Mekkora növekedésre képes a magyar gazdaság?

Mielőtt a jövőt vizsgálnánk, érdemes lehet visszanézni az elmúlt bő évtized növekedési adataira – és ez már sok mindent elárul a jövővel kapcsolatban is. A magyar gazdaság növekedése az elhúzódó 2008-as válság után 2014-től kezdett beindulni – 2014-ben sikerült egyáltalán elérni a válság előtti szintet. Ezt követően egy dinamikus növekedési fázis következett – 2014 és 2019 között a GDP-növekedés évente átlagosan 4,2 százalékot tett ki. Ebben szerepe volt a kedvezőbb nemzetközi környezetnek, az uniós forrásoknak, de hazai tényezők, mint a jelentős béremelkedés, illetve foglalkoztatásbővülés is szerepet játszottak benne.

Forrás: KSH

2020-tól aztán új korszakba lépett a magyar gazdaság. A koronavírus, majd az ezt követő energiaválság tartósan stagnáló pályára állította –

bár a koronavírus sokkját sikerült gyorsan kiheverni, de azóta a korábbi dinamikus növekedés nem tért vissza

– 2020 és 2025 között az átlagos magyar GDP-növekedés mindössze 1,3 százalék volt, míg ha az utolsó három évet nézzük, akkor mindössze 0,1 százalék, azaz gyakorlatilag semmi.

Ezt részben magyarázza a német gazdaság alacsonyabb növekedése: a 2014 és 2019 közötti időszakban itt az átlag 1,9 százalék volt, majd 2020 és 2025 között csupán 0,2 százalék. Egy olyan kis, nyitott gazdaság esetén, mint amilyen a magyar, nem is meglepő, ha a legfontosabb külkereskedelmi partnerének növekedése ennyire meghatározó. Az Európai Unió egészét tekintve viszont már nem volt ekkor az eltérés a két időszak között: az első időszakban az átlagos éves bővülés 2,1, míg a második időszakban 1,3 százalék volt.

Forrás: Eurostat

Persze azért teljes mértékben nem szabad a német gazdasággal takaróznunk, mint a növekedést megakadályozó tényezővel, a magyar lassuláshoz hozzájárultak más faktorok is. Ezt a következő ábra is nagyon egyszerűen szemlélteti. Az ábrán azt láthatjuk, hogy a magyar gazdaság adott évi növekedése hányadik helyet foglalta el a visegrádi országok között. Ez tehát azt jelenti, hogy amikor az ábrán nagy oszlopot látunk, akkor utolsók voltunk, akkor a magyar növekedés volt a leggyengébb a visegrádi országok között.

Forrás: Eurostat

Míg a 2010-es években több évben voltunk elsők a rangsorban – de nem minden évben – az utóbbi három év ebben az összehasonlításban is gyengén sikerült –

mind a 4 évben a magyar gazdaság növekedése volt a leggyengébb a vizsgált országok közül.

Érdemes lehet tehát feltárni, hogy mik azok a fő tényezők, amelyek fékezték az elmúlt években a magyar gazdaságot – és itt most nem azokra a sokkokra gondolok, amelyek a többi szomszédos országra is hatottak (lásd német gazdaság, külső kereslet, orosz-ukrán háború), hanem kifejezetten a magyar-specifikus tényezőkre. Ezek közül a következőket ítélem a legfontosabbnak:

• A korábbi növekedési modell kifutása: a magyar gazdaság növekedése a 2010-es években a foglalkoztatás bővülésére épült – volt honnan növekedni, hiszen egy nemzetközi szinten is alacsony foglalkoztatási szintről indultunk. Ennek azonban korlátaiba ütköztünk, a szabad munkaerő lényegében elfogyott, a beruházások munkaerőigényét nagyrészt importból elégítették ki a cégek. Ehelyett nem sikerült átállni egy új növekedési modellre, nem sikerült inkább a hozzáadott érték növekedésérre koncentrálni a beruházások esetében.
• Az uniós források egy részének hiánya – ez mindenképpen nyomot hagyott az állami és a magán beruházásokon egyaránt
• Magas energiaárak a cégek számára – ez a vállalati versenyképességet mindenképp rombolja. A versenyképességet persze tágabb értelemben is említhetjük – gondoljunk a bürokratikus terhekre, az adórendszerre vagy éppen az országkockázat alakulására.
• Az elmúlt évek inflációs sokkja és a volatilis forint, illetve az ezekből következő magas kamatszint: a korábbi évek magas inflációja mind az államnak, mind a cégeknek sokba került, kerül – megnövelte a kamatterheket és ezáltal a költségvetési hiányt, illetve megdrágította a beruházásokat. Ez utóbbit pedig csak tovább fokozta a beruházási árak drasztikus emelkedése.

Ha viszont ránézünk az idei évre, már egy kicsit derűsebb a kép – azt nem állítanám, hogy dinamikusan növekszik a magyar gazdaság, de egy 1,5-2,0 százalékos növekedés az idei évre reálisnak tűnik. Ebben továbbra is szerepe van a fogyasztás bővülésének, míg új tényező az ipar teljesítményének növekedése. Az ipar kapcsán persze még nincs ok az általános boldogságra – bár a szektor makro szemmel jól teljesít, ebben inkább néhány húzóágazatnak, húzóvállalatnak, nagyberuházásnak van szerepe. 

Az ipar növekedése azért is fontos, mert a fogyasztás-alapú bővülés mellé fel kell zárkóznia az export növekedésének is, hiszen csak ezáltal lehetséges a külső egyensúly fenntartása.

Itt viszont egyelőre még nem tartunk, hiszen az import bővülését az export növekedése egyelőre nem tudta ellensúlyozni.

A közeljövőben tehát bőven van még tér a növekedésre – már csak ha azt nézem, hogy a külső kereslet javulása lehetővé tenne bőven magasabb kapacitáskihasználást például az ipar esetében. Amellett tehát, hogy a külső keresletet adottságnak vesszük – reméljük az európai gazdaság feltámadását még ha reálisan nézve ez messze nem is vehető biztosra –,

meg kell fogalmaznunk, hogy mik azok a feladatok, amelyeket mi magunk kell, hogy megtegyünk a magyar gazdaság fenntartható és érdemi növekedéséért, felzárkózásáért.

Először is ki kell találni az új növekedési modellt – mi fog hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez, mi lesz az, ami a magasabb hozzáadott tevékenységek irányába mozdítja a magyar vállalatokat. Ezen belül is kérdéses, hogy milyen ágazatokra kíván koncentrálni az új kormányzat. Itt szóba jöhet például a magas hozzáadott értékkel bíró gyógyszergyártás (ami erős kutatás-fejlesztési háttérrel rendelkezik), tágabb értelemben az egészséggazdaság, a jelentős ki nem aknázott potenciállal rendelkező élelmiszeripar vagy éppen az üzleti szolgáltatások – ami ugyanúgy exportbevételt képest termelni, mint a szolgáltatások.

Ennek meghatározásakor persze célszerű figyelembe vennünk azt is, hogy milyenek az ország adottságai, mivel rendelkezünk – és mivel nem. Amivel nem rendelkezünk: túl sok szabad munkaerő (valamennyi azért akad, pláne a mostani időszakban), energia, természeti erőforrások. Amire számíthatunk, az jelenleg leginkább az országban jelen lévő humán tőke – nem véletlenül fontos ennek fejlesztése.

A magyar gazdaság működésén persze az üzleti környezet javulása is sokat tudna segíteni – ez egy meglehetősen tág terület, gondolhatunk a bürokrácia mellett az adózásra, a versenyfeltételekre vagy éppen a gazdaságpolitika kiszámíthatóságára.

A jövő gazdasági növekedéséhez fontos, hogy kialakuljon egy exportképes, hazai tulajdonú vállalati réteg – ez leginkább középvállalatokat jelenthet, akik optimális esetben nemcsak nagyvállalatok beszállítóiként, de önálló márkaként is meg tudnak jelenni külföldön és növekedni tudnak.

A magyar gazdasági növekedésben ugyanis kulcs szerepe van az exportnak – a magyar gazdaság nem jelent akkora belső piacot, mint a lengyel, így nekünk a belső piac önmagában kevés a fenntartható növekedéshez.

Mert persze a növekedésnél az is lényeges, hogy fenntartható legyen – ne járjon túl magas folyó fizetési mérleghiánnyal, ne legyen túl nagy a költségvetési hiány vagy éppen az infláció. Így pedig már nem is annyira egyszerű a matek, hiszen ezen peremfeltételek mellett nem lehet bármekkora növekedést elérni.

Véleményem szerint hosszabb távon, ha az egyensúly fennmarad, egy 3 százalékos növekedéssel már elégedettek lehetnénk, különös is, ha a külső környezet nem válik érdemben kedvezőbbé. A növekedés finanszírozásának egyik fő forrását az uniós támogatások jelenthetik – ezek mennyisége azonban a jövőben várhatóan nem a növekedés irányába mozdul el, így a felhasználás hatékonysága kulcskérdés lesz.