Aggasztó katonai hordozó rakéta verseny – Rendkívül rossz háromoldalú nemzetközi kapcsolatok idején

Maga a rakéta súlya mintegy 210 tonna, azaz felér 21 darab kéttengelyes vasúti kocsiéval, magassága pedig egy tizenhárom emeletes házé. Ha jövőre hadrendbe állítják ezt a rakétát, a Szarmatot (nyugaton RS-28-asként ismerik), ez le het a világ legnagyobb katonai célú rakétája.
Pontossága dermesztő, 18 ezer kilométert repülve robbanófeje beletalál egy 10 m átmérőjű körbe. A Newsweek szemleírója szerint a jövőre rendszerbe állítandó Szarmattal az oroszok negyven évvel megelőzték e téren az amerikaiakat.
Az USA legkorábban 2027-re tervezi a jelenlegi, öregecske stratégiai rakétái, a Minuteman III.-asok lecserélését újabbakra.
Valamivel jobb a helyzet az amerikai atom-tengeralattjárókról felbocsátható interkontinentális ballisztikus rakéták tekintetében.
A Trident D5-ösöket, amelyek ma az Egyesült Állam biztonságának, a stratégiai triádnak ( a légierő atomfegyverei , a szárazföldi, valamint a tengeri bázisú, atomtöltetű ballisztikus rakéták) a legfontosabb elemei, 1990-ben kezdték rendszerbe állítani .
Az oroszok és a kínaiak e téren is jobban állnak. Az orosz tengeralattjárókról felbocsátandó Bulavákat, a Tridentek ellenpárját, 2018-tól telepítik az orosz atom-tengeralattjárókra.
Mindeközben a kínaiak szintet léptek és a DongFeng 41-es negyedik generációs interkontinentális ballisztikus rakétájuk ma a világ egyik legkorszerűbb fegyvere ebben a kategóriában.
Míg az orosz és kínai stratégiai rakétafegyverek „ kiskorúak”, néhány évesek, addig az amerikaiak szárazföldi stratégiai rakétaerejének gerincét még mindig az 1970-ben szolgálatba állított, tisztes korú Minuteman III. rakéta adja. Ez méreteiben hetede a Szarmaténak és pontossága tizenöt-húszszor rosszabb az orosz rakétáénál.
Az SS-18-as, NATO kódnevén a Sátán a Szarmat elődje, amit a szarmatákról elnevezett fegyver levált az OF Légi és Űrvédelmi Parancsnoksága alá tartozó kötelékekben. Méretre csaknem ugyanekkora,  de a Szarmatnál mintegy két nagyságrenddel pontatlanabb.
A Sátántól is tartottak az amerikai katonai tervezők, de az egy rakétagenerációval fiatalabb Szarmattól (amit a NATO-ban Sátán-2-ként emlegetnek) sokkal inkább.
Tíz-tizenöt hidrogénbombát indít hat különböző célpontokra, azaz egy Szarmat képes egy Texas nagyságú területet elpusztítani.
Nem kevésbé félelmetes az orosz tengeralattjárókról indítható Bulava interkontinentális ballisztikus rakéta.
Egyetlen ilyen víz alatti cirkáló (podvodnij krejzer), ahogy az oroszok nevezik a Borei-A osztályú, legújabb tengeralattjáróikat, 160 hidrogénbombát képes rakétáival célba juttatni.
E tekintetben Kína is lekörözni látszik az amerikaiakat.
JL-2-es tengeralatti indítású, ballisztikus rakétája nagyjából ugyanazt tudja, mint a Tridentek, de egy emberöltővel fiatalabb, 2015 óta telepítik.
Moszkva nem erősítette meg de nem is cáfolta a Washingtonban felröppentett híreket arról, hogy új szuperfegyvert, az ellenséges ballisztikus rakéták, hipersebességű, nukleáris töltetű új űrsiklók és adott esetben mesterséges holdak lelövésére tervezett PL-19 Nudolt is ki próbálták egy időben a Szarmattal.
A Nudol (az oroszországi védelmi minisztérium hivatalos megnevezése szerint az A-235/RTC-181M RTTs-181M) elsősorban a 14-16 milliós nagy-Moszkva védelmére szolgáló új, többrétegű A-235 rakétavédelmi rendszer alapeleme lenne.
Működési elvében hasonlítana a világ legkorszerűbbnek tekintett rendszeréhez, amely Izraelt védi, s ennek egyik eleme a Vaskupola.
H agymaburok-elven, több rétegű védelmet kínálva, há romféle rakétával működne az A-235-ös komplexum. E gy hosszabb hatótávolságú, a levegőben legalább 1500km-es és az űrben felfelé 800 kilométeres hatótávolsággal, egy közepes és egy rövidebb hatótávolságú rakétával, hogy az űrön és a levegőn keresztül érkező mindenfajta támadóeszközt elfoghasson, beleértve az amerikaiak több mint hússzoros hang sebességű interkontinentális ballisztikus rakétáit, vagy hipersebességű ú j űrsiklóit.
Az A-235-ös komplexum legnagyobb rakétája feltételezhetően atomtöltetű, a két kisebb pedig kinetikus elven működő, azaz a másik rakétába hatalmas sebességgel becsapódó, de nem robbanó fejjel működne.
Mindezen fejlesztések olyan helyzetben történnek, amikor a két katonai szuperhatalom viszonya talán soha nem látott mértékben rossz .
És sohasem volt a nukleáris fegyverek kiváltotta világégés olyan közel hozzánk, mint ma.
Az Atomtudósok Bulletinje a második világháború vége, az atomfegyverek kor ának beköszönte óta, azaz 75 éve egy különleges, képzeletben időmérőn, a Végítélet Óráján méri, hogy az adott pillanatban a világ  milyen messze van egy atomfegyver-katasztrófától .
Ma mindössze száz másodperc választ el bennünket ettől. Ilyen közel nem állt a világ a pusztuláshoz az időmérés elindítása, 1945 óta. Az előjelek tovább romlanak.
Az új amerikai kormányzat, Joe Biden vezetésével minden eddiginél keményebb választ ígér hivatalba lépése után. Egy, az Oroszországi Föderáció (OF) számítógépes rendszereit megbénító óriási kíber-ellencsapást készül mérni az OF-ra. 
Moszkva a Trump-kormányzat utolsó heteit azzal keserítette meg, hogy 2020 decemberében feltételezések szerint olyan erős számítógépes csapással támadott amerikai szervezeteket, vállalatokat (kormányszervek szervereit is beleértve), hogy egyes amerikai források kíber Pearl Harborról beszélnek.
A Kremlhez közelálló, félhivatalosnak tekinthető RIA Novosztyi – a hivatalos oroszországi tagadást megcáfolva – de facto utalt rá, hogy Moszkva állhatott a példátlanul erős kíber-támadás mögött.
Mindkét nukleáris szuperhatalom már tett olyan kijelentést, hogy létfontosságú objektumaik (például kormány-ügynökségek, atomerőművek) elleni kíber-csapást fegyveres támadásként értékelik és ennek megfelelően válaszolnak.
Csak nehogy a hatalmas rakéták tucatjait egy időben elindító atomháborús konfliktussá fajuljon a dolog, mert ahhoz képest a legszörnyűbb koronavírus-válság is csak egy könnyű Chopin-etüdnek tűnhet.
Paradox helyzet, a világ fellélegezve várja a változást , amit az első számú hatalom, az Egyesült Államok élén hivatalba lép ő új elnök től remélnek .
Pedig a Fehér Házi személycsere alapvetően nem sokat fog változtatni a két nukleáris szuperhatalom, Washington és Moszkva szembenállásán, sőt megalapozott a feltételezés, hogy a feszültség tovább nő.
Még Joe Biden hivatalba sem lépett, de az Oroszországi Föderáció vezetése már előre figyelmeztet: „szelektív” kapcsolattartásra szorítkoznak az Egyesült Államokkal. Semmiféle kezdeményezést nem tesznek és csak olyan témákban vesztik fel az érintkezést, amelyekhez az OF-nak érdekei fűződnek.
Ezt a változó oroszországi magatartást tükrözve Vlagyimir Putyin, az OF államfője 2020 decemberében a védelmi minisztériumban tartott tanácskozáson jelezte, a stratégiai elrettentő erők (nukleáris fegyverrendszerek) előnyt élveznek a megújításban.
Jövőre a stratégiai elrettentő erőknél a modern, megújított, lecserélt fegyverzet aránya eléri a 90 százalékot, míg az OF hadereje többi részénél ez az arány idén  december közepén alig érte el a 70 százalékot, mondotta az elnök.
Azaz az EU szétszórtsága, belső problémái miatt Moszkvában gyengébbnek ítélik meg a nyugatról, a NATO európai komponenseitől érzékelt, a hagyományos fegyverzetektől eredő nyomást, viszont jobban tartanak az USA (és esetleg Kína) nukleáris erőitől.
Mindehhez hozzá járul, hogy a villámsebességgel feljövő harmadik nukleáris szuperhatalom, Peking egyelőre semmilyen hajlandóságot sem mutat, hogy tárgyaljon a másik kettővel a legveszélyesebb ek , a rakétaerők, a stratégiai támadófegyver-arzenál csökkentéséről, de legalábbis befagyasztásáról.
Geng Shuang, Kína főképviselője idén októberben az ENSZ közgyűlési beszédében azt mondta, hogy országa „soha” sem fog részt venni az atomfegyverek korlátozásáról tervezett háromoldalú, Washington-Moszkva-Peking tárgyalásokon.
Ez világos beszéd.
Így aztán az Egyesült Államok, logikus módon, nem akar lényeges kétoldalú amerikai-OF stratégiai fegyverzet-csökkentésről megállapodni, miközben a kínai fél tovább építi nukleáris csapásmérő képességét.
Peking immáron harmadik éve telepíti nagy ütemben az amerikaiakat igazán megrémítő stratégiai csapásmérő rakétáit, a Keleti Szél-41-eseket (DongFeng-41). Ezek elérhetik az USA teljes területét, minden rakéta akár 10, önállóan célra vezérelhető nukleáris robbanófejet szállít. Pontosságuk, noha nem éri el a Szarmatét, de jobb, mint az amerikaiak Minuteman III.-jáé.
Kína közben erősíti rakétaipara polgári oldalát is.
December 22-én jött a hír, hogy a Hainan-szigeti Wenchang űrközpontból felbocsátották a Hosszú Menetelés – 8 (Long March 8) nevű, kínai források által „közepesként” leírt hordozórakétát.
Noha ez első sorban polgári célokat szolgál, majdnem kétszer akkora súlyú, mint a Szarmat, de csak feleakkora terhet képes föld-körüli pályára állítani.
Szóval a kínai rakétaépítő potenciál egészében véve már nagyjából azonos szinten áll, mint az Egyesült Államoké, vagy az Oroszországi Föderációé.
Ennek ismeretében az Egyesült Államok rákényszerülhet, hogy radikálisan átstrukturálja hadi kiadásait.
Noha az USA magasan a világ legnagyobb katonai büdzséjét költheti el, nemzetközi kötelezettségei, katonai segélyprogramjai, az egész világot behálózó, több mint 800 katonai támaszpontjának fenntartása hatalmas összegeket emésztenek fel.
Arányaiban mint az OF, mind pedig Kína valószínűleg többet költ a stratégiai rakétafegyverkezésre, mint az USA. Pedig kettőjük összeadott  katonai költségvetése sem éri el az USA-énak az egynegyedét.
És a stratégiai támadófegyverekre, rakétákra is érvényes az az általános tétel, hogy áruk az USA-ban dollárban kifejezve 2-3 szorosa a hasonló paraméterekkel rendelkező oroszországi, vagy kínai rakétákénál.
Úgyhogy mind Washingtonban, mind Moszkvában, mind Pekingben é rik a stratégiai támadófegyverzet további kiépítése, korszerűsítése, amit egészen a 2010-es évtized közepéig (legalábbis amerikai-orosz viszonylatban) néhány megállapodás féken tartott.
Aztán ezek fokozatosan elporladtak, a fegyverkezési hajsza fékjei elkoptak, a folyamat a Trump-időszakban felgyorsult.
Az utolsó amerikai-OF stratégiai fegyverzetkorlátozó megállapodás, az Új START 2021 februárjában lejár.
Ugyan Joe Biden új amerikai elnök jelezte hajlandóságát megfontolni az oroszokkal a tárgyalások felvételét, a közelmúlt feszültségkeltő eseményeinek eredője nem ebbe az irányba mutat.
És nemcsak az amerikai-oroszországi fejlemények aggasztóak, hanem Kína makacssága is , amellyel elutasít mindenféle háromoldalú atomleszerelési tárgyalást.