A leggazdagabb étteremtulajdonosok – Mi lett velük a járvány alatt?

Elemzések2020. aug 20.D.A.

A vendéglátóipar nagyjai luxus körülmények között élhetik mindennapjaikat. Gondtalanságukat mégis képes megzavarni valami. A világjárvány miatt a legtöbb étterem, vendéglő, szálloda bezárt, így a tulajdonosoknak hatalmas pénzügyi problémákkal kellett szembenézniük az utóbbi időben. Vajon, hogy birkóznak meg ezen nehézségeikkel?

Emeril Lagasse (50 millió dollár) 

Emeril Lagasse már fiatal kora óta arról álmodozott, hogy egy nap sikeres séf lesz belőle. Gimnazista volt, mikor beiratkozott egy szakácsművészeti programra.

Követte az álmait s diplomája megszerzése helyett inkább főzni tanult. A kellő tudást megszerezve Franciaországba, majd New Orleans-ba költözött, ahol ma is lakik. Először a Commander’s Palace-ben kezdett el dolgozni séfként. Nemsokára eljött az idő Lassage számára, hogy önállóan kezdjen bele egy új projektbe. 1990-ben megnyitotta első saját éttermét, az Emil’s-t. Ezt követően 11 újabb vendéglőt nyitott, majd 1992-ben elkezdett a TV-ben is feltűnni. Később, 1996-ban elindíthatta személyes főzőműsorát. Az igazi nagy hírneve innen ered, sokan szerették barátságos, választékos beszédstílusát. Lassage emellett különféle konyhaeszközöket, élelmiszeripari termékeket is piacra dobott. 

A koronavírus idején, lévén, hogy az éttermei zárva tartottak, otthonról osztotta meg receptjeit az emberekkel. Olyan ételek elkészítését mutatta be, melyeket egy hétköznapi ember is könnyedén elkészíthet az otthonában. 

Gordon Ramsay (127 millió dollár) 

A világ egyik leghangosabb televíziós személyisége, egyben az egyik legbefolyásosabb étteremtulajdonosa Gordon Ramsay. 1993-ban, miután befejezte hotel management téren tett tanulmányait, világhírű séfeknél szerzett tudását kezdte kamatoztatni, megnyitva első saját éttermét, Restaurant Gordon Remsay néven. Napjainkban hét Michelin csillaggal is büszkélkedhet, míg ő maga seregével nyerte a különböző, szintén rangos díjakat. 

Egy korábbi felmérés alapján Ramsay különböző TV műsorokból és az éttermeiből szerzett becsült bevétele egészen elképesztő 127 millió dollár volt.

A koronavírus miatt a járvány kipattanásakor egycsapásra 500 alkalmazottját kellet elbocsátani, a többi munkaerőt állami pénzből fizette. A tömeges kirúgások miatt sokan támadták azzal, hogy pont most kéne a lehető legtöbb segítséget biztosítani az embereinek. Ő maga igen nagy vendéglátóipari válságot lát a vírusban, eléggé tart a végső következményektől.   

Jamie Oliver (372 millió dollár)   

Csak úgy, mint Gordon Ramsay-ét Jamie arcát is a televíziós főzőműsorokból ismerhetik annyian. Eltekintve a „Pucér szakács” című szériájától a BBC-n, Jamie Oliver az egészséges étkezés egyik kiemelkedő szószólója, köszönhetően az általa indított Feed Me Better (Táplálj jobban) című kampányának. Saját jótékonysági szervezetet is kialakított, ezzel is növelve hangját, befolyását a médiában. 

Oliver becsült 372 millió dolláros vagyonára több üzleti projekt segítségével, például több mint negyven étterem üzemeltetésével, tizenhat kiadott szakácskönyvével, több TV műsorával, telefonos applikációjával, konyhai termékek kiadásával tett szert.

Emellett egy kanadai és egy ausztráliai élelmiszerüzletlánc szóvivője is. Igaz, Nagy Britanniában majdhogynem az összes étterme becsődölt, folytatta a terjeszkedést, csak éppen külföldön. A járvány alatt akár csak Emeril Lagasse ő is saját főzőműsort indított.

Tilman Fertitta (2.8 milliárd dollár) 

Tilman Fertitta a lista egyetlen olyan tagja, akinek nincsen séf képzettsége. Vállalkozóként kezdte karrierjét. Különböző kisebb, csőd szélén álló éttermek felvásárlására szakosodott, majd a megvett helyeket forgalmas vendéglőkké alakította. 

A Landry’s egy egyéttermes vállalkozásként indult, melynek társalapítója Fertitta volt. 1980 óta hatalmasat nőtt a cég. A napjainkban 63 saját márkával és mintegy 500 étteremmel rendelkező Landry’s országszerte több hotelt és kaszinót is üzemeltet. Fertitta élete egyik legkeményebb döntését hirdette ki március 17-én az alkalmazottai előtt. Tömegesen küldött szabadságra minden nála dolgozó embert.