A világ valaha élt leggazdagabb emberei pont ugyanakkor születtek

Andrew Carnegie acélpápa 1835-ben, JP (John Pierpont) Morgan bankár 1837-ben, John D Rockefeller olajmágnás 1839-ben született. A klasszikus magánpiaci vállalkozók közül ők voltak a világ valaha élt leggazdagabb emberei. Rockefeller apja piti szélhámos volt, Carnegie távírászként kezdte, vagyis mindketten self-made vállalkozók voltak, Morgan gazdagabb családba született.

Más összevetésben természetesen hatalmas államok felett diszponáló uralkodók, óriási földterületek és aranybányák birtokosai, Nagy Sándor, Dzsingisz Kán, esetleg kínai, vagy római császárok is végezhetnének az ilyen összevetések elején, de az ők katonai jellegű, erőszakos vagyonszerzése azért más jellegű tevékenység. Amivel persze nem állíthatjuk, hogy a fenti mágnásokat ne jellemezte volna az erőszakos hódítás, de legalább nem katonai eszközökkel.

Sportpélda

De miért pont 1835 és 1839 a születési időszakuk? Természetesen akár az is igaz lehetne, hogy éppen ebben a négy évben, éppen egy országban születtek azok az emberek, akiknek ennyire kiemelkedtek a kvalitásai a magángazdaság globális történelmében, hogy mindenkit túlszárnyaltak, de aligha erről van szó. 

A gazdaságban, a sportban, a politikában generációváltások vannak.

A mai napig is jellemző, hogy egy ideig egy korosztály, egy egyetemi kör, egy város nyüzsgő klubéletéből kinőtt zenekari kör, egy régióból származó szakembergárda dominál, aztán hirtelen leváltják őket. 

A francia válogatott megnyerte a legutóbbi foci vb-t, a szurkolók továbbra is ezeket a játékosokat szeretnék látni a csapatban. Az argentin csapat rosszul szerepelt, a közvélemény generációváltást szeretne. Egy ugyanolyan tehetséges francia, vagy argentin fiatalnak most mások az esélyei a generációváltásra.

Kínai politika

Vagy nézzük a kínai politikai életet! Hszi Csin-ping, a rendkívül erős kínai államfő 1953-ban született, 66 éves. A vicc az, hogy a legfontosabb politikai szervében, vagyis a héttagú politikai bizottságban is mindenki egykorú vele, egészen pontosan a tagok 62 és 69 év közöttiek. 

Annyira nem lenne ördögtől való, hogy egy vezető szervben legyen férfi és nő, legyen néhány fiatal, dinamikus tag és mellettük pár tapasztalt, öreg róka. De nem, Hszi azokkal veszi körül magát, akiket ért, akikben megbízik, vagyis a kortársaival. 

Ebben a helyzetben természetesen értjük, hogy miért alakult így, a nagyhatalmú elnök maga választhatta ki a közvetlen munkatársait, de miért alakult úgy, hogy a világ leggazdagabb emberei szinte azonos korral, azonos háttérrel érkeznek?

A nagy vasútépítések

Ha visszatérünk John D. Rockefeller, Andrew Carnegie és JP Morgan példájára, láthatjuk, hogy a három egymással egyszerre üzletelő és egyszerre vetélkedő üzletember, bár biztosan külön-külön is tehetségesek voltak, de jókor voltak, jó helyen.

Vagyis a szupervagyonuk kialakulásában a kor és a környezet döntő szerepet játszott.

Három tényezőt érdemes kiemelni:

• Az Egyesült Államokban tombolt az iparosítás, a városiasodás.
• Ez volt a közlekedés robbanásának, a nagy vasútépítéseknek a kora, amelyhez sok nyersanyag kellett, a szén, az acél és az olaj hirtelen felértékelődött.
• Ám ekkor még kialakulatlan volt az amerikai gazdasági szabályozás, amely Theodore Roosevelt elnök színre lépésig kedvezett az oligarcháknak, a monopóliumoknak, nem védte meg a versenyt, a gyengébbeket.

Kíméletlen cégfelvásárlók

A három szupergazdag örökre felfelé tört, mérhetetlen becsvágyuk volt, soha semmi nem volt elég nekik és tehetségükkel is kiemelkedtek kortársaik közül.

Ha a leggazdagabb mágnás, a végül 98 évet megélt John D. Rockefeller példáját nézzük, érthető lesz, hogy pályaívét csak akkor és csak ott futhatta be.

A milliárdos üzletember úgy építhette fel a világ egykoron legnagyobb vállalatát, a Standard Oil olajcéget, hogy ekkor még az USA nem volt annyira „egyesült”, a különböző államokban nem volt közös trösztellenes szabályozás, így Rockefeller gond nélkül vásárolhatta fel az olajcégeket, amelyeket titokban összehangolt.

Végül aztán öt nagy céggé kellett szétdarabolnia a Standard Oilt.

Kettős személyiség

Rockefeller idején azt mondták, hogy kétféle ember létezett az Egyesült Államokban, a legtöbben (munkások, szakszervezetek, a korabeli sajtó, a politikusok) gyűlölték, a másik embertípus pedig hízelgett neki, mert üzletet, kölcsönt szeretett volna tőle.

A mindenkit domináló, legyűrő mágnásnak azonban volt egy másik arca is, ahogyan alapvetően JP Morgannak és Andrew Carnegienek is. A kifejezetten puritán, szerény, családszerető ember, aki alapítványt hozott létre, támogatott, jótékonykodott. Másfél évszázada ezek a gazdagok alapozták meg azt a máig tartó kettősséget, hogy az amerikaiak mindent megtesznek azért, hogy gazdagok legyenek, de ebből elég sokat vissza is adnak a társadalomnak.

Lehetett gyarapodni

Mindenesetre Rockefeller gazdagodását sokáig nem gátolta semmi, a törvények sem. Már 25 évesen ő volt az Egyesült Államok egyik legfontosabb finomítójának a tulajdonosa, bátran adósodott el, és újabb és újabb cégeket, finomítókat vett.

Mindenkivel összeállt, ha az üzlet azt kívánta, de mindenkit átvert. Aki pedig nem adta el a cégét a Standard Oilnak, arra kíméletlenül rászállt, dömpingárral, hiánygenerálással, feljelentéssel, bármivel.

Közben ő maga önmegtartóztató és zárkózott volt, a családja nem hívott vendégeket, nem szomszédolt, nem voltak barátaik.

Amikor Ohióból, New Yorkba költözött már 50 céget egyesített, viszony így a Standard Oil már mindenkinek szúrta a szemét, 1904-ben Theodore Roosevelt elnök bejelentette, hogy egyik fő célja a Standard Oil feldarabolása végül egy sor bírósági tárgyalás után 1911-ben kényszerült eladni a leányvállalatait. Szomorú és jellemző történet, hogy amikor98 évesen meghalt, éppen senki nem volt mellette.

A két kortárs

Carnegie és JP Morgan ugyanennek a kornak volt a gyermeke, Carnegie az 1860-as években már komoly pénzeket szerzett a vasút- és az építőiparban. Annyiban már ekkor is kapcsolódott Rockefellerhez, hogy az olajfúrótornyok fellendülő üzletébe is sokat invesztált. 

Majd ugyanazt megcsinálta acéliparban, amit Rockefeller megtehetett az olajiparban, a Carnegie Steel Company az 1890-es években a világ legnagyobb ipari vállalkozás volt. Ő egy kicsit hamarabb megértette az idők szelét, nem küzdött a monopólium-ellenes szabályozás ellen, már 1901-ben  (mai áron 300 milliárd dollárért) eladta a cégét.

A vevő pedig egy bizonyos J.P. Morgan nevű bankár volt, aki ekkor hozta létre a U.S. Steel acélgyárat. A vadkapitalizmusban ő is megtalálta a számítását, hatalmas bankbirodalmat hozott létre, volt, hogy a Rothschild-családdal összefogva az egész Egyesült Államokat ő mentette meg a csődtől, de nem mindig volt pozitív szereplő, Rockefellerrel például folyamatosan sötét tervekben fogtak össze. Mindhárman benne voltak az olaj, az acél és a vasútüzletben is.

Korunk Rockefellerei

Gazdag olajipari, acélipari vállalkozó, dollármilliárdos bankár ma is van, de immár nem ők a leggazdagabb emberek.

Most azok a legsikeresebbek, akik életkoruknál, tehetségüknél és születési helyüknél fogva, ott lehettek, amikor az Egyesült Államokban beindult az informatikai forradalom.

• Aki a legügyesebb volt a mindennapi számítástechnikai szoftverekben, őt Bill Gatesnek (Microsoft) hívják.
• Aki megértette, hogy az it a vállalatok működését is átalakítja, ő volt Larry Ellison (Oracle).
• És aki a kereskedelem informatikai, internetes forradalmát is megértette, na ő volt Jeff Bezos (Amazon).

Ahogy Carnegiéknél, úgy Gateséknél is: egy kor, egy ország, egy ágazat, egy korosztály.