Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A migrációval szemben igencsak kritikus az új osztrák kancellár – De mit is tudunk Ausztria új vezetőjéről?

Elemzések2021. okt. 12.D.J.

Mivel roppant lojális Sebastian Kurz-hoz, páran arra számítanak, hogy Alexander Schallenberg csak névleg lesz Ausztria kancellárja, de a háttérből az elődje fogja rángatni a szálakat.

Most hétfő óta új kancellárja van a nyugati szomszédunknak. Miután korrupciós botrányba keveredett, Sebastian Kurz lemondott, a helyét pedig a majdnem 20 évvel idősebb külügyminiszter Alexander Schallenberg vette át.

Az 52 éves politikus egyelőre se a médiát se a választókat nem kívánta lenyűgözni a beszédeivel. Mióta kiderült, hogy ő lesz Ausztria elsőszámú embere csak szűkszavú nyilatkozatokat tett. Pedig volt már rá példa, hogy nem ódzkodott a karcos megjegyzésektől.

Amikor tavaly tűz ütött ki egy görög menekülttáborban, Schallenberg mint külügyminiszter nem csak azt szögezte le a TV-ben, hogy a katasztrófa miatt Ausztria nem fog újabb menekülteket befogadni,

de még arra is felszólított, hogy ebből a vitából érdemes kivenni az érzelmeket.

Később a szóhasználatát ugyan megbánta, viszont elmondta, hogy az álláspontja mit sem változott.

új osztrák kancellár: Alexander Schallenberg

Schallenberg egyébként egy diplomata-családból származik. Svájc fővárosában Bernben született, és mivel az apja nagykövetként dolgozott, a gyerekkora egy részét Franciaországban, Spanyolországban és Indiában töltötte.

Bár 1997-ben kezdett el dolgozni az osztrák külügyminisztériumban, Schallenberg sokáig a háttérben maradt. Azután, hogy megjelent a színen Sebastian Kurz, szoros munkakapcsolat alakult ki kettejük között. 

Akik ismerik őket úgy tartják, hogy sok politikai kérdésben egy rugóra jár az agyuk. A tömeges bevándorlás kapcsán például mindketten elég kritikusak.

Kurz egyébként már évekkel korábban azt mondta egy interjúban, hogy Schallenberg az egyik legtehetségesebb politikus, akit valaha ismert.

A háttérből végül Schallenberg 2019-ben lépett be igazán a reflektorfénybe. Mivel a kormánykoalíció összeomlott, szükség volt egy ideiglenes kormányra az előrehozott választásokig. Ebben pedig Schallenberg lett a külügyminiszter. Ő volt az egyetlen, aki a következő kormány megalakulásakor megőrizte a pozícióját.  

Ezzel pedig el is jutottunk az elmúlt napok eseményeihez. Bár Kurz most lemondott a kancellári címről, a zöldekkel kormányzó Osztrák Néppártnak továbbra is ő a vezetője. A helyét pedig Schallenberg képében az egyik legfőbb bizalmasa vette át.

A kormány kritikusai szerint Schallenberg csak egy kirakati figura lesz és Kurz fogja a háttérből rángatni a szálakat.

Mindezzel félig meddig Patrick Moreau Ausztria-szakértő is egyetért. Szerinte mivel Schallenbergnek nincs tapasztalata a belpolitikában, "Kurz serpái” fogják vezetni.

Thomas Hofer politikai elemző is hasonlóan látja a helyzetet. 

Kurz úgy lépett, hogy továbbra is ő irányítja a pártot, és a kormánycsapat az ő oldalán áll.

Schallenberg, akit a kollégái egyébként „Schalli”-nak szoktak becézni, elvált és négy gyermek édesapja.

Moreau szerint Schallenberg híres a becsületességéről és arról, hogy jól tud kommunikálni a médiával.