129 ezer jelzáloghiteles kap levelet, 900 milliárd forint mozdulhat meg

Elemzések2019. máj. 3.Harsányi Péter

Összesen 129 ezer veszélyeztetett jelzáloghiteles kaphat személyre szabott tájékoztatást a bankjuktól az elkövetkezendő hónapokban, de legkésőbb 2020. január 31-ig. Az érintett jelzáloghitelesek a jelenlegi változó kamatozású hitelüket fix kamatozásúra cserélhetik.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MNB és a Bankszövetség közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a lakosság pénzügyi tudatossága.

Az új hitelfelvevők több mint 95 százaléka már fix kamatozású jelzáloghitel mellett dönt, amely hosszútávon kiszámíthatóbb havi törlesztési terhet jelent.

Mindazonáltal a jelenleg meglévő jelzáloghiteleknél még többségben vannak a változó kamatperiódussal rendelkező hitelek, amit biztonságosabb lenne több lépésben fix kamatozásúra váltani.

Kik tartoznak a leginkább veszélyeztetettek közé?

Nem a legnagyobb hitellel vagy a legnagyobb törlesztő részlettel rendelkező ügyfelek számítanak a leginkább veszélyeztetetteknek, hanem valójában azok, akiknek a törlesztőrészlete a jövedelmükhöz képest nagyon magas, változó kamatozású hitellel, és 10 évnél hosszabb hátralevő futamidővel rendelkeznek, valamint még a „Fair banki” törvény előtt kötötték a szerződésüket.

Miért érdemes átváltani fix kamatozású jelzáloghitelre?

A kamatkörnyezet változásával jelentős mértékben változhatnak egy változó kamatozású hitel havi törlesztőrészletei. Ezzel szemben egy hosszabb időszakra rögzített kamatozású lakáshitel hosszú távon kiszámíthatóbb havi törlesztési terhet jelent.

Az MNB mintaügylete alapján egy 1 százalékpontos változás bő 6 százalékos növekedést vagy csökkenést jelenthet a havi törlesztőrészletekben. Ellenben

egy 3 százalékpontos kamatemelkedést követően közel 20 százalékkal, egy 5 százalékpontos kamatemelkedést követően közel 35 százalékkal nőhet meg a havi törlesztőrészlet.

A mintaügylet az alábbi adatokon nyugszik: egy 2013 februárjában folyósított jelzáloghitel, amelynek jelenlegi kamata 4,35 százalék, a lehetséges kamatváltozás gyakorisága 3 hónap, a jelenlegi tőketartozás 8 millió forint, a hátralévő futamidő pedig 164 hónap, azaz közel 13,5 év.

A fenti példából jól látni tehát, hogy a referencia kamatláb változása akár jelentős törlesztőrészlet növekedést okozhat.

A mintaügyleténél már havi 2700 forinttal 5 évre rögzíthető a törlesztőrészlet.

Hogyan zajlik a kapcsolatfelvétel?

Az MNB a Magyar Bankszövetséggel együttműködve alakította ki az ügyfelekkel történő kapcsolatfelvétel részleteit, valamint az új felkínált konstrukciók körvonalait.

A bankok ennek értelmében levélben tájékoztatják az ügyfeleket az alábbi módon:

  • általános és egységes tájékoztatás a fennálló kamatkockázatról
  • személyre szabott kamatsokk forgatókönyvek bemutatása
  • személyre szabott, 5, 10, vagy fix kamatrögzítésre szerződésmódosítási lehetőség, illetve ezek közül legalább kettő bemutatása

A bankoknak a következő feltételeket kell biztosítaniuk az ügyfelek részére:

  • legalább 30 napos szerződésmódosítási lehetőség
  • nem köthetnek ki a bankok további szerződéses feltételt
  • objektíven indokolható díjak és költségek számíthatók csak fel, úgymint a közjegyzői díj, a földhivatalban történő esetleges módosítások költségei stb.

Nagyon fontos kiemelni, hogy jelenleg nem végtörlesztésről és új hitel folyósításról beszélünk, hanem a meglévő hitelszerződés módosítása történik, azaz a bankok nem számolnak fel előtörlesztési díjat.

Mikor és mennyien kaphatunk levelet?

Az MNB ajánlás alapján a bankok személyre szóló levelekben tájékoztatják az ügyfeleket veszélyeztetettségi sorrendben a változó kamatozású hitelük fix kamatozású hitelre történő módosításának lehetőségeiről. A döntés teljes mértékben az ügyfélé.

A tájékoztatás várhatóan 129 ezer szerződést érint, melyek összesített értéke 894 milliárd forintot tesz ki.

A 9/2019 (IV.15) számú MNB ajánlás alapján a fogyasztók tájékoztatást kapnak a kamatkockázatról. Ennek alapján:

  • július 15-ig levelet kapnak a legnagyobb kamatkockázatnak kitett ügyfelek, akiknek a hitele legalább 15 éves hátralévő futamidejű (15,3 ezer fő)
  • szeptember 30-ig levelet kapnak a 15 éves hátralevő futamidejű szerződéssel rendelkezők (35,7 ezer fő)
  • jövő január 31-ig értesítik a 10 éves hátralevő futamidejű szerződéssel rendelkezőket (78 ezer fő).

Ezt követően 2020-tól évente egyszer ismételt tájékoztatást kapnak azon ügyfelek, akiknek a jelzáloghitele 10 évnél hosszabb futamidejű és változó kamatozású.

Kik nem vehetik igénybe?

Nem lehet élni a módosítással, ha:

  • a jelzáloghitel futamideje nem éri el a 10 évet az ajánlás alkalmazásának kezdőnapjától számítva
  • 90 napon túli késedelemmel rendelkeznek
  • az állami kamattámogatás igénybevételével érintett kölcsönszerződések esetén
  • a 2011. évi LXXV törvény szerinti gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződésre
  • azon átmeneti időszakra szóló fizetéskönnyítést jelentő konstrukciókra, amelyeknél a fizetéskönnyítési időszak lejárata meghaladja az ajánlás szerinti tájékoztatás határidejét.

Konklúzió

A fix kamatozású hitelre történő átállás egyaránt kedvező lehet a bankoknak és az ügyfeleknek, ugyanis

jelenleg történelmi mélypontokon vannak a kamatok, azaz további jelentős csökkenés előtt már nagyon korlátozott a tér. A kockázatok tehát rendkívül aszimmetrikusak.

Ezzel szemben az infláció esetleges emelkedésével és a monetáris politika szigorodásával, vagy egy-egy esetleges külső sokk hatására megemelkedhet a kamatkörnyezet, amely jelentős többlet terheket róhat a változó kamatozású hitellel rendelkezőkre.

A havi fizetési kötelezettség kis mértékű növekedése mellett azonban hosszabb távon rögzíthető a törlesztőrészlet. Az ügyfelek így védettebbek lehetnek, a bankok hitelportfóliójának a minősége pedig tovább javulhat. Ez egyébként a kockázati felárakat is csökkentheti a hitelkamatok tekintetében.

Érdemes kiemelni ugyanakkor, hogy teljes védettséget és kiszámíthatóságot a lejáratig történő kamatfixálás nyújt, azonban már egy 5 vagy inkább egy 10 éves kamatrögzítés is jelentősen csökkentheti a törlesztőrészlet változásának a kockázatát.