Az ukrajnai háború harci cselekményeiről szóló beszámolók jórészt elfedik azokat a szenvedéseket, amelyeket a civil lakosság él át a hátországban. Helyi lakosokat kérdeztünk a mindennapokról.
A több, mint egy éve zajló ukrajnai háború az emberiség történetének legpontosabban dokumentált fegyveres konfliktusa.
A mindenütt jelen levő okostelefonok és a közösségi médiának köszönhetően egy progresszív valóságshow nézőiként az összecsapások minden mozzanatát nyomon követhetjük a világhálón. Közben a hétköznapi élet viszontagságait elfedik a harcokra fókuszáló képkockák, pedig fájdalomból és szenvedésből a hátország számára is jut bőven.
Ukrajna szürreális valóságára jellemző, hogy az ország fele háborús terület, míg a nyugat-ukrajnai megyékben és Kárpátalján csak az időszakos kényszersorozás és a temetőkben egyre szaporodó, ukrán színekkel fellobogózott sírhantok jelzik, hogy keleten a megmerevedett frontszakaszokban farkasszemet néznek egymással az orosz és az ukrán alakulatok.
Az ország fele részét kitevő háborúmentes területeken az élet zajlik a maga medrében, az állam pedig működik, már amennyire működésnek vagy államnak lehet nevezni azt, ami a Szovjetunió bukása után létrejött az Ukrajnának keresztelt területen.
Az állami intézmények működnek, a fizetéseket folyósítják, ahogy a nyugdíjakat is, még az ukrán bajnoki meccseket sem fújták le a háború miatt.
A Doneck Sahtar éppen a minap nyerte meg a kupát a Dnyipro elleni játékával, a mérkőzés után pedig tömegverekedés tört ki a játékosok között.
A futballpályán tapasztalható indulatok azonban nem jellemzőek a civil lakosságra, az emberek többsége már régen belefásultak a folyamatos szorongásba, a depresszió vált a lakosság többségének lelki alapállapottává.
Egy ötvenes éveiben járó ukrán hölgy elmondása szerint az emberek nem állnak egyik oldalon sem, a nagyhatalmi torzsalkodások áldozatainak érzik magukat. Az átlagemberek nem is értik, hogy hogyan fajult el úgy a helyzet, hogy végül fegyverrel fordultak egymás ellen az oroszok és az ukránok, miközben korábban konfliktus nélkül éltek egymás mellett.
Ez Moszkva és Kijeve harca, nekünk ehhez igazból semmi közünk
teszi hozzá az ukrajnai hölgy.
Talán ezért is választották több millióan a menekülést.
Semmilyen módon nem érezték magukénak a konfliktust, orosz ajkú ukránok, Ukrajnában élő oroszok tömegei hagyták el szülőföldjüket, hogy kimaradjanak az öldöklésből.
A nagyarányú elvándorlás persze nem a háborúval kezdődött.
Már évtizedek óta zajlik Ukrajna elnéptelenedése.
Becslések szerint az egykor 40 milliós Ukrajna mára legfeljebb 15-20 millió fő lakja.
A munka és harcképes lakosság zöme külföldön, kisebbik része a fronton van. Helyiek elmondása szerint a kárpátaljai falvak is szinte teljesen elnéptelenedtek, a megye városai azonban megteltek belső-ukrajnai menekültekkel. A magyarok közül főként az idősek, a családanyák maradtak.
A férfiak nyugaton vállaltak munkát, a hazaküldött pénzből tartják el az otthonmaradt időseiket, családjukat.
Egy Munkács környéki magyar férfi szerint valóságos lakosságcsere zajlik Kárpátalján, pontoabban fogalmazva az Ukrajnán belüli népvándorlás felborítja a korábban megszokott viszonyokat az egész országban.
Ez pedig a magyarlakta megyét sem hagyja érintetlenül.
Az egykor 150 ezres kárpátaljai magyarságból mára mindössze 70 ezer fő maradt szülőföldjén, helyettük tömegével érkeztek belő-ukrajnai menekültek.
A magyarok jellemzően Magyarországra menekült, rokonoknál barátoknál kaptak menedéket. Vannak azonban akik egyelőre nem merték hátrahagyni az addig felépített életüket.
Félünk itthagyni a házat, ha látják, hogy nem lakik benne senki, akkor beköltöznek az ukrajnai területekről érkezők – meséli egy negyvenes évei elején járó magyar hölgy.
Helyzetük általánosnak mondható, a többség fél elmenni, amíg Kárpátalján nincsenek harcok, addig vigyáznak a házra, az állatokra. Jellemző, hogy a nagyszülők és az otthonmaradt asszony a gyerekekkel egy fedél alá költözik, hogy vigyázzanak egymásra.
Sajnos megvan az esélye, hogy az elmenekült magyarok házait majd a kormány átadja olyan ukránoknak, akiknek a benti megyékben megsemmisült az otthona. Majd megindokolják a döntést, ha kell. Ez sosem jelentett gondot nekik
mondja magyar nemzetiségű állami hivatalnok.
Kárpátalja megtelt belső-ukrajnai menekültekkel, komoly feszültségeket is kelt az, hogy ezek az emberek jellemzően úgy élnek Kárpátalján és a nyugat-ukrajnai megyékben, mintha nyaralnának.
Közben a kárpátaljai magyar és ukrán fiatalokat elviszik katonának, az országon belüli menekültek pedig váltogatják, hogy éppen hol kérnek menedéket, amivel időt nyernek a sorozóbizottság előtti jelentkezési kötelezettségük teljesítésében.
A menekülteket Kárpátaljára csábítja az is, hogy a háború miatt számos belső-ukrajnai cég tette át székhelyét a magyarlakta megyébe.
Az összes üres munkahelyre azonban így sem sikerül embert találni, Ukrajnában ma jelentős munkaerőhiány van.
A munkába állást nehezíti, hogy a hivatalos munkavállaláshoz minden 18 és 60 év közötti férfinak szükség van egy igazolásra a hadkiegészítő parancsnokságtól, ami azt jelenti, hogy a sorozáson részt vett, a behívó megérkezéséig munkát vállalhat.
Azonban aki beteszi a lábát a laktanyába, az jó eséllyel néhány hét múlva a fronton tér magához.
A férfiak ezért inkább bujkálnak vagy súlyos összegeken veszik meg a szabadságukat.
Egy nyugat-ukrajnai férfi elmondása szerint nagyjából 5 és 12 ezer dollár közötti összegért lehet hivatalos mentességet szerezni a hatkötelezettség és a bevonulás terhe alól.
A tehetősebbek, illetve akik képesek jogi eszközökkel is megvédeni magukat, azok számára egérutat jelent az is, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákat sem viszik a frontra. Ezért sokan papíron felbontják a házasságukat, az asszony pedig a férj javára lemond a gyermekekről.
Ez jellemzően a tehetősebbek módszere, akik a vállalkozásuk mellől nem mehetnek külföldre, vagy más érdekeltségeik miatt akarnak Ukrajnában maradni. A törvények szigora azonban bármikor lesújthat, egy rendelet semmissé teheti a mentességeket, akkor pedig mindenkinek egyenruhát kell húznia. A kockázat tehát óriási, a többségnek ezért mindig van egy személyre szabott vészforgatókönyve, ami vagy búvóhelyet, vagy külföldre menekülést jelent.
A határon persze nem léphetnek át a katonaköteles korúak, aki el akarja hagyni Ukrajnát, annak 6-8 ezer eurót kell fizetnie, hogy a határőrök elengedjék. A határátlépés díja korábban 3-4 ezer euró között mozgott, az árak azonban úgy emelkednek, ahogy a fronthelyezt romlik az ukrán alakulatok számára. A magas összegen sokan az életüket váltják meg, illetve még akkor is nekivágnak a határnak, ha azt rebesgetik, hogy a behívó elől elmenekülők vagyonát a háború után elveszi az állam.
A szegényeknek a zöldhatár az egyetlen esélyük, azonban akit ott elkapnak, azt azonnal a frontra irányítják – meséli egy negyvenes éveiben járó kárpátaljai férfi, akinek nemrég két közeli barátja is sikeresen menekült át Magyarországra.
Az ukrajnai zűrzavarra jellemző, hogy nemrég megtörtént, hogy az egyébként legális mentességgel rendelkező háziorvost is fogvatartották a hadkiegészítő parancsnokságon, az egyik magyar település polgármesterének kellett kijárnia, hogy orvosukat elengedjék.
A hatóságok közben a frissen érettségizettekre is vadásznak. Aki felsőoktatási intézménybe jár, az mentességet kap a sorozás alól, azonban felvételi előtt előbb meg kell jelenni a helyileg illetékes toborzóirodában, aki pedig betöltötte a 18-at, azt kímélet nélkül besorozzák.
Az érettségiző diákokat ezért a szüleik igyekeznek minél hamarabb kijuttatni az országból.
Idő közben a belső-ukrajnai problémákat is sikerült importálni Kárpátaljára.
A református és katolikus többségű beregszászi kistérségben nem olyan régen megjelent egy fiatal ortodox pópa, aki a helyi ukránok körében folyamatosan indulatokat kelt a magyarok ellen, amiért a magyar többségű kistérségi tanács a nemrég létrejött nemzeti ukrán ortodox egyház helyett a több évtizedes beágyazódottsággal rendelkező kanonikus egyházat támogatja önkormányzati forrásokkal. A belső-ukrajnai menekültekkel a Kárpátalján korábban ismeretlen etnikai feszültségek is megjelentek.
Furcsa érzés azt hallani az utcán vagy a boltban egy ukrántól, hogy menjek vissza Budapestre, mert ez ukrán föld, mikor ők néhány hónapja érkeztek, nekem pedig a dédszüleim dédszülei is itt éltek – meséli nevetve egy fiatal magyar hölgy.
Mindezek mellett azonban a külső szemlélő számára nem sokban különbözik az ukrajnai és kárpátaljai élet attól, amiyen volt néhány évvel ezelőtt. A boltokban árubőség van, akinek van pénze, az nem szenved hiányt semmiben. A benzin árát is csökkentették néhány hrivnyával, a villany és gázszolgáltatás is megjavult egy ideje.
A magukra maradt idős emberek a háztájiban megtermelt zöldséget és gyümölcsöt árulják az utcai kirakodóvásárokban, illetve sok esetben az ingóságaik eladásából jutnak kézpénzhez. Emellett a feketegazdaság is virágzik, a cigarettacsempészet éppúgy zajlik, mintha sosem tört volna ki a háború.
És való igaz, a háború csak a szegényeket és a védteleneket sújtja, mindenki más számára létezik egérút.
