Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az azonnali fizetési rendszer első évének érdekességei

Elemzések2021. márc. 23.Fellegi Tamás

Immár több mint egy éve, hogy üzembe állt az azonnali fizetési rendszer, melynek segítségével bármikor utalhatunk, és a pénz másodpercekben belül a címzetthez érkezik. Most bemutatjuk, mire volt képes a rendszer a működés első éve alatt.

Forgalom, ügyletszám

A GIRO Zrt. által működtetett azonnali fizetési rendszernek igen magas követelményeknek kellett megfelelnie, nem is véletlen, hogy csak alapos előkészítés és tesztüzem után kezdődött meg az éles működés. Az első évben összesen mintegy 114,2 millió darab tranzakcióra került sor, ami naponta 313 ezer, percenként pedig 217 ügyletet jelent. Az egy év alatti forgalom 17 400 milliárd forint volt, ami napi 47,7 milliárd, óránként közel 2 milliárd, de még percenként is 33 millió forintot jelent. Nyilvánvaló ilyen óriási számoknál, hogy tévedés érdemben nem fordulhat elő a rendszerben, annak hibátlanul kell működnie, és ez meg is valósult.

Értékhatár

Nemzetközi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a rendszeren átfutó összeg idővel akár növekedhet is, hisz egyelőre 10 millió forint egy ügylet felső értékhatára, ezt az összeget az üzemelés első időszakára biztonsági okokból határozták meg. Az értékhatár növekedése például az ingatlan adásvételi ügyleteket könnyíthet meg, hisz ebben az esetben az ingatlan árának foglalón felüli része azonnal megérkezhet az ingatlant eladó számlájára, és ezzel egyidejűleg történhet meg a birtokba adás.

Legforgalmasabb napok

A forgalom természetesen nem egyenletesen oszlott el az év folyamán: voltak napok, sőt órák, amikor a rendszer jóval nagyobb igénybevételnek volt kitéve, mint máskor, mindazonáltal igen népszerű lett a késő esti, esetenként éjjeli, illetve hétvégi utalás. A legnagyobb egynapos ügyletszám az átlag több mint duplája, 751 ezer volt, a legnagyobb napi forgalom pedig 116 milliárd forintot tett ki.

Átutalás ideje

Különösen érdekes, ha megnézzük, mennyi idő alatt bonyolódtak le az ügyletek. Míg a rendszer legfeljebb 20 másodpercet engedélyez a végrehajtásra, de a cél az 5 másodpercen belüli idő az indítástól az érkezésig, a gyakorlatban a legtöbb ügylet 1-2 másodperc alatt teljesül. Konkrét számok szintjén: az ügyletek 67,3 százaléka, azaz több mint kétharmada 1 másodpercen belül, 28,5 százaléka 1 és 2 másodperc között, 2,8 százaléka pedig 2 és 3 másodperc között bonyolódik, az átlagos feldolgozási idő 1 mp alatti. 5 másodpercnél többet mindössze az ügyletek 0,6 százaléka vesz igénybe, így elmondhatjuk, hogy az utalás gyorsabb ügylet, mint a készpénz átadása még akkor is, ha nem kell visszajárót adni, arról nem beszélve, hogy a küldő és fogadó fél bármilyen messze lehet egymástól.

Meg kell említenünk, hogy az átutalás ideje három részből áll: a küldő bank, a GIRO Zrt. és a fogadó bank feldolgozási idejéből. Nos, a GIRO Zrt. esetében lényegében az összes ügylet lebonyolódik egy másodperc alatt, ennél hosszabb idő a bankoknál, főleg az indító banknál adódik, ami teljesen érthető, hisz a legkomolyabb ellenőrzést ott kell elvégezni a beérkező ügyleteket illetően.

Másodlagos azonosítók

Az átutalás során már nemcsak bankszámlaszámot, hanem másodlagos azonosítót is meg lehet adni. Ezek közül a mobil telefonszám volt a legnépszerűbb: 65 ezer esetben regisztrálták, ami az összes másodlagos azonosítón belül 56 százalék. Ezt követte az email cím, 39 ezer esettel (34 százalék), az adóazonosító 9394 esetben és az adószám 1919 esettel.