A tőzsdei kereskedő, aki az eddigi legnagyobb veszteséget hozta össze

Elemzések2019. dec 22.Növekedés.hu

Jerome Kerviel a kereskedő által valaha volt legnagyobb veszteséget hozta össze szabálytalan ügyleteivel. Állítása szerint az illegális tranzakciókat elnézik a bankok - amíg azok profitot hoznak. A fiatal francia találkozott a pápával, majd Rómából zarándoklatként hazagyalogolt Párizsba. Esetét az egyház, valamint a francia jobb- és baloldal egyaránt saját céljaira használta fel.

Normálisnak aligha nevezhető állapot, hogy egy banki kereskedő Kambodzsa GDP-jének ötszörösére, vagy munkaadója piaci kapitalizációjának másfélszeresére rúgó piaci pozíciót épít ki. Az azonban nagyon nem normális, hogy erről munkaadójának fogalma sincs. 

Jerome Kerviel Európa egyik neves közgazdasági tanszékén, a lyoni egyetemen szerezte meg diplomáját, a pénzügyi piacokra specializálódott. A harmadik legnagyobb francia bankhoz, a Société Généralé-hoz (SG) szegődött el, ahol a tehetséges ifjúnak gyorsan emelkedett a karrierje. 2005-ben hívták a bank “elitalakulatához”, a Delta One-hoz, amely a határidős piacokon, a számítógép-vezérelt kereskedelemben, és a kvantitatív kereskedelemben volt aktív.

Christian Noyer, a francia jegybank akkori kormányzója “számítógépes zseninek” nevezte.

A bankon belül mindenesetre nem viselkedett sztárként, s nem is kezelték úgy. Fizetése ekkoriban évi 60 ezer euró körül alakult, ami ezen a piacon nem számít csúcsnak - még az igen szép bónuszokat hozzávéve sem. 

A fiatal “zseni” végül 2008. januárjának elejére 73 milliárd dollárnak megfelelő értékű határidős pozíciót épített ki - felettesei tudta nélkül, ami végül az SG-nek 7,2 milliárd dollárba fájt - hatszor annyit vesztettek rajta, mint amennyit a leghíresebb ilyen sztori során Nick Leeson okozott a Barings bankháznak.

Elképzelni is nehéz, hogy mit érezhettek főnökei, amikor kiderült a dolog. Mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy miként fordulhatott ez elő. S valóban nem tudtak-e róla, vagy csak nem sikerült azt bizonyítani.

Kerviel az Eurstoxx pán-európai indexcsalád határidős kontratusaiból 30 milliárd, a frankfurti DAX indexből 18 milliárd, a londoni FTSE indexből pedig 18 milliárd eurós portfóliót rakott össze. Amikor beütött a mennykő, 1-3 hónap volt hátra ezek lejártáig. Egy határidős index-konstrukció nagyjából azt jelenti, hogy valaki fogadást köt arra, hogy az adott index bizonyos határidőre mekkora értéket ér el. Kerviel arra számított, hogy az európai indexek emelkedni fognak a következő hónapokban. 

Normális esetben az így kiépített pozíciókat úgy kellene kompenzálni, hogy mondjuk a New York-i indexeket határidőre eladja. Így ha azok értéke csökken, profitot tudna realizálni. Ebben az esetben, ha hirtelen esésnek indulnak az európai papírok, akkor az amerikai kontratktusokkal kompenzálni tudná a veszteséget - az európai és a tengerentúli tőzsdék általában némi fáziskéséssel egy irányba mennek. Ez a kis fáziskésés tényleg kicsi, úgyhogy ha valaki ki akarja használni, óriási tételekben kell az indexekkel kereskedni. 

A számítógépes “zseni” Kerviel azonban meghekkelte az SG ellenőrző szoftvereit, így lehetősége nyílt rá, hogy az ügyletnek csak az egyik lábát csinálja meg - az európait. Vagyis iradatlan összegű fogadásokat kötött az európai tőzsdék emelkedésére anélkül, hogy ennek amerikai oldalát is végrehajtotta volna. 

Az SG-nél a manipulált szoftverek miatt nem vették észre a hibát, azt gondolták, hogy viszonylag alacsony kockázató arbitrázs-kereskedelem zajlik, legalábbíis főnökei ezt állították. A bank 2007-es profitjából 2 milliárd dollárnak megfelelő euró bánta ezt. 

A nagy kérdés, hogy miért tette ezt a kereskedő? Egy idő után az SG-nek feltűnt, hogy Kerviel szándékosan csinál veszteséget. Az előző évben hasonló ügyletekkel 2 milliárd dollár profitot csinált, s attól tartott, hogy ha ez kiderül, elveszti állását. Ezért - szó szerint - veszteség gyártásba fogott, hogy csalását elleplezze. A művelet túl jól sikerült, a jelzáloghitel válság kitörése idején világos volt, hogy a tőzsdék emelkedésére fogadni veszteséget okoz - ezt Kerviel is tudta -, csak arra nem számított, hogy az esés ekkora mértékű lesz. 

Aztán nem sokkal később az SG egyik vezetőjének feltűnt, hogy az ügyletek meghaladják a bank kockázatvállalási limitjét. Ekkor kezdték el vizsgálni az egyes kontraktusokat és kiderült, hogy az óriási európai kitettségnek nincs megfelelő másik lába a tengerentúlon. 2008. január 18-án az SG részvényeinek árfolyama 8 százalékkal zuhant - hírek szivárogtak ki arról, hogy a bank nagy leírásokra készül. Kervielt kirúgták, de ez nem oldotta meg a 73 milliárd (akkoriban kb. 50 milliárd euró) dolláros kitettséget, amelyen a bank akkor már 1,4 milliárd bukóban volt. 

A bankvezetés nagyon nehéz döntés elé került: elismerik, hogy nagy baj van, lezárják a Kerviel által kötött ügyleteket és bebuknak több milliárd eurónyi pénzt, vagy hagyják kifutni a tranzakciókat abban bízva, hogy emelkedésnek indulnak az öreg kontinens tőzsdéi. A két rossz közül végül a biztos rossz mellett döntöttek, lezárták a pozíciókat, pontosabban eladták őket.

Egy amúgy is lejtmenetben lévő piacon ez az irdatlan mennyiség még lejjebb nyomta az árakat, tovább növelve a bank veszteségét - 4,9 milliárd euró mínusz lett a szaldó. Soha kereskedő ennyit még nem bukott a tőkepiacokon. 

A későbbi vizsgálat kiderítette, hogy a bank rendszerének megkerülésével Kerviel több mint ezer ügyletet kötött. A történethez azonban hozzátartozik az is, hogy a fiatal francia korábban meglehetősen sok pénzt hozott a házhoz. A 2009. szeptember 11-iki merényletek, valamint a 2005-ös londoni bombatámadások során kolosszális pénzeket kaszált. A bankon belül úgy tartották, hogy ő a jövő csillaga, a legígéretesebbek egyike a nagyjából 100 főből álló kereskedői gárdán belül. 

Kerviel később elmondta, hogy feletteseinek igenis volt tudomása ügyleteiről - ha nem is mindegyikről, sőt ők biztatták: “helló pénztárgép, mennyit kerestél ma? - kérdezték tőle. E szerint az interpretáció szerint a bankvezetők hagyták, hogy a kereskedők áthágják a szabályokat, egészen addig, míg ebből profit keletkezett. 

Egyik első nagy dobása egy 500 ezer eurós profit volt, az Allianz biztosító részvényei ellen spekulált. Főnökei veregették a vállát, gratuláltak neki. Ez éppen 2005. július 7-én, a londoni bombatámadások napján volt.

Öt másodperccel később rápillantottam a tévére és láttam ahogy London utcáit vér és halottak borítják. Teljesen kiborultam. A főnökeim azonban azt mondták: felejtsd el az érzéseidet, azokat a kereskedési parketten kívül kell hagyni

- nyilatkozta később. 

Letartóztatását követően bírósági eljárások kezdődtek a legbukott kereskedő ellen, amelyek végén, 2016. szeptemberében meglepő ítélet született.

Egy alacsonyabb fokú ítélet Kervielt a teljes, 4,9 milliárd eurós bukta megfizetésére kötelezte - ami nyilvánvalóan végrehajthatatlan lett volna. Másodfokon azonban a bírságot egymillió euróra csökkentették. A bíróság nem mondta ki, hogy Kerviel nem bűnös, viszont megállapította azt, hogy a veszteség létrejöttében szerepe van a bank belső felügyeleti rendszere hiányosságainak is. 

Kervielt még 2010-ben ítélték el, 5 év börtönt kapott két évre felfüggesztve, így végül csupán 5 hónapot töltött a rács mögött az előzetesben. Soha nem tagadta, hogy dokumentumokat hamisított és ál-ügyletekkel próbálta meg fedezni illegális kontraktusait. Fenntartotta azonban azt az állítását, hogy főnökei szemet hunytak e felett - legalábbis amíg profitot hozott. Az SG egyébként maga is elismerte, hogy hibázott, a francia bankfelügyelet 4 millió euróra büntette ezért. 

A bírósági ítélet, főleg az a része, amelyben a teljes kár megfizetésére kötelezték a francia baloldalon verte ki a biztosítékot. Ki is használták a maguk politikai céljaira. Jean-Luc Mélenhon, a baloldali koalíció vezetője, később a 2017-es elnökválasztás egyik legnépszerűbb figurája szerint a kereskedő alapvetően ártatlan,

az áldozata annak a mindent átszövő szervezetnek, amelynek bankok és az állam forrásait is felhasználja.

A zöld párti Eva Joly szerint Kerviel példája azt mutatja, hogy

miként tudja a bankrendszer befolyásolni a francia igazságszolgáltatást, hogy  milyen nagyok az egyenlőtlenségek az országon belül. 

A Kerviel ügynek azonban van egy másik, nem kevésbé fontos szála is. A kereskedő megtörve és szétcsúszva az esettől már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott. Az ügyet ismerő Jean-Michel di Falco Léandri, egy befolyásos francia püspök erre személyes audienciát eszközölt ki számára a pápánál. Ferenc pápa nem sokkal korábban hevesen ostorozta egy beszédében a tőkepiacokat, a “pénz bálványimádásáról” beszélt.

Kervielt teljesen felrázta és sokkolta a pápai meghallgatás. Elhatározta, hogy nem a hagyományos módon tér vissza Párizsból Rómába, hanem követi az ősi katolikus kútvonalat és gyalog vág neki az 1400 kilométeres útnak - a középkori zarándokok mintáját visszafelé követve. (Ők Párizsból zarándokoltak el Rómába, ezt hívták Via Francigena-nak, vagyis a francia útnak.)

Piros széldzseki, bakancs, GPS. Az út célját így indokolta: “terjeszteni szeretném a Szentatya üzenetét, a rendszer a velejéig romlott”.  A zarándoklat valóságos népi hőst csinált a csaló kereskedőből.

Követői klubja alakult, képregényt rajzoltak róla, még film is készült megtéréséből.

A 2008-as pénzügyi válsághoz vezető út, a globális kapitalizmus egyfajta szimbóluma lett, a Facebookon sokan biztosították támogatásukról, drukkoltak neki. Különösen népszerű volt Bretagne-ban, ahol felnőtt. 

Persze nem mindenki volt ilyen jóindulatú vele. A francia Le Figaro című napilap “szeretetre méltó, kétségbeesett média-bohóc”-nak titulálta.

Kerviel nem Robin Hood, hanem az a kereskedő, aki a legtöbb pénzt vesztette el a világon

- mondta még a bírósági tárgyaláson egy SG alkalmazott. A francia jobboldalon szintén osztották ezt a véleményt. 

Maga Kerviel is össze volt zavarodva. Hazafelé tartó útja során beiktatott egy 400 kilométeres kitérőt dél felé, Genovába. A Financial Times tudósítója egy darabon elkísérte őt. Politikusokkal akart Genovában találkozni, de a tudósítónak inkább az volt a benyomása, hogy tart az otthoni fogadtatástól, inkább elodázná a francia határ átlépését. Siena felé tartva az autópályára tévedt, ahol a rendőrök elfogták és bevitték. (Ott sem szabad a sztrádán gyalogolni.)

Meg akarták büntetni, mire közölte, hogy éppen 4,9 milliárd euró tartozása van. “A rendőr erre elröhögte magát és közölte: ok, akkor nincs bírság, elég az magának, menjen”.