Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

„A gyújtást ráadták, de a motor még nem jár” – versenyképességi fordulatot sürgettek a GKI konferenciáján

Elemzésekegy órájaSzajlai Csaba

A  kormányzati cél egy tudásra épülő gazdaság megvalósítása a korábbi, olcsó munkaerőre és összeszerelő üzemekre támaszkodó modell helyett - hangsúlyozta Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferfenciáján.

Magyar Gazdaság 2030 – Versenyképesség beindítva! elnevezésű, a GKI Gazdaságkutató Zrt. által szervezett makrogazdasági és gazdaságpolitikai konferenciája a magyar gazdaság középtávú növekedési pályájára és a strukturális reformok szükségességére fókuszál.
A mai rendezvényen a kormányzati döntéshozók, független elemzők és a vállalati szektor képviselői közösen vizsgálják a versenyképességi fordulat feltételeit. 
 
Hannya Nimer, a GKI igazgatóságának elnöke köszöntő előadásában hangsúlyozta, hogy a GKI nem pusztán méri a gazdaságot, hanem előre is jelez. Az elnök köszöntőjében és a rendezvény kapcsán az alábbi főbb gondolatokat fogalmazta meg:
  • Adatvezérelt mérés és előrejelzés: ismertette, hogy a GKI fogyasztói bizalmi indexe idén tavasszal négy és fél éve nem látott magasságba emelkedett. Hangsúlyozta, hogy az intézet évtizedek óta a magyar gazdaság egyik legmegbízhatóbb elemzője, és a felhalmozott tudásnak a most elindított GKI 2030 Gazdaságpolitikai Fórummal kívánnak méltó teret adni. 
  • A gazdaság állapota: a versenyképességi helyzetet értékelve úgy fogalmazott, hogy „a gyújtást ráadták, de a motor még nem jár”. Ez azt jelenti, hogy bár a pénzpiaci folyamatok (például az erősödő forint vagy a csökkenő hozamok) kedvezőek, ezeket valódi versenyképességi fordulatra kell váltani.
  • Intézményi megújulás: Kiemelte, hogy két évvel ezelőtti elnöki kinevezése óta két fő célt követett: a nagy múltú intézet megfiatalítását, valamint a szakmai és innovációs megújulás elindítását, amelynek a mai konferencia egy fontos mérföldköve. 
Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkárának előadásának pedig ezek voltak a legfontosabb részletei. 
 
Új növekedési szerkezet és célok
  • Magasabb hozzáadott érték: a gazdaságnak a konjunkturális javulás helyett strukturális váltásra van szüksége, amely több tudásra, több hazai termékre és magasabb bérekre épül.
  • Felzárkózás és termelékenység: cél a termelékenység növelése, amely jelenleg az EU-átlag 70 százalékánál stagnál, és amely miatt az ország lemaradt a felzárkózási versenyben, például Romániával szemben.
  • Hosszabb távú tervezés: a beruházási időhorizontot a jelenlegi 12 hónapról három vagy öt évre szükséges kitolni. 
Kockázatkezelés és iparági diverzifikáció: a gazdaság legnagyobb kockázata a koncentráció (különösen a járműgyártás és az elektronika túlsúlya). Ezt két úton tervezik kezelni:
  1. Új cégek bevonása: Más iparágak felépítése a diverzifikáció érdekében.
  2. Digitalizáció: Az ebben rejlő óriási potenciál és lehetőségek kiaknázása. 
 Kitörési pontok: Mire építhetünk?
  • Magyarország kedvező földrajzi adottságai.
  • Az Európai Unió bővülése, amely növeli az elérhető piacokat.A kutatás-fejlesztési (K+F) költések érdemi növelése a fiatal tehetségek megtartása érdekében.