Budapest lakossága váratlanul megugrott 15 ezerrel – mi történt?

Elemzések2024. szept. 23.D.J.

A tavalyi évhez képest egy kisvárosnyival lettek többen idén a budapestiek.

Az európai nagyvárosok általában őrült tempót diktálnak a lakosság-növekedés terén. Az hagyján, hogy tíz év alatt Berlinben fél millióval lettek többen, de közben ugyanezen idő alatt London majdnem egy millióval lett nagyobb. Közben az a Bécs, amely a 2000-es évek elején még másfél milliós volt, lassan kétmilliósra terebélyesedik.

Budapest alaposan kilóg a nagyok sorából. Ma már történelemnek számít az a kor, amikor a fővárosban két millióan laktak.

Hisz már rögtön a rendszerváltást követő évben beesett a lakosság nagysága a bűvös szám alá. Olyan gyorsan rákaptak a pestiek az ingázásra és a környező kisebb településekre, hogy a kiköltözések miatt pár év leforgása alatt több százezer főre rúgott zsugorodás mértéke.

A helyzet a 2000-es években kezdett javulni. Eleinte gyakorlatilag stagnált a népesség: hol emelkedett hol csökkent, de érdemben nem változott. Folyamatosan 1,7 millió körül mozgott, miközben a magyar metropolisz közvetlen környezete egyre nagyobbra duzzadt.

Emiatt Közép-Magyarország, amely 2001-ben még csak 2,83 milliós volt, mostanra 3 milliósra bővült.

Jellemző, hogy a főváros egyik elővárosa Érd 1990 óta majdnem a duplájára nőtt, és a lakosságszám terén olyan nagy lett, hogy ma már többen lakják, mint Szolnokot, Tatabányát vagy Sopront. Beszédes, hogy Érd bekerült az ország 11 legnépesebb városa közé.

Állandó belföldi vándorlási különbözet* Pest megyében (2020-2023)

2020

2021

2022

2023

12 960

16 231

11 131

5 397

*az adat megmutatja, hogy mennyivel nagyobb a bevándorlás a kivándorláshoz képest; Forrás: KSH

Budapest újra növekszik?

A COVID-időszak alatt úgy tűnt, hogy a fővárosra sötét jövő vár, ugyanis a 90-es évek óta először tartósan és látványosan elkezdett esni a helyiek száma. A „veszteség” elég tetemes volt: három év leforgása alatt közel 80 ezer. Sejthető, hogy a visszaesésre azért is kerülhetett sor, mert a természetes fogyást nem tudta kompenzálni a bevándorlás, hisz a járvány miatt korlátozó intézkedések voltak érvényben.

A KSH végleges idei adatain viszont látszik, hogy 2024-ben megtört a negatív tendencia. A tavalyi évhez képest 15 ezer fővel több lett a Budapesten lakók száma.

A lakosság-szám alakulása Budapesten és Pest megyében (2007-2024)

 

2007

2010

2015

2022

2023

2024

Budapest

1 696 128

1 721 556

1 757 618

1 706 851

1 671 004

1 686 222

Pest megye

1 176 550

1 229 880

1 226 115

1 325 036

1 328 790

1 333 257

Összesen

2 872 678

2 951 436

2 983 733

3 031 887

2 999 794

3 019 479

Forrás: KSH

De kik jöttek ide? Az elmúlt évek adataiból kitűnik, hogy a belföldi vándorlók körében inkább Budapest szomszédsága számít népszerűnek. Konkrétan a fővárosba kevésbé szívesen költöznek a magyarok. Viszont a külföldieket vonzza a nagyváros: úgy százezren lehetnek Budapesten. A hazánkban élő külföldiek köre pedig látványosan bővül. Több mint a felük egyébként Európából jött hozzánk.

 Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma (2018-2024)

2018

2020

2022

2024

161 809

199 957

202 525

250 912

Forrás: KSH

Budapesten tartózkodó külföldi állampolgárok száma (2018-2024)

2018

2019

2020

2021

2022

2023

2024

76 824

85 089

91 540

86 930

88 251

97 470

113 964

Forrás: KSH

A fővárosban a beköltözők körében különösen népszerűnek számít a XI., a XIII. és a XIV. kerület.