A budapesti lakásárak egészen botrányosak – A bécsiek jobban jártak nálunk

Elemzések2021. okt. 11.D.J.

Hiába drágább az osztrák főváros, a helyi fizetésekből az ottani árakat könnyebb kigazdálkodni, mint a magyar fizetésekből a budapestieket.

Ránézett mostanában arra, hogy mennyit kóstálnak a fővárosi lakások? Olyan mintha Budapesten az átlagembernek nem igen akarna senki ingatlant árulni.

Egy újépítésű lakás például átlagosan 43 millió forintba kerül.

Tegyük fel, hogy valaki egymaga szeretne önerőből venni egy pesti zugot. Ha az illető a fővárosi átlagkeresetből él akkor havonta nettó 334 ezer forintot keres. Csak a gondolatkísérlet kedvéért mondjuk azt hogy a példánk szereplője a spórolás igazi mestere.

Annyira, hogy beköltözik egy budai barlangba, esővízen és mohán él, mindenhova gyalog közlekedik, karácsonykor pedig szeretteit legfeljebb egy öleléssel ajándékozza meg. Vagyis minden egyes fillért félre tud tenni álmai lakására.

Így több mint tíz és fél évet kell spórolnia ahhoz, hogy megvegyen egy újépítésű lakást Budapesten, amelynek az ára átlagosnak számít.

Persze adhatja lejjebb is. Elvégre használt panellakást már könnyedén tud 26 millióért is venni. Ahhoz példánk szereplőjének már csak hat évig kell aszkétának állnia.

Az áldatlan állapotokat persze némileg kompenzálják a lakástámogatások és a tény, hogy új otthont többnyire ketten együtt szoktak vásárolni. De így is látható, hogy Budapesten a borsos árakat egyre kevesebb potenciális vevő tudja előteremteni. Emiatt az ingatlan.com adatai alapján a használt ingatlanoknál most nyáron 14 százalékkal kevesebb volt az érdeklődések száma, mint 2020 derekán.

Ráadásul az adásvételek száma is csökkent.

Egy lakás átlagos ára Budapesten (millió Ft)

  2008 2010 2012 2014 2016 2018 2020
Használt, panelben 10,9 9,7 9,2 10,1 14,6 21,2 26,5
Használt, többlakásos épületben 14,7 14,2 14,0 14,5 22,5 30,2 36,7
Használt újépítésű 18,6 18,6 17,5 19,3 23,6 34,1 43,0
Forrás: KSH

Mivel sokszor szívesen tekintünk úgy Ausztriára, mint egyfajta példaképre, érdemes megnézni, hogy ezen a fronton mi történik a "sógoroknál".

Aligha lehet meglepetés, hogy az osztrák fővárosban a lakásárak jóval drágábbak, mint minálunk. Ha az egyik legnagyobb globális adatbázis a Numbeo számait vesszük alapul,

akkor Bécsben egy kisebb egyszobás vagyis egy 35 négyzetméteres ingatlan úgy körülbelül 95,3 millió forintba kerül a belvárosban és 55,8 millióba a külvárosban.

Egy ugyanekkora otthon Budapesten a központban átlagosan 37,8 milliót kóstál, míg a kintebbi részeken úgy 25 millió forintba kerül.

Egy háromszobás lakásnál Bécsben már egészen csillagászatiak az árak, hisz a történelmi negyedekben egy 65 négyzetméteres lakás már átváltva 177 millióba kerül átlagosan, de rendszerint kintebb is elkérnek egy ekkora ingatlanért 103 millió forintot.

Míg nálunk a belvárosban 70,2 millióba, a külsőbb részeken pedig átlagosan 47 millió forintba kerül egy ekkora lak.

Ha a két város külső részeit egymás mellé tesszük akkor az látszik, hogy Bécs úgy körülbelül 119 százalékkal drágább, mint Budapest. Igen ám, csakhogy a fizetések terén körülbelül 174 százalékos az eltérés. Egy átlagos bécsi nettó 820 ezer forintnál is többet keres.

Így lehet mondani, hogy a helyi bérekhez képest az osztrák fővárosban nincsenek úgy elszállva az ingatlanárak, mint nálunk.

Ezért szerencsés lenne, ha itthon először nem a lakásárak, hanem a fizetések kezdenének el tendálni a bécsi szint felé.

Átlagos négyzetméterár Budapesten (Ft)*

2016 2017 2018 2019 2020 2021
480 252 551 191 651 892 760 404 751 490 805 184
*az adott év szeptemberi adatait tüntettük fel, forrás: ingatlan.com