A garastól a krajcáron át a forintig - Így váltották egymást a különböző hazai pénznemek

Az első évszázadok

Nemrég megnéztük, melyik a világ legrégebbi, folyamatosan használatban lévő valutája, most arra vagyunk kíváncsiak, hogyan alakult a magyarországi pénztörténet. Annak ellenére, hogy Magyarország majdnem olyan régi ország, mint Anglia, történelmünkben nem tudott kialakulni tartós valuta, igaz, az elmúlt ezer év összességében is zűrösebb volt, mint a szigetországban, amit a normann hódításon kívül sosem szálltak meg ellenséges idegen hatalmak.

A magyar államalapításkor István király ezüstérméket veretett, majd különböző érmék kerültek forgalomba az egyes királyok idején, általában dénár megnevezéssel. Ebben az időben azonban még nem volt igazán nagy jelentősége a pénzforgalomnak: a kereskedelem a heti vásárokon zajlott, legtöbbször cserekereskedelmi formában. Az adószedéshez ugyanakkor már szükség volt az érmékre, aztán természetesen a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan értékmérő, pénzforgalmi szerepe is növekedni kezdett.

Az aranykor

A 14. századra Magyarország aranynagyhatalom lett évi egy tonna arany előállításával, így nem sokkal azután, hogy Firenzében megindult az aranypénzek verése, Károly Róbert is aranypénzt vezetett be, mégpedig a firenzei változat mintájára és nevével, ez lett az első forintunk, az aranyforint (fiorino di oro). Ez azonban nagy értékű érme volt, ezért szükség lett váltópénzre, ez lett a garas (mára csak mondásokban, kifejezésekben maradt meg az emléke: garasoskodik, fogához veri a garast).

Pénzromlás

Ezt követően egyszerre rendszerint többféle érme (arany, ezüst, réz) került forgalomba különböző nevekkel, és gyakran előfordult, hogy a külföldi érmék, pénznemek is bekerültek az országba, és azokat előszeretettel használták. A középkorban használatos érmék nem hasonlítanak a maiakra: nem volt rajtuk sem összeg, sem a kibocsátás évszáma, ellenben a legtöbb esetben a királyt ábrázolta, akinek uralkodása alatt sor került a kibocsátásra.

A pénzrontás, inflálás már ebben az időben is létezett, annak ellenére, hogy az érmék nemesfémből készültek. Az egyik módszer az volt, hogy csökkenteni kezdték az ezüst-, esetleg aranytartalmat, a másik az ezüstérmék esetében az, hogy egyszerűen levágták a peremét. Ezüst-, és aranypénzek egyidejű forgalomban tartása esetén a két nemesfém egymáshoz képesti arányváltozása is problémákat okozott.

Mátyás reformja és a török hódoltság

Komoly pénzügyi reformra került sor Mátyás király idején: 1467-ben az aranyforint értékét 100 ezüstdénárban határozta meg. 1526 után a török hódoltság, az ország három részre szakadása idején a pénzrendszer is meglehetősen kusza lett: más pénzek jelentek meg a török által meghódított területeken, mások Erdélyben és megint mások a Habsburg uralom alá kerülő maradék országrészeken.

Arany forint Mátyás király idejéből. Forrás: wikimedia commons

A török hódoltság megszűnése után az egységesen Habsburg-uralom alá kerülő országban I. Lipót egységesítette a pénzrendszert, bevezetve a krajcárt, amelynek immár nominális értéke is volt, bár a ma megszokotthoz képest szokatlan számokkal: 1, 2, 3, 6 és 15 krajcárosok kerültek forgalomba, közülük a 3 krajcáros lett egyenértékű a garassal.

Rákóczi idején

A Rákóczi-szabadságharc önálló pénzt is hozott: a fejedelem ezüstből és aranyból egyaránt vert érméket, de egy idő után kénytelen volt rezet is használni erre a célra, miután a nemesfémet fegyvervásárlásra kellett fordítania. Rákóczi a királyokkal szemben nem vésette rá arcképét az érmékre, ugyanakkor némelyikre a latin pro libertate, a szabadságért felirat került. A szabadságharc bukása után visszaálltak a Habsburg-birodalom pénzei, majd Mária Terézia uralkodása alatt került sor újabb pénzreformokra, a használatban lévő sokféle érme egy részének kivonásával, és az ezüstforint 1750-es bevezetésével.

Rákóczi-érme. Forrás: wikipedia.org

Az első bankjegyek és a jegybank

Az első bankjegyeket is Mária Terézia uralkodása alatt bocsátották ki 1762-ben, mégpedig 5, 10, 25, 50 és 100 forintos címletekben. A bankjegykibocsátást a Wiener Stadt Banco, az osztrák jegybank elődjének tekinthető intézmény intézte. A bankjegy akkor még egy tényleges belső értékű nemesfém alapú pénzre, érmére szóló ígéret volt, a kibocsátó bank elvileg bármikor kifizette érte azt. 

A napóleoni háborúk idején azonban komoly pénzromlás következett be: akadozott a beváltás, megindult a bankjegyek elértéktelenedése, ráadásul újabb és újabb bankjegyeket bocsátottak ki, majd értéktelenítettek el, sőt, teljesen fedezetlen bankjegyeket is kibocsátották. A napóleoni háborúk lezárulása után eljött a stabilizáció ideje: 1816-ban tényleges jegybankot hoztak létre, Osztrák Nemzeti Bank néven, tulajdonképpen ekkortól tekinthető a maihoz hasonlónak a pénzrendszer.

500 forintos bankjegy 1806-ból, a német mellett négy nyelven kiírt számmal

Szabadságharc, kiegyezés

Az 1848-49-es szabadságharc alatt Kossuth önálló pénzt hozott létre, a történelemben először magyar felirattal. Ekkor is kényszerűvé vált a fedezet nélküli bankjegyek kibocsátása az egyre nehezebb katonai és gazdasági helyzet miatt, majd a szabadságharc leverése után ezeket a pénzeket kivonták a forgalomból, és a használatba kerülő pénzekre újra német és latin feliratok kerültek. A pénz azonban továbbra sem volt stabil: Ausztria gyakran háborúba keveredett, és ez a pénz folyamatos elértéktelenedését, az arany-, és ezüsttartalékok apadását hozta.

Kossuth-bankó (Forrás: wikipedia.org)

Végül Ausztria háborús veszteségei vezettek a kiegyezéshez, ami új valutát is hozott: az ezüstalapú osztrák-magyar forintot, a Magyarországon vert érméken ismét magyar felirattal. 1878-ban megalakult az Osztrák-Magyar Bank, mint a duális állam jegybankja, amely már papírpénzt is kibocsátott, melynek egyik oldalára német, másik oldalára magyar nyelven került a felirat.

Forinttól forintig

Ez a pénznem sem volt hosszú életű, mivel Európában az országok egymás után átálltak az aranyfedezetre, és végül a Monarchia is rákényszerült erre. 1892-ben került sor a korona bevezetésére, azonban a korábbi forint bankjegyek és ezüstérmék még egy darabig forgalomban maradtak, csak évekkel később vonták ki őket.

Színes, esztétikus bankjegy, érczpénzt (aranyat) ígértek érte (Forrás: wikipedia.org)

A koronát természetesen megviselte az első világháború, majd az ország felbomlása. A pénznem teljesen el is inflálódott, ezért 1927-ben bevezették a pengőt. Ez a pénznem a második világháború után, 1945-46-ban ugyanerre a sorsra jutott, azzal a különbséggel, hogy tudatosan előidéztek a világ legnagyobb, gyakorlatilag felülmúlhatatlan inflációját, melynek célja az volt, hogy a teljes forgalomban lévő pengőmennyiség kevesebbet érjen, mint az új valuta, az 1946-ban bevezetett, máig is használatos forint egy egysége.