország még jól teljesített, noha iparát tekintve kezdett leszakadni az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország mögött.A világválságot még jól bírta
Még az 1929-32-es válság sem viselte meg különösebben az országot: a munkanélküliség 10 százalék alatt maradt, igaz, hogy utána nem esett vissza eléggé, ezért a vidéken munka nélkül maradtak a városokba, mindenekelőtt Buenos Airesbe kezdtek áramlani abban a reményben, hogy az iparnak szüksége van rájuk. A mezőgazdasági export növekedése megállt, a gazdaság majdhogynem stagnált, mikor kitört a második világháború.Perón és a szocializmus
Eddigre Argentína még nem sokkal maradt le a fejlett országoktól, sőt az országot közvetlenül nem érintő világháború elvileg még lehetőséget is jelentett volna a fejlődésre, de ekkor megjelent az ország történetének egyik legmeghatározóbb személye, Juan Perón, valamint, ahogy akkoriban oly sok helyen, a szocialista eszmék. Megkezdődött a hanyatlás. Perón 1946-ban lett elnök, politikája lényegében makrogazdasági sokkot okozott az országnak. Korlátozni kezdték a valuta átválthatóságát, sőt, többféle árfolyamot vezettek be (nálunk is volt ilyen a Kádár-korban). Perón ráadásul 1947-ben nagy baloldali fordulatot tett, állami kontroll alá volta a gazdaságot, árszabályozást vezetett be, majd jött a hiperinfláció. Lényegében olyan rendszert valósított meg, mint mostanában Maduro elnök Venezuelában: latin-amerikai szocializmust.Mint nálunk
Szép lassan minden államosítottak, magas importvámokat vezettek be, az ország külkereskedelme, ami az előző században a gazdaságot oly naggyá tette, lényegében leállt. Még 5 éves tervet is bevezettek, eladhatatlan termékeket kezdtek gyártani: ezekben a lépésekben a nálunk és régiónkban akkoriban megvalósított kommunista rendszert lehet felismerni. A gazdasági növekedés nem szűnt meg teljesen, de jóval lassabb volt, mint a világgazdaságé, de még a szomszédok, Brazília és Chile is sokkal gyorsabban növekedtek. Argentína kezdett lemaradni. Fordulat a 60-as évek közepén jött, amikor véget ért a Perón féle gazdaságpolitika, privatizáció kezdődött, támogatni kezdték a külföldi befektetéseket és a hatékonyságot. A vágtató inflációt megfékezték, a gazdasági növekedés 5 százalék fölé emelkedett az 1966-70 közti években. A jó időszak aztán újra véget ért, ismét Perón lett az elnök, jött újra a gyorsuló infláció.Gyors hanyatlás
1975 és 1990 között az egy főre jutó reáljövedelem 20 százalékkal esett, így az ország az 1945-ös szintre ért vissza, immár végképp lecsúszva a fejlett országok közül a középmezőnybe.Az infláció végig igen magas volt, és ha mindez nem lett volna elég, az ország konfliktusba keveredett a Falkland-szigetek miatt Nagy-Britanniával, és persze elvesztette a háborút.
