A megújulók nem fedezik a fogyasztást - Gázra szükség van

Elemzések2021. dec. 6.Növekedés.hu

Komoly zavarok jelentkeztek az elmúlt hónapokban a gáz piacán. Az ár ugyan hamarosan lefelé korrigálhat, de a nyersanyag jelenlegi zűrös kérdéseinek megoldása már csak azért is létfontosságú, mert a következő években, évtizedekben még nem leszünk meg földgáz nélkül.

Az elmúlt hónapok brutális energiaipari áremelkedésnek a kulcsa, a fő felhajtóereje a földgáz volt. Most egy kicsit már megállt a drágulás, de így is három hónap alatt még 100 százalékos a plusz, egy év alatt pedig 300 százalékos,

azaz a jelenlegi árak kétszer akkorák, mint augusztusban és négyszer akkorák, mint 2020 novemberében.

A gáz környezetbarát?

A fosszilis gáz egyszerre olyan ellenség, amelyet a zöldek üldöznének, de közben az energia-átmenetben a probléma megoldásának is a része.

Egyrészt sokkal kevésbé szennyező, mint a szén, másrészt ez az egyik legrugalmasabb áramforrás.

A nap nem süt mindig, a szél sem fúj örökké, az atomerőművet nem lehet csak úgy letekerni, vagy feltekerni, de a változó igények kielégítésében remek, rugalmas lehetőség, ha egy csövön jön a gáz, ha kell áram, begyújtjuk a gázerőműveket, ha elég van, lekapcsoljuk.

A cseppfolyósított gáz ára kilőtt

A földgáz tehát nagyon praktikus, csak van vele egy nagy baj, felbillent a kereslet és a kínálat, és ilyenkor az ár gyorsan emelkedik.

A kereslet azért magas, mert a Távol-Keleten, Dél-Amerikában és Nyugat-Európában a gazdasági fellendülés nyomán nőtt a felhasználás.

A gázpiac legrugalmasabb részének, vagyis a cseppfolyósított földgáznak (LNG) valósággal kilőtt az ára.

Emelte a keresletet az is, hogy az ősz a földgáztárolók betöltési ideje (Magyarországon ebben szeptember volt az utolsó hónap), ez is növelte az igényeket.

A kínálat viszont akadozott, részben azért, mert az elmúlt években (Covid, zöld szempontok a banki finanszírozásban) elmaradoztak a beruházások.

Az orosz szállítások, főleg az Északi Áramlat 2 vitái miatt mesterségesen alacsony szinten ragadtak.

De Nyugat-Európa saját termelése, kiemelten Norvégia és Hollandia, vagy az Oroszországon kívüli piacokról érkező importja is a várakozások alatt maradt.

A világ tele van földgázzal

A világ valójában tele van földgázzal.

Minden korábbi nyersanyag-szűkösségi előrejelzés ellenére óriási feltárások vannak mindenfelé.

Mi itt a térségünkben az orosz Gazprom nevét ismerjük a legjobban, mennyiségre amúgy valóban ez a legnagyobb cég. Képzeljük el, hogy Magyarországon évente 10 milliárd köbméter gázt fogyasztunk, a Gazprom egymaga ennek 40-50-szeresét hozza felszínre, nem csoda, hogy abból jut az orosz lakosságnak, a vállalatoknak, de jut egy csomó exportpiacra is.

Ám ma már nem sokkal kisebb cég, a szaúdi Saudi Aramco, a kínai PetroChina, az amerikai Exxon, Chevron, vagy az európai Total és Shell, és bármennyire is nem közismert, sok más orosz cég is hoz fel az olaj mellett gázt is.

Előnyben a gáztermelők

És vannak minket kevésbé érintő nagy termelők is, Katar, Ausztrália, Irán, Nigéria, vagy akár Türkmenisztán. Az egyes államok nagy kérdése csak az, hogy miként gazdálkodjanak a gázukkal. Két teljesen észszerű stratégia viaskodik egymással:

Most drága a földgáz, még el lehet adni, nyomjuk, ami csak a csövön kifér.

Lesz ez még drágább is, lesz ez még szűkösebb. Amíg sok gáz van, vegyünk mástól, amikor majd kevés lesz, adjuk el, vagy használjuk fel.

Az Egyesült Államok, vagy Hollandia inkább tartalékol, a költségvetési kényszerben levő Oroszország, de az arab államok inkább értékesítenek, és még olyan állam is akad, Norvégia, amely már zöld szempontból csökkenti a termelését.

Nyugat-Európában egyébként már arra is van példa, hogy egy környéken megszűnik a lakossági földgáz-szolgáltatás, ami zöld szempontból előnyös lehet, de azért képzeljünk el egy háztartást, amelynek ilyen kényszerből kell egy teljes fűtéscserét lebonyolítania.

Szélből, napból, vízből nem működtethető ma a teljes áramrendszer

A földgázpiac konszolidálódni fog. Előbb-utóbb vélhetően eljut már az Északi Áramlat 2-n, vagyis egy méretes orosz-német vezetéken is a földgáz Nyugat-Európába. Az oroszok is többet fognak szállítani, mert nekik is az az érdekük, hogy a Nyugat kiszámíthatóan kapjon tőlük gázt, ne cserélje le ellátás-biztonsági okokból azt a partnerét, akinek létszükséglet az, hogy a költségvetése hozzájusson a szénhidrogén-bevételekhez.

A beruházások felgyorsulhatnak, aki ma elindít egy földgáz-kitermelési, akár még egy vezeték-beruházást is, az úgy kalkulálhat, hogy az életciklus végéig még használhatja azt.

A hosszabb távú jövő pedig kérdéses. Mai technológiai tudásunk alapján a földgáz nélkülözhetetlen az áramtermelés kiegyenlítésében. Az optimisták azt mondják, hogy a zöld hidrogén (vagyis a megújuló erőforrásokból előállított hidrogén) a gáz helyére léphet, a pesszimistábbak szerint ez teljesen irreális.

Egy azonban biztos, bármennyire is örömteli, hogy egyre több európai áram készül napból, szélből, vízből, csak ezekkel ma még nem működtethető az európai áramrendszer.