Az olajszektor az elmúlt 100 év legnagyobb válságával néz szembe

Elemzések2020. ápr 4.Növekedés.hu

A járvány okozta keresletkiesés és a szaúdi-orosz árháború egyszámjegyű szintre is letolhatja az olajárat.

A felére zuhanhat a fejlett világ olajkereslete, a legfontosabb nyugati piacok gyakorlatilag lefagytak.

A kereslethiány a finomítókat is csökkentett termelésre kényszeríti. Különösen súlyos lesz a helyzet, ha az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb üzemanyag felhasználó országában nyáron is kitart a járvány - elmarad a minden nyáron megszokott szabadságolási láz, a “driving season”, amikor amerikaiak millió ülnek autóba és indulnak vakációzni.

A FGE nevű energiapiaci tanácsadó cég előrejelzése szerint az amerikai kereslet már áprilisban napi 5 millió hordóval zuhanhat, a globális keresletre vetítve ez 5 százalékos csökkenést jelent.

Ez a ‘70-es évek, a Nixon-éra olajválságának szintje lenne - azzal az óriási különbséggel, hogy akkor az arab országok felhajtották az olaj árát.

A világ olajfelhasználása napi 20-25 millió hordóra eshet vissza már rövidebb távon az előrejelzés szerint, ami a negyede a megszokott mennyiségnek. A világon nagyjából 3 milliárd ember kényszerült arra, hogy bezárkózzon, felhagyjon szokásos napi tevékenységeivel.

Az amerikai felhasználás alakulása várhatóan az európai mintát követi majd. A járvány első fázisában a kereslet még tartotta magát valamennyire, ugyanis az ingázók a tömegközlekedés helyett inkább autóba ültek. Aztán a karanténok sorozatos bevezetésével, a “maradj otthon” idején jött a teljes fagyás.

Üresek az országutak, az autópályák, a városi be- és kivezető utak.

Az amerikai járvány New Yorkban a legsúlyosabb, a város környéki benzinkút hálózatok beszámolói szerint a fogyasztás a tavalyi szinthez képest 20-40 százalékkal csökkent március végén.

Az Automobile Association of America kimutatása szerint az átlagos üzemanyagár a múlt héten 2,051 dollárra csökkent gallononként, ami csaknem a negyede az egy évvel korábbi szintnek. A nagykereskedelmi árak még nagyobb mértékben zuhantak, de kell egy kis idő, míg ez a kisker árakban is megjelenik.

A kereslethiány súlyosan érinti a finomítókat világszerte. Az exportra termelő amerikai finomítók nagyrészt felfüggesztették tevékenységüket. Európában talán még rosszabb a helyzet. Az olasz API bezárta Ancona közelében lévő, napi 85 ezer hordó kapacitású finomítóját. Elemzők szerint az olajpiacot teljesen felkészületlenül érte a kereslet ekkora mértékű zuhanása. Az üzemanyag ipar arra volt beállva, hogy maximalizálja termelését, a minél nagyobb hatékonyaságra törekedett. A finomítók leállítása és újraindítása technológiai okok miatt nagyon drága.

A szektor az elmúlt 100 év legnagyobb válságával kénytelen szembesülni.

Az ágazatra hagyományosan jellemző volt, hogy a kitermelés és a kereslet néhány százalékos ingadozására már érzékenyen reagáltak az árak. Most több tíz százalékos léptétkekről van szó. Ezt még az sem képes kompenzálni, hogy a szaúdiak és az oroszok között kirobbant árháború a mélybe nyomja le az árakat, az olcsóbb olaj iránt sincs elegendő kereslet. A mélybe zuhanó jegyzések nyomán a földi tárolókat csurig töltik a kereskedők. A várakozások szerint a nyár végére az óceánokat járó, gyakorlatilag vésztartalék funkciót betöltő szupertankerek is megtelnek.

A drágán termelőket, például az amerikai palaolaj és palagáz kitermelőket már most a csőd fenyegeti, nekik valahol 50 dolláros olajár körül van a nullszaldó, ez alatti jegyzések esetén veszteségesek.

Az olajmezőket nem lehet csak úgy egyszerűen lekapcsolni, mint a villanyt.

A nemzetközi jegyzések 25 dollárra zuhantak hordónként, ami 2003 óta nem látott mélység, majd valamivel később 28 dollárra korrigáltak vissza.

Elemzők azonban figyelmeztetnek, hogy ebből óriási tévedés lenne optimista következtetéseket levonni.

Borúlátóbb jóslatok szerint akár egy számjegyűre eshet a fekete arany hordónkénti ára.

A piaci árak összeomlása a lehető legrosszabbkor jött a szektornak. Az olajipart már így is erős kétségekkel kezelték a befektetők. A piacok várakozásai szerint ugyanis a következő évtized tájékán tetőzik majd a szénhidrogének iránti globális kereslet. Erre az időszakra várják a környezetkímélő technológiák megerősödését: elektromos autók, napelemek, megújuló energia.

Jó példa erre az egyik iparági óriás, a BP, amely részvényeinek árfolyama az idén megfeleződött, az 1995-ös szintre zuhant, amikor a Macondo-katasztrófa egyenesen a cég fennmaradását veszélyeztette. (2010. áprilisában robbanás történt a Louisiana állam déli partjainál termelő Deepwater Horizon olajfúró toronyban, a Macondo Prospect olamezőn, amely a BP számára termelt. 11 munkás halt meg, 17 másik megsebesült. A fúrótorony kigyulladt, majd elsüllyedt. A robbanás következtében A Mexikói-öbölben mélytengeri olajömlés következett be, ami az USA történetének egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját idézte elő. Volt olyan nap, hogy az olajtársaság részvényeinek árfolyama 30 dollárról 6 dollárra zuhant.)

Az ExxonMobil, amely valaha a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajvállalata volt, az elmúlt hat év során kapitalizációjának 70 százalékát vesztette el.

A jövő hasonlóan borús. Az olajipar bevételének jelentékeny részét az utazási piacról szerzi, ez a szektor a járvány lecsengése után nem tér gyorsan magához. A recesszió szűkre szabja a lakossági kiadásokat, nem lesz pénz utazni. Az olajtársaságok közül néhányan megpróbálnak előre menekülni. Ilyen a BP is, amely elkötelezte magát az energiahordozó-átalakulás mellett, a zöld energia felé fordult. Az új befektetők megszerzéséhez azonban ebben a helyzetben már kevés a hagyományos olajipari stratégia, az osztalékfizetés. A szektornak új narratívára lenne szüksége a talpraálláshoz.

Az egykori bajnokok, a nemzeti olajvállalatok előtt is sötét a jövő. Szaúd-Arábia, az olajháborúval sikeresen tönkretette az Aramco presztízsét, hosszú évtizedekig gondosan építették az imázst, hogy az Aramco a szénhidrogénipar legnagyobb befolyású, irányadó szereplője. Még ha győztesen is kerül ki a csatározásokból az arab királyság, szövetségesei szemében elvesztette szavahihetőségét, felrúgta az OPEC alapelveit.

Mohamed bin-Szalmán hercegnek, a trón várományosának nagyon sokat kell majd azon dolgoznia, hogy elhamarkodottnak bizonyuló lépését a kartell felrúgására valahogy feledtesse közgazdasági és politikai partnereivel. Világgazdasági és világpolitikai instabilitás előidézésért kell felelnie.

A kartell szegényebb államai, mint például Irak és Nigéria, olajfüggő, korrupt és kevéssé hatékony országok, a csőd felé tántorognak legfontosabb exportcikkük árának összeomlásával. A koronavírus járvány elleni védekezésre félő, hogy nem tudnak elegendő pénzt fordítani, s ennek nagyon szomorú következményei lesznek.

Sok elemző szerint az olajárháborúnak messze még a vége.

Szaúd-Arábia és Oroszország már olyan messze ment, hogy egyik sem akar majd meghátrálni, mindkettő a másik tönkretételéig, a végsőkig folytatja az árháborút. Ez az árak további zuhanásához vezet majd.

Az egyik legnagyobb olajipari kereskedőház, a Vitol Group elemzése szerint annyi olaj van már most a piacon, hogy a két torzsalkodó országnak teljesen le kellene állítania a kitermelést ahhoz, hogy a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerüljön.

Erre persze vajmi kevés az esély. A bizonytalanságot és a bizalmatlanságot jól jelzi, hogy aznap, amikor Mike Pompeo amerikai külügyminiszter felszólította a szaúdi koronaherceget arra, hogy tegyen lépéseket a helyzet normalizálása érdekében, 4 százalékkal estek a nemzetközi jegyzések. Trump elnök is próbálkozott: egyik szokásos Twitter üzenetében közölte: beszél az oroszokkal és a szaúdiakkal is a kiegyezésről. Az olajár visszakapaszkodott ugyan a 30 dollár feletti szintre, de valószínűtlen, hogy az amerikai elnök képes lenne kibékíteni a feleket. (Erre utal az is, hogy később ismét esésnek indultak a jegyzések.) Sokkal valószínűbb az, hogy Moszkva és Rijád az egyre inkább kétségbe eső amerikai palaolaj ipar kivéreztetésére is játszik.

A 40-50 dollár közötti árszinten kitermelő amerikaiak lobbiszervezeteiken keresztül próbálnak meg nyomást gyakorolni a Fehér Házra.

Arra kérik Trumpot, hogy nyújtson katonai segítséget Szaúd-Arábiának és szigorítsa a Moszkva elleni szankciókat - vagy éppen enyhítse azokat, ha Oroszország együttműködőnek bizonyul. Az energialobbi azt is szeretné elérni, hogy az elnök hasson oda az amerikai finomítókra, hogy csak hazai olajat vásároljanak a következő hónapokban.

Trump komoly dilemma előtt áll. Az olajlobbi egyik legerősebb támogatójának számít. Az amerikai energiaipar, az olaj- és gázkitermelés felfutása, az, hogy az USA ismét energiahordozó exportőr lenne - persze nem ilyen árszinteken - egyik legerősebb kampányfegyvere lehet a “Make America Great Again” jegyében. (Az olajipar tart attól is, hogy egy esetleges demokrata győzelem esetén az új elnök a zöld fordulat jegyében csökkenti a belföldi kitermelési kvótákat - ahogy ezt Elizabeth Warren, az azóta már visszalépett elnökjelölt pedzegette.) Ugyanakkor az is biztos, hogy a finomítóknak eszük ágában sem lesz a drága hazait venni, amikor fillérekért tudják az importot beszerezni.

Látni kell azt is, hogy Washington számára a világpiaci olajár legfőképpen saját termelői exportlehetőségei szempontjából fontos. Az amerikai importban a szaúdi nyersolaj részaránya mindössze 6 százalék - nem sokat érne ha a szaúdi olajra import vámot vetnének ki, ezzel legfeljebb annyit érne el Washington, hogy magára haragítaná legfontosabb közel-keleti szövetségesét. A legtöbb nyersolajat az USA Kanadából importálja, de az sem valószínű, hogy az elnök egy újabb kereskedelmi háborúba kezdene egyik legszorosabb régiós szövetségesével.

Oroszországi hírek szerint a magán-olajtársaságok vezetői könyörögnek Putyinnak, hogy hagyja abba az öldöklő árháborút.

Az orosz elnök azonban biztosnak tűnik a dolgában, amúgy se az a típus, aki megengedi magának, hogy gyengeséget mutasson. A 30 dollár alatti kőolajár - és az országban egyre terjedő koronavírus járvány - szinte biztos, hogy recesszióhoz vezet, viszont az orosz büdzsét 40 dollár körül árszinttel tervezték és Moszkva ügyelt arra, hogy komoly tartalékai is legyenek.

Szaúd-Arábia olcsóbban termel, mint bárki a világon, viszont a szaúdi költségvetést 80 dolláros olajárral kalkulálták. Ha csökkenteni kéne a kiadásokat, az súlyos presztízsveszteség lenne Szalmán hercegnek, aki az utóbbi években néha gátlástalanul igyekszik hatalmát és befolyását megszilárdítani. A koronaherceg ugyanakkor szintén szorult helyzetben van, mert lekötelezettje Washingtonnak. Amikor iráni drónok támadták a szaúdi olajmezőket, amerikai katonai segítség érkezett. Szintén az amerikaiak segítenek a szaúdiak Jemenben folytatott proxy-háborújában - szintén Irán ellen.

Washington nélkül Szaúd-Arábia már Irán egyik tartománya lenne

- fogalmazott egy amerikai kommentátor.

Talán ez a felismerés áll annak hátterében (no meg Trump nyomásgyakorlása), hogy Rijád rendkívüli OPEC csúcsot hívott össze hétfőre, amelyen az állandó megfigyelői státuszú Oroszország mellett a hírek szerint a többi nagyobb nem-OPEC tag kitermelőt is meghívják. Rég nem látott diplomáciai siker lenne Washingtontól, ha megegyezésre bírná az olajországokat.