27 millió forintot keresnek az éles harcokban részt vevő drónpilóták

A drón-pilták munkája nagyon hasonlít a lövöldözős video-játékosok időtöltésére. Ülnek valamelyik – amerikai, nagy-britanniai, vagy éppen egy kuvaiti, katari – légitámaszpont légkondicionált helységében és a körülöttük lévő monitorokat figyelik.

Idejük 99 százalékában a felügyeletükre bízott pilóta nélküli gép (UAV, népszerűbb nevén drón) egy bizonyos körzetben cirkál.

Ha felderítés, hírszerzés a feladata a drónnak, akkor kamerákkal, szenzorokkal figyeli a területet, vagy a gyanús objektumot, járművet, embercsoportot. 

Ha csapásmérő drónt irányít a kezelő, és jelzés érkezik egy lehetséges célpontról – mozgó, vagy álló járműről, házról, épületről, embercsoportról – a parancsnoki láncban jóval feljebb lévők döntenek a csapásmérésről.

Amint megjött a parancs a támadásra, a drón elindul a cél felé. Aktivizálja a csapásmérő fegyverrendszert, ami az esetek többségében a Hellfire rakétacsalád valamelyik tagja.

A drónnak lehet saját célbemérő-célkijelölő lézersugár-rendszere – vagy ezt a feladatot egy másik drón, esetleg egy földi előretolt tűzvezető-megfigyelő katona (JTAC) végzi el kézi készülékével. Ezt a pulzáló lézer-jelet észleli a rakéta szenzoros feje és követi egészen a célig. A drón-pilóták szakzsargonjában a lézerrel „megfestik”, megjelölik célpontot.

A kezelő (drón-pilóta) beállítja a műszereket, és ha azok jelzik, hogy a célpont befogva (locked), a joystick egyik kapcsolója lenyomásával elindítja a drónról a rakétákat. Csak a képernyő hirtelen elfehéredését látja, amikor a becsapódás villanása ideiglenesen megvakítja a többi, a támadás eredményességét figyelő drón kameráit.

Mondják, a drón-pilóták a kezdeti időszakban még elgondolkodnak, vajon nem ártottak-e vétlen, a közelben tartózkodó embereknek. Aztán belefásulnak a munkába, a napi többműszakos szolgálat, a rakétaindítások rutinná válnak.

Keveset hallani, hogy köztük lenne sok poszttraumatikus stressz-zavarban szenvedő. Ez a betegség az iraki, szíriai, afganisztáni, korábban a vietnami harcteret megjárt, a szörnyűségeket közelről látó-megélő, sokat tapasztalt katonák között gyakori.

Mennyit keresnek a drón-kezelők, operátorok? Álláshirdetések szerint az USA-ban jóval évi bruttó százezer dollár (mintegy 27 millió forint) felett.

Ám ehhez különleges képesítés, sikeres nemzetbiztonsági átvilágítás, az USA-ban amerikai állampolgárság szükségeltetik.

A texasi Del Valle-i támaszpontjára jelentkezőket váró Nemzeti Gárda (NG) 2019. május végi hirdetése szerint a sikeres jelölt 17 és 35 év között van, középiskolai végzettségű, egészséges és hajlandó belépni szerződéses katonaként a Nemzeti Gárdába. A jelöltre tíz hét alapkiképzés, ezután 23 hét speciális képzés vár - amelynek során fizetést vehet fel.

Később, szerződése lejártával a civil szférában, a szövetségi kormányügynökségeknél is elhelyezkedhet, különös tekintettel a két legnagyobb hírszerző szervezetre, a CIA-ra és az NSA-ra. A CIA és a hadsereg működteti azokat a drónokat, amelyek idegen országokban, Pakisztánban, Afganisztánban, egyes hírek szerint Jemenben katonai csapásokat hajtanak végre.

A Nemzeti Gárda drón-kezelőinek a feladatai közé tartozik az elektronikus információ-gyűjtés, felderítés, megfigyelés (intelligence, surveillance, reconnaissance - ISR), térkép-készítés, légifelvételek elemzése, és természetesen jártasság a számítógép-kezelésben. Nem hajtanak végre csapásmérő akciókat, ezek a CIA titkos műveletek részlegéhez, vagy a Pentagon alá tartozó különleges egységekhez tartoznak.

Igaz, a CIA és az amerikai védelmi minisztérium (DoD) évek óta kemény asztal alatti lábrugdosással próbálja eldönteni, hogy a csapásmérő drónok irányítását, felügyeletét a titkosszolgálat megoszthatja-e a katonákkal. A még 2013-ban, az Obama-kormányzat idején kiéleződött vita egészen a törvényhozásig elér, a kongresszus két házát (képviselőház, szenátus) felölelő két bizottság vetélkedik a primátusért. Ez a kettő a CIA-t felügyelő Hírszerzési Vegyesbizottság és a hadsereget ellenőrző Katonai Vegyesbizottság.  

Mindenesetre a jövő a robotoké, a drónoké. Az amerikai Szövetségi Légügyi Felügyelet (FAA) előrejelzése szerint 2020-ra a kereskedelmi (tehát nem katonai!) drón-pilóták iránti kereslet megnégyszereződik.

Ez több mint háromszázezer új állás jelent. A drón-pilótaképzők gombamódra szaporodnak és specializált oktatást ajánlanak a jövendőbeli íróasztal-pilótáknak. Akiknek azonban valamelyest érteniük kell a technikusok végezte terepmunkához is, a drónok karbantartásával, röptetésével kapcsolatos gyakorlati teendőkhöz.

Robotvilágban élünk, a katonai robotok hamarosan átveszik – vagy már átvették - az emberektől a legtöbb repülő, úszó, vízalatti, vagy a szárazföldön közlekedő harceszközök (majd a civilszféra járművei) irányítását. Ezekben az években kerülnek ki a nyugati és keleti repülőgépgyárak futószalagjairól az utolsó, ötödik generációs vadászgépek, többcélú repülőeszközök, amelyeket még ember vezet, mondják a szakértők. A következő, hatodik generációs vadászgépek már nagy valószínűséggel pilóta nélkül, emberi távsegítséggel, távirányítással működnek.

A váltásnak két oka van: egyfelől emberéleteket mentenek meg, nem kockáztatva a pilóták testi épségét – és az is szempont, hogy egy pilóta kiképzése 5-7 millió dollárba kerül.

Másfelől olcsóbbak kisebbek lehetnek az ugyanolyan teljesítőképességű gépek. Ugyanis egy vadászgép súlyának egyharmadát-egynegyedét a pilóta kiszolgálásához, életfeltételei megteremtéséhez szükséges berendezések teszik ki.

Például az OBOGS angol betűszóval jelölt szerkezet, amely a pilótákat látja el megfelelő oxigéntartalmú levegővel, amikor 14 ezer lábnál (körülbelül 4300 méternél) magasabban repülnek. A polgári légiforgalomban közlekedtetett gépek (utazómagasság 11 ezer méter körül) is használnak az utasok és a pilóták oxigéndús levegővel való ellátására OBOGS-okat, amelyek körülbelül 2000-2200 méter magasságú hegyen való tartózkodáskor beszívott sűrűségű levegőt nyomnak az utastérbe, a pilótafülkébe. Akik erre érzékenyek azoknak ezért (is) fájhat a feje a repülőgépen.

Egyre nagyobb, egyre sokoldalúbb pilóta nélküli gépeket gyártanak a világ egyre több országában.

Egy részük katonai célokat szolgál, felderít, bombákat, rakétákat hordoz csapásméréshez. Gyakorlatilag minden hadseregben rendszeresítve vannak a kisebb, kézből indítható, egy parányi kamerával, adó-vevőberendezéssel felszereltektől a soktonnás, napokig a levegőben cirkáló (loitering) felderítő-csapásmérő légi eszközökig. Átfogó angol betűszó nevük: UAV, vagy UAS (unmanned aerial vehicle, vagy system). A felfegyverzetteket UCAV (unmanned combat aerial vehicle) betűszó jelöli.

Magyarország sajátos szerepet kapott a múlt század kilencvenes éveiben az akkor még csak kezdődő drón-, vagy UAV időszakban.

Taszárról szálltak fel a Predator (RQ-1) drónok, a kezdeti időszak legismertebb UAV-jei, hogy felderítsék a volt Jugoszlávia, elsősorban Szerbia területén lévő célpontokat. Ezek a drónok még fegyvertelenek voltak, elektro-optikai, infravörös kamerákat, szenzorokat hordoztak.

Később a Predatorokat is alkalmassá tették a Hellfire rakéták indítására, ezek már MQ-1 néven ismertek. Tavaly az USA hadereje nyugdíjazta a Predatorokat, helyüket átvették a nagyobb, erősebb, csapásmérésre is alkalmas drónok, mint az MQ-9 Reaper.

Rossz nyelvek szerint Taszárnak a jugoszláviai utódállamok konfliktusai, a Szerbia elleni 1999-es büntető NATO-csapásmérés idején játszott fontos szerepe is hozzájárult, hogy a magyarokat már a keleti bővítés első körében, 1999-ben felvették a NATO-ba. Taszárról indultak felderítésre az RQ-1-esek. A szomszédos szlovákok azóta is morognak, hogy kimaradtak a kezdőkörből és csak 2004-ben lehettek tagok az északatlanti katonai-politikai szervezetben.