400 ezerrel több autó lett Budapest és környékén – A főváros belefullad a kocsi-forgalomba

Elemzések2021. szept. 13.D.J.

Ha a válság vagy a pandémia miatt a stressz-szintünk még nem szökött az égbe, akkor a dugók rendre tesznek róla, hogy a napunk ne teljen el minden feszültség nélkül. A fővárosban reggel és késő délután kész művészet nyugodtan közlekedni.

Ha esetleg úgy érzi, hogy a helyzet évről évre rosszabb, akkor jó nyomon jár. Tényleg egyre több jármű koptatja a budapesti utakat.

Ez elsősorban az agglomerációs települések folyamatos növekedésének köszönhető. A főváros körüli falvak és városok mágnesként vonzzák a lakosokat. Ahogy korábban már írtuk: Budapesten és Pest megyében húsz éve még együttvéve 2,83 millió ember élt, ám tavaly ez a szám már felment 3,04 millióra.

Mindennek tetejébe az autóvásárlási kedv egyre csak nő. Ahogy emelkedik az életszínvonal úgy bővül a kocsi-tulajdonosok köre is. Emiatt Közép-Magyarországban a kocsik még az embereknél is gyorsabban sokasodnak.

Ráadásul a járvány még inkább meghozta a kedvet a négykerekűekhez.

Balogh Samu a budapesti főpolgármester kabinetfőnöke például a nyár közepén arról adott számot, hogy az M3-as autópálya bevezető szakaszán a pandémia előtti állapotokhoz képest 15 százalékos volt a forgalom-növekedés.

Ugyan, amikor a koronavírus beindult tavaly év elején, volt pár hét, amikor hosszú idő után először nyugodtan és könnyedén lehetett közlekedni a városban, de ezek az ideális közlekedési viszonyok hamar a múlté lettek.

A járvány miatt sok ember fél felülni a tömegközlekedési eszközökre. Az autós közlekedés most népszerűbb, mint valaha.

A kontraszt főleg akkor óriási, ha a mai állapotokat a 2000-es helyzethez viszonyítjuk. Azóta ugyanis Pest megyében és Budapesten több mint 400 ezerrel nőtt a forgalomban lévő személyautók száma.

Személygépkocsik száma Közép-Magyarországon (2000-2020)

  2000 2005 2010 2015 2020
Budapest 559 100 596 280 573 315 597 337 690 560
Pest megye 268 279 383 518 418 010 464 435 585 684
Közép-Magyarország 827 379 979 798 991 325 1 061 772 1 276 244
Forrás: KSH

A külső kerületek úthálózata persze nem erre az óriási autó mennyiségre lett kitalálva. Amikor a II. kerület és a XII. kerület útjait kialakították, még nem számítottak rá hogy a budai ingatlanok tele lesznek olyan családokkal, ahol jóformán minden családtagra jut majd egy kocsi.

A fővárosi közlekedés egyik állatorvosi lova a Budakeszi út, amelyen keresztül reggelente és késődélután a komplett Zsámbéki-medence akar be és kiközlekedni a városból. A 2x1 sávos út ráadásul annyira igénybe van véve, hogy viszonylag gyakran kell felújítani az egyes szakaszait,

ami csak még jobban lebénítja a közlekedést.

A parkolók se tudják tartani az iramot az egyre növekvő autóállománnyal. Volt olyan rendőr, aki lapunknak elárulta: a fővárosban a szomszédok között rendre visszatérő konfliktus-forrást jelent a parkoló-helyek elfoglalása.

A felállás a jövőben pedig minden bizonnyal csak romlani fog. Hisz Magyarországon az ezer főre jutó autók száma hiába emelkedik folyamatosan, még most sem olyan magas, mint mondjuk Nyugat-Európában. Az Eurostat legutóbbi számai szerint Olaszországban több mint 660 autó jut ezer lakosra.

Ez az arány nálunk az egyik legalacsonyabb az unióban: 2019-ben itthon ezer főre 390 kocsi jutott. Viszont ez a szám folyamatosan emelkedik.

Ezer lakosra jutó személy-autók száma néhány uniós országban (2019)

Olaszország 663
Finnország 642
Németország 574
Csehország 554
Spanyolország 519
Franciaország 482
Szlovákia 439
Magyarország 390
Románia 357
Forrás: Eurostat

Persze vannak tervbe vett fővárosi fejlesztések, amelyek igyekeznek kezelni a fennálló helyzetet, de ezek inkább tűnnek tűzoltásnak mint valódi átfogó probléma-kezelésnek.

Jelenleg például a tervek között szerepel, hogy a Budakeszi úton több rövidebb buszsávot vezetnének be. Illetve a forgalomcsillapítást segítené például a Mexikói úti végállomásnál legalább 1500 P+R férőhely kiépítése.

Ez utóbbinál a tervezési munka valószínűleg 2023-ig fog tartani.

Jelenleg a legambiciózusabb elképzelés a 2040-es Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia számít. Ez egyelőre csak egy megvitatás alatt álló tervezet. A stratégiában szereplő elképzelések szerint a vonattal utazók számát 80 százalékkal növelnék Budapest várostérségében.

Például azzal, hogy minden elővárosi vasútállomásról óránként legalább 4 vonat indulna Budapestre, amelyekkel legalább 3 metróvonalat lehetne közvetlenül elérni, és mindezt egyetlen bérlettel vagy jeggyel  lehetne igénybe venni.

Ám amíg a nagyszabású tervek nem valósulnak meg addig minden bizonnyal évekig csak romlani fog a helyzet.