A fellegek között a Premier League bérköltsége

Elemzések2019. máj. 3.Növekedés.hu

Az angol elit futball-liga, a Premier League klubjainak fizetési jegyzéke a 2017-18 évi szezonban 15 százalékkal, mintegy 1 080 milliárd forintnak megfelelő összegre emelkedett. Feszítik a béreket a klubok által kifizetett magas játékos-igazolási díjak is, olvasható a bbc.com hírportálon.

Vagyonokat költenek: a klubok bevételeit a kék, bérköltségeit a barna görbe mutatja.


A magas bérek miatt megcsappant a profit, bár a bajnokság során rekordot döntöttek a bevételek is. Köszönhetően annak, hogy öt együttes is eljutott a Bajnokok Ligájának legjobb 16 csapata közé, a Deloitte gazdaság-elemző cég szerint a mintegy 1 788 milliárd Ft-nak megfelelő összeg folyt be az angol klubok kasszájába.  

Az adó előtti nyereség így körülbelül 149 milliárd Ft-nak megfelelő összegre csökkent az előző évi, hozzávetőleg 186 milliárd Ft-nak megfelelő szinthez képest alakult.

Tim Bridge, a Deloitte Sport Üzletágának igazgatója kijelentette: „A megnövekedett bérköltség a pezsgő átigazolási piac ismeretében várható volt. A két transzfer-időszakban a Premier League csapatai becslésünk szerint bruttó mintegy 708 milliárd Ft-nak megfelelő összeget költöttek”.

A televíziós közvetítések díjai viszont a következő három évben valószínűleg csekély mértékben emelkednek.

"Tekintettel arra, hogy a figyelem középpontjában most a központi televíziós jogdíjakon kívüli bevétel-szerzési lehetőségek állnak, könnyen meglehet, hogy az adó előtti nyereség szintje a belátható jövőben zsugorodni fog”.

A Vysyble pénzügyi elemző cég szerint a liga adó előtti nyereségének 89 százalékát a „nagy hatos” csapatai, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham termelte meg.

Bevételeik hetente közel 19,9  milliárd Ft-nak megfelelő összeget tettek ki az előző szezonban elért, mintegy 18 milliárd Ft-nak megfelelő összeggel szemben. A Liga további 14 csapata összesen heti körülbelül 14,7 milliárd Ft-nak megfelelő összeget tehetett zsebre, mintegy 74 millió Ft-nak megfelelő összeggel kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az angol Labdarúgó Szövetség dokumentumai szerint a Premier League klubjai a 2019 január végén lezárult 12 hónapban több, mint 96 milliárd Ft-nak megfelelő összeget fizettek ki játékos-ügynökök számára, ami az előző évhez képest mintegy 18 milliárd Ft-nak megfelelő összegű növekedést jelent.

A csúcsliga csapatai közül a Liverpool költötte a legtöbbet; ebben az időszakban ügynökeinek közel 16 milliárd Ft-nak megfelelő összeget fizetett.

Nem fukarkodott a Chelsea (mintegy 10 milliárd Ft) és a Manchester City (mintegy 9 milliárd Ft) sem. Az ügynököknek kifizetett díjak annak ellenére emelkedtek, hogy az átigazolásokra több, mint 186 milliárd Ft-nak megfelelő összeggel kevesebbet költöttek, mint az előző szezonban.