2000 milliárdért vásárolhat az MNB állampapírokat

Elemzések2020. nov. 17.HP

Megduplázta a jegybank az állampapír vásárlási programjának megcélzott keretösszegét, mely így elérheti a 2000 milliárd forintot. A nagyfokú érdeklődés nyomán az MNB másrészről 1000 milliárd forinttal megemeli a Növekedési Hitelprogram Hajrá keretösszegét is. A nulla százalékos szinttől ugyanakkor továbbra is egészséges távolságban szeretné tartani a Monetáris Tanács a rövid kamatlábakat.

Gazdasági kilátások

Az MNB közleménye rámutatott, hogy október közepétől számos ország fertőzési görbéje jelentősen emelkedett. Emiatt a kormányok újabb korlátozó intézkedéseket voltak kénytelen bevezetni, melyek várhatóan a gazdasági kilábalás elhúzódását okozzák.

A világgazdaság helyreállításának sebessége körüli bizonytalanság továbbra is kiemelkedően magas.

A járvány második hullámának hatására 2020 negyedik negyedévében a magyar gazdaság helyreállása némileg megtorpan, majd 2021-ben folytatódik.

Az MNB szeptemberi előrejelzése szerint 2020-ban a hazai GDP várhatóan 5,1–6,8 százalék közötti mértékben zsugorodik, amit 2021-ben 4,4–6,8 százalék közötti bővülés követhet. A gazdasági teljesítmény 2022 fordulóján érheti el a járvány előtti szintet.

Még lazább lehet a pénzpolitika

A piaci várakozások szerint az euroövezet inflációja 2021 elejéig negatív tartományban maradhat, miközben a nyári hónapokban tapasztalt gazdasági helyreállás ősszel megtorpant és a kilábalás várhatóan elhúzódik.

Az EKB a decemberi előrejelzés ismeretében dönthet újabb lazító lépésekről vagy eszközeinek módosításáról.

A közlemény rávilágít, az elhúzódó gazdasági kilábalás következtében a laza monetáris kondíciók mind a globális jelentőségű, mind a régiós jegybankok esetén várhatóan tartósan fennmaradnak.

Jegybanki lépések

Az MNB a jegybankmérleg jelentős mértékű bővítésével reagált a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatásokra, amivel a gazdasági növekedés helyreállását is támogatja.

A 2020 szeptemberében a devizalikviditást nyújtó swapeszközének újbóli alkalmazásának köszönhetően a harmadik negyedév végén nem jelentek meg feszültségek a swappiacon.

A hozamgörbe rövid oldalán végrehajtott lépések pedig hozzájárulnak a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez és az árstabilitás fenntartásához.

Jegybanki mérleg

A jegybankmérleg nagysága az elmúlt években szűkült, amely érdemben megnövelte a jegybank mozgásterét. Az MNB mérlege az idei évben jelentős bővülés mellett is régiós összehasonlításban változatlanul átlagos méretűnek tekinthető. A Magyar Nemzeti Bank a gyors gazdasági helyreállás érdekében kész mérlegét tovább növelni.

Kötvényvásárlások

Az állampapír-vásárlási program hatására jegybank mérlegében lévő állampapírok állománya több mint 700 milliárd forinttal nőtt 2020 májusa óta.

A program hozzájárul az az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének fenntartásához.

A Magyar Nemzeti Bank a vásárlásokat a szükséges mértékben a szükséges ideig folytatja, illetve a heti vásárlásainak összegét rugalmasan alakítja. A vásárlások a hosszabb futamidőkre koncentrálódnak – hangsúlyozza a közlemény.

A Monetáris Tanács legközelebbi technikai felülvizsgálatát a 2000 milliárd forintos állomány elérésekor hajtja végre.

A Tanács továbbra sem határoz meg keretösszeget az állampapír-vásárlási program esetében.

NHP Hajrá

A Növekedési Hitelprogram Hajrá kihasználtsága november közepére meghaladta az 1000 milliárd forintot, ezért az MNB 1000 milliárd forinttal megemeli a program keretösszegét.

Az NHP Hajrá kiemelt fontosságú a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompításában, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít olcsó és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak.

A közlemény szerint az NHP Hajrá iránt az áprilisi indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, a konstrukció keretében november közepéig tizenötezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz.

A Monetáris Tanács a gazdasági helyreállítás során kiemelt fontosságúnak tartja a kkv-k folyamatos működésének biztosításához és beruházásaik megvalósításához szükséges források biztosítását.

Növekedési Kötvényprogram

2020 október végéig több mint 260 vállalat regisztrált a Növekedési Kötvényprogramba. Az időszak végéig 35 vállalat 40 kötvénysorozat sikeres kibocsátását hajtotta végre, 680 milliárd forintot meghaladó forrást bevonva ezáltal.

Költségvetés és adósság

A költségvetési hiány az októberi EDP-jelentés szerint a GDP 8 százaléka körül alakul 2020-ban. Az államadósság-ráta idén átmenetileg emelkedik, azonban a gazdasági növekedés helyreállításával és a hiány mérséklődésével 2021-től ismét csökkenő pályára áll – mutat rá a közlemény.

A folyó fizetési mérleg egyenlege 2020-ban kismértékű hiányt mutat, majd fokozatosan javul. A stabilan fennmaradó külső finanszírozási képesség mellett az ország külső adósságrátái a következő években is mérséklődnek.

Infláció

A nyári hónapok magasabb átárazásait követően szeptembertől a dezinflációs hatások erősödése volt megfigyelhető.

A közlemény szerint az inflációs alapfolyamatok alakulását továbbra is a keresleti-kínálati súrlódások áremelő és a gyenge kereslet várhatóan egyre szélesebb körben kibontakozó dezinflációs hatásainak eredője határozza meg.

Kamatdöntés

A Monetáris Tanács mai ülésén az alapkamatot 0,60 százalékon, az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon, míg az egynapos és az 1 hetes fedezett hiteleszközök kamatát 1,85 százalékon változatlanul tartotta.

Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg, amellyel a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödésére reagál.

A legnagyobb kockázatot az inflációs kilátások szempontjából változatlanul a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödése jelenti.

Ameddig az inflációs kockázatok indokolják, addig a jegybank az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz kamata között különbséget tart fenn.

Az MNB hangsúlyozza, a jelenlegi, gyorsan változó környezetben kiemelten fontos, hogy a rövid oldali hozamok biztonságos távolságban maradjanak a nullaközeli tartománytól.

A Monetáris Tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását. Amennyiben viszont az inflációs kilátások megváltozása indokolttá teszi, az MNB készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására - zárul a közlemény.