A fűtésszámlákat egy magyar innováció segíthet lenyomni

Elemzések2021. ápr. 16.D.J.

Az MS Energy Solutions Kft. megoldása egy 600 lakásos társasház vagy egy 15 ezer nm-es üvegházrendszer fűtéséről is tud gondoskodni. Úgy, hogy a fűtésszámlát a mostani költségek 1 százalékára is le tudják szorítani.

A kitermelt olajat és földgázt valósággal habzsolja a modern világ. A járvány idején hiába korlátozta a legtöbb ország az emberek mozgását, tavaly még így is 91 millió hordónyi nyers olajat fogyasztottunk naponta. Ez a szám pedig a becslések szerint jövőre úgy 10 százalékkal nagyobb lesz.

De vajon mi lesz azokkal a földgáz és olajkutakkal, amelyeket már nem lehet használni? Erre a kérdésre eddig nem volt igazán jó válasz. A legtöbb ágazati cég a meddő és a termelésből kivont kutakat méregdrága pénzekből zárta le. Mindez bonyolultabb, mint ahogy elsőre hangzik. Az eljárás költségei akár a 150-200 millió forintot is elérhetik. Nem elég a kút tetejére egy „cementdugót” tenni. Arról is gondoskodni kell, hogy a nagy nyomás ne robbantsa szét a zárást.

Egy magyar csapat, a MS Energy Solutions Kft. viszont előállt egy olyan rendszerrel, amellyel a kérdéses kutak még a hasznunkra is válhatnak. Méghozzá úgy, hogy lefaragjuk velük a fűtésszámlánkat.

A WeHEAT nevű technológia a mélykutak szerkezetét arra használja, hogy geotermikus energiát termeljen. Hogy megértsük a működés alapelveit, tudni kell, hogy a Föld középpontja felé haladva a hőmérséklet folyamatosan emelkedik. Kilométerenként úgy 30-40 fokot. Ma a mélyfúrásoknál egyáltalán nem ritka, hogy két-három ezer méter mélyből hozzák fel a nyersanyagokat. Épp ezért a kutak a megfelelő technológiát használva ideálisak lehetnek arra, hogy befogjuk őket a hőtermelésbe.

Az MS Energy Solutions Kft. egyetlen kúttal akár egy 600 lakásos társasház vagy egy 15 ezer nm-es üvegházrendszer fűtéséről is tud gondoskodni.

Úgy hogy a fűtésszámlát a mostani költségek 1 százalékára is le tudják szorítani. Az átalakított kutak egyik nagy előnye, hogy a működtetésük roppant olcsó, mivel nincs szükség emberi személyzetre. Egy kis áram kell, de a rendszer primer energiaigényét napelemekkel is lehet biztosítani.

A MS Energy Solutions Kft. innovációjának van egy másik nagy érdeme is. A termálenergetikai projektek általában kitermelik a vizet a föld mélyéről. A mélyről felhozott víz sajnos gyakran a környezetben köt ki, vagy éppen csak kis százaléka hasznosul energetikai célokra és a gyakorlatilag még forró rétegvizet vezetik el. Az ideális kaszkádrendszer sajnos nagyon ritka.

Természetesen termálkúttá alakítani egy használaton kívüli mélyfúrást még mindig sokkal szerencsésebb, mint parlagon hagyni vagy felszámolni, ám a termálvízre alapozott energetikai beruházások komplexek, költségesek, hosszú előkészítést igényelnek. A WeHEAT teljesen környezetkímélő, gyors és költséghatékony. Az eljárás ugyanis nem jár vízkivétellel.

Egy mesterséges földhőrendszer, melynek nincs közvetlen kapcsolata a felszín alatti vízkészlettel.

A MS Energy Solutions Kft. ügyvezetője Gáti Mátyás elmondása szerint az ötlet szinte a földön hevert. Az, hogy mélykutakat lehet hőtermelésre is használni, nem nekik jutott először az eszükbe. Viszont ők az elsők, akik ezt a technológiát már meglévő, régi mélykutaknál is tudják használni. Nem véletlen, hogy az innovációjukkal nem csak itthon sikerült felkelteniük az olajipar kíváncsiságát. Már Grúziából és Szlovákiából is érkezett hozzájuk érdeklődés.

A sajátos technológián a MS Energy Solutions-nél heten dolgoztak négy éven át.

A fejlesztéshez ugyan kaptak pályázati pénzt is, mégis nagyrészt az egészet saját tőkéből finanszírozták. Ugyan szerettek volna hitelt felvenni, de a bank, amelyiket megkeresték nem hitt a projektjükben, ezért elutasították a kérésüket. Mint szinte minden startup-nál, a fejlesztés során ők is állandó akadályokba futottak. Mindig rájöttek, hogy van egy apró részlet, amire korábban nem gondoltak.

Hol egy megfelelő hőcserélő megtalálása adta fel a leckét, hol a speciális anyagok beszerzése.

Voltak olyan egyedi gyártású eszközök, amelyeket Kínából rendeltek még tavaly év elején, amikor úgy tűnt, hogy nem lesz semmi gond a szállítással. Csak hogy aztán jött a járvány és az ellátási láncok egyik napról a másikra összeomlottak. Végül a márciusban leadott rendelésük novemberben futott be hozzájuk. Ha ez nem lett volna elég a kiadásaik is elszálltak a dollár-árfolyam óriási kilengései miatt.

A fejlesztésük mindenesetre ma már nem csak papíron létezik. Februárban Kiskunhalason üzembe helyezték az első hőtermelő fűtőművüket egy olyan kútnál, amelyet eredetileg még a 70-es években fúrtak. Az biztos, hogy még bőven van tér a hazai terjeszkedéshez, hisz Magyarországon, jelenleg úgy 9000 mélyfúrás található, melynek jelentős része használaton kívüli, felszámolásra váró objektum.

Átalakítás közben a kiskunhalasi mélykút

Gáti Mátyás úgy fogalmaz: bár a találmányuk egyedülálló, amint a nagy cégek észreveszik, hogy milyen hasznos, valószínűleg le fogják másolni és pár év múlva egyre több hasonló innováció fog megjelenni a piacon. Az ő kulcsszerepük abban rejlik, hogy most segítenek a technológia elterjesztésében és bíznak benne, hogy a következő években több nemzetközi projektben is részt tudnak venni. Külsősöket is szeretnének bevonni.

Jelenleg több befektetővel is tárgyalnak.